Mióta a világ világ, minden nemzet másképpen mesél a világ keletkezéséről, mégpedig saját kultúrája és hagyományai szerint.
Kínában másképpen mesélnek a világ születéséről, kialakulásáról, mint például az európai kultúrkörben, a Bibliában. A kínaiak szerint eleinte az űrben nem volt semmi. A föld és az ég össze volt nőve. Mindenütt sötétség uralkodott. Valamikor aztán egy hatalmas tűzpiros madár érkezett, amely az ég és a föld találkozásánál egy tojást tojt. Ismét csak végtelen hosszú idő elteltével a tojásból kibújt egy gyerek, ő volt Pan Gu. A hosszú növekedés következtében ugyanis kicsi lett neki a tojás, sehogy sem fért már el benne. így széttörte a tojáshéjat és a világra jött. Hogy miért Pan Gu lett a neve? Azért, mert, amikor kibújt a tojásból, végtagjai össze voltak gubancolódva. Kínaiul az "összegubancolódni" úgy hangzik: „pan”, a "gu" viszont "régi"-t jelent.
Tehát Pan Gu világra jött, csakhogy igen furcsa nézett ki: fején egy hatalmas púp volt, akár csak a tevék hátán. Szája és orra úgy összenőtt, mint egy madárcsőr. Hátán nagy szárnyakat hordott. Végtagjai nagyok és hosszúak voltak. Az első pillanatban Pan Gu a csőrével megette a tojáshéjat és ettől az első falattól rögtön hatalmas erőre kapott. Az ég és a föld találkozási pontján lévő rés, ahova a tojás került már kicsi lett neki, ráadásul minden fuvallatra nőtt egyet. Így lába a földön állt, feje pedig az égnek feszült. De nem tudott kiegyenesedni, ezért minden erejét összeszedve nekifeszítette fejét az égnek, lábával a földet nyomta. Minden szélfuvallatra nőtt az űr Pan Gu körül. Így folytatódott ez18 ezer évig. Végül az ég olyan magas lett, mint most, a föld pedig megvastagodott. Pan Gu tehát ily módon elválasztotta az eget a földtől. Csakhogy a 18 ezer éves megfeszített munka halálra fárasztotta hősünket. Kimerült, a földre rogyott és nemsokára meg is halt. De azért 18 ezer évet csak megélt.
Halála után lelke a mennybe szállt. Pan Gu bal szeme keletre gurult, ebből lett a Nap, jobb szeme nyugatra, ez lett a Hold. Leheletéből tavaszi szél támadt, amely mindent tavasszal életet ad a növényeknek. Haja és szőrzete erdővé és virágokká vált. Verejtéke sem veszett kárba – ebből lettek a csillagok. Orra a magas hegységek, erei a folyók, tavak, fogai és csontjai a fémek, drágakövek forrása lett, nyálából pedig az éltető eső hullik.
A kínai monda szerint így keletkezett a világ és Pan Gu ezzel az egész emberiség teremtő istene lett. Kína egyes vidékein azonban másképpen mesélik el Pan Gu sorsát, éspedig úgy, hogy halála után a Mennyei Birodalomban csak a mennydörgéssel bízták meg. Akkor van tehát csak szerepe, amikor a Főisten nagyon haragszik. Hogy miért kapta épp ezt a hálátlan szerepet, aki az egész világot teremtette? Nos, ahogy azt a magyarok mondják: csak a jó Isten tudja...