Felhőtlen éjszakákon a sötét égbolton távoli csillagok széles, fehér sávja látható. Ezt az európai emberek Tejútnak nevezik, nálunk, Kínában viszont Ezüst Folyónak. Meleg nyári estékén, amikor az emberek az udvaron ülve élvezik a nyugalmat és a kellemes hangulatot, egy-egy kíváncsi gyerek mindig megkérdezi: Mi az a homályos fényesség ott fenn az égen? Ilyenkor a felnőttek rendszerint a következő, kissé romantikus mítoszt mesélik el nekik.
A Mennyei császárnak volt egy lányunokája, aki gyönyörű, színes selymet szőtt, ez a földről nézve színes, rózsás esti felhőnek, vagy hajnalpírnak látszott. Ám miután férjhez ment a mennyei Pásztorfiúhoz, csakis férjével együtt töltötte az idejét, és abbahagyta a selyemszövést. Ezt a Mennyei császár rossz néven vette és minthogy többszöri sürgetése is eredménytelen maradt, végül nagy haragjában hazahívta a szövőlányt, folytassa tovább a selyemszövést. És hogy a Szövőlány belenyugodjon a döntésbe, folyót varázsolt a Mennyei palota és a Pásztorfiú lakóhelye közé. Ebből lett az Ezüst Folyó. A Mennyei császár elrendelte: a fiatal pár évente csak egyszer találkozhat, éspedig a holdnaptár hetedik hónapjának hetedik napján este.
Az első ilyen napon a Pásztorfiú magához vette a két gyerekét és elindult feléségéhez. De hogyan keljen át az Ezüst Folyón? A jószívű szarkák siettek segítségükre. Egyébként a szarka Magyarországon is kedves madár, a közmondás is úgy tartja: "Csörög a szarka, vendég jön". Szóval, a szarkák egymás farkát megragadva hidat alakítottak a folyón és a Pásztorfiú a két gyermekével átment rajta a Szövőlányhoz.
A kínai falvakban a lányok, hogy olyan ügyes kezük legyen, mint a Szövőlányé, a holdnaptár hetedik hónapjának hetedik napján este tömjént égetnek, és imádkoznak. A szerelmes fiatalok is ilyenkor vallják meg szerelmüket egymásnak. A Pásztorfiú és a Szövőlány szerelme, a jószívű szarkák és a keménykezű Mennyei császár sok népmese és irodalmi mű témája Kínában, de feldolgozták színdarabokban is, úgyszólván minden kínai művészeti ágban van erről szóló mű. Ezen kívül, mint a kedves hallgatóink is tudják, a távol-keleti ázsiai országokban igen nagy hatása volt és van a kínai kultúrának, így Kínán kívül is különböző variációkban dolgozták fel ezt a témát irodalmi és színművészeti alkotásokban.
Ebből a mítoszból közmondás is született. Elsősorban a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben volt gyakori jelenség, hogy a szerelmes párok, sőt, még a házaspárok tagjai is távol éltek egymástól, nem tudtak gyakran találkozni. Erre a kínaiak nagyon találóan azt mondják: "Olyan életet élnek, mint a Pásztorfiú és a Szövőlány."