Aki lábát rajzol a kígyóra
中国国际广播电台


Egy társaságban valaki azt javasolta: "Rajzoljunk egy kígyót, meglátjuk, hogy kinek sikerült a legjobban." A kígyó visszatetsző külseje miatt általában az álnok ember szimbóluma Kínában, régen azonban mégsem utálták.
Elkezdtek tehát kígyót rajzolni. Egyikük gyorsan be is fejezte, Körülnézett, rajta kívül senki sem volt kész. Hát akkor csinálok valami különlegeset, gondolta, és négy lábat festett a kígyó testére. Aztán elkiáltotta magát: "Én már befejeztem, méghozzá lábakat is rajzoltam neki!" De a többiek egyöntetűen azt mondták, hogy amit rajzolt, az nem kígyó, hiszen a kígyónak nincs lába. Így emberünk kiesett a versenyből.
Ebből származik az a szólás a kínai nyelvben, hogy "lábakat rajzol a kígyónak", vagyis fölösleges dolgot tesz, s ezzel csak ront a helyzeten.
De értelmezhetjük úgy is, hogy csakis tiszta céltól vezérelve szabad előrehaladni, ne szálljon a győzelem senki fejébe, főleg ne pillanatnyi siker miatt.