Egy óda, amelytől megdrágult a papír Luoyangban
中国国际广播电台


Régen Kínában nem volt gépi könyvnyomtatás, a szép verseket és más irodalmi alkotásokat kézzel másolták.
Hősünk neve Zuo Si, az időszámítás szerinti 250-ben született a Jin-korban. Csúnya külseje ellenére rendkívül tehetséges volt. 20 éves korában húgát udvarhölgynek választották a császári udvarba, így került Zuo Si Luoyangba,(洛阳)a fővárosba. Itt Zuo Sinek lehetősége nyílt megismerni a társadalom elitjét, és gyorsan fejlődött az irodalmi alkotóképessége. 30 éves korában megírta a "San Du Fu" című ódát. A San Du Funak akkora sikere volt irodalmi körökben, hogy szégyen volt az alkotást nem ismerni. Később olyan nagy népszerűségre tett szert a felső tízezer tagjai között, hogy minden valamire való család lemásoltatta a San Du Fu-t, aminek következtében papírhiány keletkezett és megdrágult a papír.
Milyen óda ez a San Du Fu költemény, miért lett ilyen nagy sikere?
Az óda Kínában is magasztos tárgyú, emelkedett hangú lírai költemény. A San Du kínai nyelvben három fővárost jelent, a Fu pedig ódát. Tudniilik a Jin-uralkodás az egykori Három Királyság egyesítéséből alapján jött létre. A három királyság a Wei, Shu és Wu volt. A San Du Fu egyenként, részletesen ábrázolta mind a három királyság egykori államszerkezetét, fővárosának nyüzsgő életét, földrajzi és időjárási különlegességeit, népszokásait és más érdekességeket. Zuo Si alaposan szétnézett az állami, de magánkönyvtárakban is, rengeteg anyagot gyűjtött össze, tudósokat keresett fel, sokfelé utazott, kutatott, hogy minél alaposabb legyen az írása. Miután befejezte az anyaggyűjtést, szüntelenül dolgozott, pillanatnyi ihletét azonnal papírra vette, úgy, hogy végül szobáiban, udvarán, folyóson, de még a WC-ben is mindenütt papírtömeg volt. Így telt el 10 év, mire elkészült a kézirat.
A San Du Fu nemcsak szépen íródott lírai költemény a három királyság földrajzi és társadalmi helyzetéről, de költői nyelven kifejezésre juttatta a három királyság lakosságának az ország szétszakítottsága miatt érzett szenvedéseit és az egyesülés iránti óhaját is.
A San Du Fu mellett Zuo Sinak még sok más irodalmi alkotása volt. Mint annyi költő, ő is aggódott az ország sorsáért, az idegen támadások miatt és felelősséget érzett a nép életéért. Zuo Si példát mutatott nemcsak kortársainak, de az utókornak is.