Duanwu ünnep
中国国际广播电台

A kínai holdnaptár szerint az év 5. hónapjának 5-e a kínai duanwu ünnep, ami a tavaszünnep és lampionünnep után a kínaiak 3. legnagyobb ünnepe.
Miért duanwunak nevezik a napot? Duan kínaiul elsőt, Wu kínaiul 5-öt jelent. Az első öt a duanwu, a kínai naptár szerint május az 5. hónap, ezért május 5-e a duanwu.
A duanwu ünnep eredetével kapcsolatban sok monda létezik, néhány szerint a duanwu ünnep eredete egy ókori nyári szokásból eredeztethető, mások szerint az ókorban a Yangce folyónál az emberek imádkoztak a sárkány totem előtt, ebből jött a mostani ünnep. Azonban a legtöbb ember úgy véli, hogy a duanwu ünnep Quyuanre, az egykori kínai költőre való emlékezés. Quyuan az időszámításunk előtti III. századiban, Chu országban élt, miután az ellenség elfoglalták az országot, Quyuan a Miluo folyóba ugrott és meghalt. Ez május 5-én történt. Ezután minden május 5-én a nemes erkölcsösséget szimbolizálva egy bambuszban rizst dobnak a folyóba, amiből zongzi lett.
A duanwu ünnep fontos szokása, hogy ezen a napon az emberek zongzit esznek, ami bambuszlevélbe göngyölt főtt rizs. A duanwu előtti este minden család zongzit készítenek, amit meg is főznek, szokás ennek ajándékozása is.
A zongzi evése mellett ennek a napnak van még más különleges szokása is. A lakás elé tesznek 2 fajta gyógynövényt annak érdekében, hogy elzavarják a gonoszt és megelőzzék a betegséget. Emellett ezen a napon a gyerekek színes fonalat készítenek, amely a hosszú életet jelenti, illatos táskát főznek, amelynek alakja a tigrishez hasonlít, és benne van illatos anyag van.
A Dél-Kínában fekvő Jangce folyó alsó szakaszánál, a Duanwu ünnepen az emberek meg szokták rendezni a sárkányi hajók versenyzését is. A jelentések szerint a szokás kapcsolatban van Quyuan költővel, a legenda szerint miután az emberek észre vették, hogy Quyuan elmerült a folyóban, gyorsan hajóba szálltak kimentésére, ezután alakult ki a szokás, hogy sárkányhajó versenyt rendeznek. Minden Duanwu ünnepen a folyón versenyt rendeznek. A verseny megerősíti az ünnep hangulatát.