A Shaanxi tartománybeli Famen kolostor feltárása
中国国际广播电台

Shaanxi tartomány Fufeng járásában található a rendkívül híres Famen buddhista kolostor, ahol Sakjamuni Buddhának, a buddhizmus megalapítójának ereklyéit őrzik. A kínai régészek 1987 áprilisában a kolostorban egy összedőlt buddhista pagoda feltárása során véletlenül egy földalatti palotát találtak. Az előkerült tárgyi emlékek nagy feltűnést keltettek világszerte és a híres xi’ani terrakotta hadsereg után újabb régészeti csodának nevezték őket.
A Famen kolostor Xi’antól, a tartomány fővárosától 120 kilométernyire nyugatra Fufeng járásban fekszik. A kolostor az Északi Wei-dinasztia korában, vagyis az időszámításunk kezdete utáni 499 körül épült, a Tang-dinasztia idején, tehát a VII. században élte aranykorát. Ekkoriban a kormányzat nagy emberi és anyagi erőket mozgósított a kolostor bővítésésére. A kolostor 24 épületkomplexumból áll. Akkoriban több mint 5000 szerzetes élt itt. Ez volt a legnagyobb kolostor a főváros környékén.
Buddhista feljegyzések szerint a buddhizmus terjesztése érdekében Indiában úgy döntöttek, hogy nem egy, hanem több helyen temetik el Buddhának, a buddhizmus megalapítójának ereklyéit. Különböző országok 84 ezer buddhista pagodájába kerültek így ereklyék. Kínában 19 buddhista pagodában őrzik a buddhizmus megalapítójának maradványait. Ezek közül való a Famen kolostor pagodája is. Több mint ezer éve zarándokolnak az emberek a kolostorba, hogy tisztelegjenek Buddha előtt. A kolostor bel- és kölföldön egyaránt nagy hírnevet szerzett. A történelmi feljegyzések szerint a Tang-dinasztia nyolc császára időről-időre ünnepélyesen fogadta a Buddha-ereklyéket palotájában, kegyelettel adózott nekik és számos értékes tárggyal ajándékozta meg a kolostort. Ezeket az ajándékokat mind a pagoda földalatti kamráiban őrzik az ereklyékkel együtt.  

1981-ben a Famen kolostor pagodája a nagy esőzések miatt megroggyant. 1987-ben a régészek megkezdték a pagoda feltárását, különösen talapzatát és a földalatti részeit kutatták. Az archeológusok erőfeszítésének köszönhetően végül napvilágra került az 1113 éves földalatti palota.
A palota hossszúsága 21,4 méter, területe 31,48 négyzetméter, egy előszobából, egy középső és egy hátsó szobából áll. Ezen kívül van sétaútja és folyosója, valamint erkélye is. A palotában számos Tang-dinasztia kori tárgyat találtak, egyebek között Buddha-maradványokat, a császárok által ajándékozott arany- és ezüsttárgyakat, gyöngyöket, jádetárgyakat, majolikát, porcelánt, selyem és más textildarabokat és ruhákat. Összesen több mint 900 lelet került elő. A Buddha-ereklyék előkerülése különösen nagy jelentőségű, az úgynevezett terrakotta hadsereg után újabb fontos ásatás és nagy esemény volt a buddhista kultúra és a világ kultúrájának szempontjából is.
A Buddha-maradványok mellett a földalatti palotából előkerült selyemcikkek is nagy jelentőségűek. Rengeteg Tang-dinasztia korában készült selyemcikk került elő, ezek színe, szabása és értéke egyaránt rendkívüli és egészen különleges helyet foglalnak el a fennmaradt Tang-dinasztia kori selyemcikkek között. Talán csak a Gangsu tartomány Dunfang barlangtemplomaiból előkerültek vetelkedhetnek velük. A selyemdarabokat rendkívül finoman dolgozták ki. A varrásra használt aranyszál átmérője alig 0,1 milliméter, finomabb mint egy hajszál. A földalatti palotában egy ládában selymeket őriznek, a 780 réteg összvastagsága alig 23 centiméter.
A Famen kolostor földalatti palotájából több mint 100 színpompás arany-, ezüst-, valamint majolikatárgy került elő. Külön említést érdemel, hogy 16 olyan, titokzatos színű porcelánedényre bukkantak, amelyeknek gyártási technológiája már nem ismert. Ezek titka erősen foglalkoztatja a kínai porcelánszakértőket. Az ilyen titokzatos színű porcelántárgyakat csakis a császári udvarház részére gyártották, az átlagembereknek egyáltalán nem lehettek ilyen edényeik. Eddig csak történelmi felgyezésekben volt szó ezekről. Később senki sem látott ilyeneket. A feljegyzések csak annyit írtak róluk, hogy mivel az alapanyag és a máz egyaránt rendkívül jó minőségű, ezért az edény mindig fényes és csillog, nem tapad meg rajta a por, olybá tűnik, mintha víz lenne benne.
Az előkerült régészeti leleteket külön múzeumban őrzik. A kínai és a német régészek a legmodernebb technika felhasznásával közösen védik az előkerült selyemdarabokat. 2002-ben a tajvani buddhista szövetség kérésére Tajvanra szállították Sakjamuni, azaz Buddha ereklyéit, ahol egy hónap alatt több mint 4 millióan adóztak kegyelettel a maradványokat őrző aranyládikáknak.