Az árnyjáték népi szórakoztató műfaj hazánkban. A Kína északnyugati részén fekvő Gansu tartományból származó Longdongnak nevezett árnyjáték főleg Pingliang, Qingyang megyékben, és a Shaanxit és Ningxiát határoló háromszögben terjedt el.
A Longdong-árnyjáték körülbelül a Ming- és a Qing-dinasztiák idején, valamikor a XIV. századtól a XIX. századig terjedő időszakban már rendkívűl népszerűvé vált Kínában.

A Longdong árnyjáték-bábok általában fiatal és fekete szőrű birka bőréből készülnek, mivel az ilyen birka bőrének vastagsága megfelelő, jó minőségű, puha és tartós. A bőrt először egészen addig szárítják, amíg nem lesz átlátszó. Ezután az átlátszóvá vált bőrre rajzolják az árnyfigurákat, majd különböző méretű késsel vágják ki a rajzolt formáknak megfelelően. Ezt követi a faragott és vésett bábok színezése. 

A színezett bábokat vasalni kell. A vasalt bábokat ismét merevre szárítják, végül a figurák fejét, törzsét és végtagjait külön készítik, színezik, majd zsinórokkal rögzítik egymáshoz. E műveletek közül a kulcsfontosságú és legnehezebb a bábok vésése, és a színezés utáni vasalása.

A feszes fehér függöny mögött megvilágított szereplőket a bábjátékosok vékony pálcákkal mozgatják, s a szöveget maguk éneklik. A fényforrás napjaikban általában reflektor, de a sejtelmes fényű, hajdani fáklyás megoldás is felbukkan olykor, főként vidéki színpadokon. Az előadás lehet dráma, tündérmese, és más témát is előadhatnak. 

A Ming-dinasztia idején csupán Pekingben félszáz árnyjátékos együttes jött létre. Az árnyjáték története a X. században, tehát a Song-kor kezdetén vált az ünnepek népszerű szórakoztató részévé. Ezután a XIII. század portyázó mongol seregeinek kedvelt tábori előadásai terjesztették el az árnyjátékot a Közel-Keleten. Az árnyjátékot a XVIII. század kezepén, tehát a Qing-dinasztia idején hazánkban járt külföldiek, legkorábban francia misszionáriusok vitték el Európába.