A népi tavaszünnepi festmény Kínában hosszú múlttal rendelkezik, története a régebbi Han-dinasztiában a balszerencsét elüldöző ”őszibarackfából készült varázserejű jelkép”-re vonatkozó ajtófestményig nyúlik vissza.
A song-dinasztiában (960-1279) a fatáblás nyomtatási technikát a tavaszünnepi festmények készítésére kezdték alkalmazni. Ennek köszönhetően a festményeket egyszerre nagy számban állíthatták elő. A piacon aztán eladták, ezért a fatáblás festmények a Song-dinasztiában alakultak ki és fejlődtek.
A Song-dinasztiából kezdve a fatáblára rajzolt tavaszünnepi festmények tematikailag a természetnek és a varázslóknak történő hódolattól a boldogság üdvözletén, a vidámság hajszolásán keresztül az operatörténetekig, a népfolklórig terjedtek, s bemutatták a parasztok ideálját és érzelmeit. Így például szerettek denevért rajzolni, mert kínai nyelven a denevér nevének egyik betűje azonos a boldogság betűjével. Ugyancsak szerettek szarkát rögzíteni a festményeken, mert a madár vidámságot, ünnepet jelent Kínában. A tavaszünnepi festmények rajztechnikája átvette a népművészet rajztechnikáját, vagy a hagyományos festészetet, vagy a nyugatit alkalmazva, fatáblás nyomtatási technikát alkalmazva alakították ki állandó stílusukat.
A tavaszünnepi festmények a Ming és a Qing-dinasztiában élték fénykorukat, akkoriban nagyon divatosak voltak. A festmények változatosak voltak, több témájuk volt, mint például a ”Tavaszi bivaly rajza”, az ”Évenkénti fölösleg”, a ”Bőven termelt gabonák rajza”, amelyeket az említett vonások jellemeznek. Épp ebben a korszakban Kínában a fatáblás festményeket készítő tipikus helyi jellegű szolgáltató központok létesültek. A három leghíresebb népi központ a tianjini Yangliuqing, a suzhoui Taohuawu, a shandongi Yangjiabu. A Qing-dinasztia későbbi korszakában a kőnyomtatási technika Nyugatról történt behozatala következtében visszaesett a fatáblákra rajzolt tavaszünnepi festmények készítése.