Helyi színművek
中国国际广播电台
 

A helyi színművek előadása rendkívül népszerű a délnyugat-kínai Guizhou tartományban. Ebben a cikkben legfőképpen az anshuni terület színműveit fogjuk bemutatni. Ebben a körzetben minden tavaszünnep után és a lampionünnep előtt bemutatnak egy-egy színdarabot, amelyeket a helyi lakosok adnak elő nemzedékről nemzedékre. Az előadott színdarabokat is maguk írják. A darabokban nagyon nagy szerepe van a különböző táncoknak. A tánc egyrészt segít távol tartani a katasztrófákat és a gonosz szellemeket, másrészt a helyiek szórakoztatására is szolgál. A helybeli színdarabok tartalma kizárólag a történelmi csatározásoknak állítanak emléket. Mint például a Három birodalom, a Suitang története, a Varázslók megkoronázása, a Yang család hadvezérei. A színművekben nagyon szeretnek csúnya maszkokat szerepeltetni, amelyeknek az arcát a megfelelő hatás kedvéért gyakran kékre is festették. Ezzel főként azt szerették volna kifejezni, hogy mekkora igazságtalanságok történnek velük a környező világban. A nézők egyrészt élvezhették a színi előadást, másrészt gyönyörködhettek az érdekes maszkokban. A képen látható ókori katonai hadvezéri maszkot egybeépítették a páncélsisakkal, aminek a fülvédő része mozgatható. Mint láthatjuk, nemcsak egyszerű maszkokat készítettek a helybeliek.

(Helyi színművek)

A maszkokat nagyon finoman faragták ki, főként a szemöldök, szem, és a száj részen. Az összes maszkon láthatóak a helyi népművészet nyomai. A népművészek általában ötféleképpen faragtak ki egy-egy maszkot, ugyanis minden szereplő egyéniségéhez készült egy séma. Az ötféle maszk a következő volt: az írástudó, a katona, a fiatal, az idős és a nő tábornok. Ezt a módszert öt színű arcnak nevezték. A páncélsisak fülvédővel való díszítése az anshuni övezet helyi színdarabjaiban használatos maszkok sajátossága. A férfi tábornokok páncélsisakját általában páros sárkánnyal díszítették, de a tábornokok pozíciójának alapján, létezik négy, öt, illetve kilenc 9 páros sárkánnyal díszített sisak is. A női tábornokok általában a főnix páncélsisakot viselnek, a díszítések többféleképpen is változhatnak, az ábrázolások lehetnek „kettős főnix a reggeli napfényben” vagy „a főnixek a Mudan virágok között”, valamint különböző virágokkal, méhecskékkel és lepkékkel díszítik a női maszkokat.

A képen látható fekete arcú katonai tábornok homlokát nagyon erősen kihangsúlyozták, a szemet is erősen megnagyították, az orrlyukakat is nagynak faragták, hogy még jobban kifejezzék a tábornok rettenthetetlenségét. Az összes katonai tábornokot erősnek, magabiztosnak, tekintélyt parancsolónak ábrázolták.