Az emberiség "gyermekkorának" kutatása mindig érdekelte az embereket. Több mint 70 esztendővel ezelőtt tudósok Peking környékén Zhoukoudian körzetbében ősember koponyát találtak. Akkor ez nagy megdöbbenést keltett az egész világon. A Kulturális híradó mai számában az ősember, vagyis a Pekingi ember lelőhelyéről beszélünk. 

A világörökségek listáján szereplő Zhokoudiani Pekingi Ősember "lelőhely" Pekingtől délnyugatra 48 kilométerre fekszik a Longgu hegyen. A lelőhely a hegy és a síkság találkozásánál helyezkedik el. A hegyoldalon számos kisebb-nagyobb természetes barlang található. Az egyikük 140 méter hosszú kelet-nyugati irányban. Az emberek ezt ősember, vagy majomember barlangnak nevezik. Johann Gunnar Andersson svéd tudós 1921-ben ebben a barlangban fedezte fel az ősember használati eszközeinek maradványait. Az archeológusok Zhoukoudian körzet első lelőhelyének nevezték el ezt a barlangot. 
1929-ben Pei Wenzhong a neves kínai régész fedezte itt fel a pekingi ősember koponyáját, ami nagy megdöbbenést keltett az egész világon. Sajnos a Kína ellen folytatott japán agressziós háború idején a pekingi ember koponyája elveszett. Mindmáig ismeretlen holléte. 
A barlangokban tűzhasználat nyomai maradtak ránk, ami több százezer évvel tolta ki az emberiség tűzhasznattal kapcsolatos ismereteink történelmét. A barlangokban öt rétegben találtak hamura és számos elégett állatcsontra. A legvastagabb hamut tartalmazó réteg vastagsága 6 métert tett ki. Ezek a hamumaradványok azt mutatják, hogy a pekingi ősemberek nemcsak fel tudták használni a tüzet, hanem képesek voltak megőrizni az úgynevezett tűzmagot.  

A több mint 10 ezer lelet között számos kőtárgy és -eszköz is szerepel. Legnagyobb részük kis méretű edény és egyéb eszköz. Legrégibbek nagyobbak és durvábbak, és kisebb darabokból készültek. A középső szakaszban készült kőtárgyak kisebbek lettek, a kőeszközök élesebbek. A késői szakaszban készült kőtárgyak még kisebbek, ekkor megjelentek a kőfúrók is. Az ősemberek primitív fegyverként és termelőeszközként használták fel ezeket a kőtárgyakat a természet elleni küzdelmekben, közben átalakították önmagukat is. Mindez azt mutatja, hogy a pekingi ősemberek fel tudták használni primitív, egyszerű eszközeiket a termelő munkában. Ez alapvető különbség az emberek és a majmok között. 
Az előkerült leletek azt bizonyítják, hogy a pekingi ősemberek körülbelül 700-200 ezer évvel ezelőtt a Zhoukoudian körzetben éltek, gyűjtögető és vadászó életmódot folytattak. A pekingi emberek a majomember és az értelmes ember közbülső szakaszában kialakult ősemberek voltak. Ez az ásatás nagy jelentőségű volt a biológia és a történelm alakulása és az emberiség fejlődésének kutatása szempontjából. 
A pekingi ember leleteinek felfedezése meggyőző bizonyítékként szolgált az emberiség eredésének kutatására s megoldotta a több mint félévszázados tudományos vitát arról, hogy a "kiegyenesedett ember" vajon még majom-e, vagy már ember. A tények szerint az emberiség kezdeti szakaszában a testalkat jellemvonásai, kulúrjellege és társadalmi szervezeti felépítése alapján valóban létezett a kiegyenesedett emberek korszaka, akik az értelmes emberek ősei voltak. A kiegyenesedett emberek a majom emberré válásának folyamatában középen helyezkedtek el. Ma a világon a kiegyenesedett emberek tipikus jellenvonásait a pekingi ősemberekről mintázzák. A világ ősember lelőhelyei közül a Pekingi ősemberé rendelkezik a leggazdagabb, legteljesebb és legértékesebb leletekkel. 
A pekingi ősember lelőhelyet 1987 decemberében vették fel a világörökségek listájára. A Világörökségi Bizottság úgy ítélte meg a Pekingi Zhokoudian lelőhelyet, hogy az nemcsak az emberiség legrégibb korát bizonyítja az ázsiai kontinensen, hanem az emberiség fejlődésének folyamatát is. Ez az emberiség legrégibb kultúrájának vitathatatlan bizonyítéka.