Shanxiban a pingyaoi ősrégi városára nagy figyelmet fordítottak az utóbbi évtizedben: 1997. december 3-án pedig felkerült az UNESCO Világörökségi Listára. Pingyao Kínában a legjobb állapotban fennmaradt Ming- és Qing-dinasztiabeli járás.
Pingyao Pekingtől 616 kilométerre nyugatra, Shanxi tartomány székhelyétől, Taiyantól pedig 94 kilométerre északra fekszik a tartomány központjában.
 

Pingyaot réges-régen Pingtaonak nevezték, a történelmi feljegyzések szerint kialakulása 2700 évvel ezelőttre tehető.
Pingyao gazdag műemlékekben. A területen összesen 99 védett műemlék található, közülük a meglehetősen impozáns régi városfal, a 963-ban megépített, Kínában értékesnek tartott ősi faszerkezetű „Tízezer Buddha” pavilon, a 675-ben emelt Qingxu taoista kolostor, a “színes faragások” művészeti kincsestárának számító Shuanglin templom emelkedik ki.

Pingyao napjainkban is annak köszönhetően ismert, hogy Kína Qing-dinasztiabeli leggazdagabb üzletemberei által létrehozott „shanxi-i üzleti kultúra” a kis járásból eredt. A Rishengchang elnevezésű, régen banki funkciót ellátó pénztár a mai kínai nemzeti bankok atyja, az ország első bankjának tekinthető. Pingyaoban mindössze 22 pénztár volt, illetőleg az egész országra kiterjedően több mint 400 fiókja az akkori járást Kína monetáris központjává tette.
Pingyaoban jó állapotban maradt fenn a han nemzetiségre jellemző stílusban épült népi lakások komplexuma. A lakások fő szerkezetét tégla és fa elegye alkotja, s átörökítette a hanok azon hagyományát, hogy látványos, szimpatikus rajzok, falfestmények, a finom fa-, tégla- és kőfaragások, és a virág formájú pagodák kihagyhatatlan látnivalói.
Pingyaoban tartózkodva olyan érzés, élmény keríthet mindenkit hatalmában, hogy egy múltbeli világban van, teljesen maga mögött hagyva a mai valóságot. Itt a szakértők, tudósok értékes leletekre találhatnak, az üzletemberek átvehetik a “shanxi-i üzleti kultúra” kapcsán felgyülemlett tapasztalatokat, a turisták pedig gyönyörködhetnek a történelemben, átérezhetik a háromszáz évvel ezelőtti monetáris központ egykori nyüzsgését. Nos tartsanak velünk, ismerjük meg együtt Pingyaot műsorunk mai és a következő két számában! 

Az ősrégi város darabjait, útjait és épületeit az emberek ősi szimbólumának, az egészséget, vidámságot, örökkévalóságot és hosszú életet jelentő teknősbéka formában rendezték el, a világörökség 4 nagyobb utcából, 8 kisebből és 72 sikátorból tevődik össze.
Pingyao óvárosát az időszámításunk kezdete előtti 9. században kezdték építeni. A Ming-dinasztiában, 1370-ben a földtéglákból rakott városfalat lebontva kőfalat emeltek. A városi fal hossza összesen 6,2 kilométer, amely 10 méter magas, és átlagos vastagsága 5 méter volt. A falakat mesterséges folyó zárja körül, amely több mint három méter széles.
Az óvárosnak mindössze hat kapuja van, keleti és nyugati irányban kettő-kettő, a déli és az északi oldalon egy-egy található. Az érkező ellenség megfigyelésére minden öt méteren bástyákat húztak fel. Az óváros környékén további 72 támadás-elleni építmény található.
Az óváros belsejében számtalan tradicionális lakóház maradt ránk jó állapotban, amelyek tipikus észak-kínai építészeti stílusúak, s még jól láthatók rajtuk az építészeti finomságok is. Átfogó építészeti stílusuk meglehetősen ódon, így lett a Ming-dinasztia Shanxi tartománybeli arculatának és folklórjának jelentős tanulmányozó központja.
1997-ben az UNESCO által kiküldött szakértő, Tanaka Tan pingyaoi szemleútján azt írta: ”a pingyaoi ősrégi város a leggazdagabb a világon”. Az UNESCO az óvárosról készített tanulmánya szerint: „Pingyao a kínai han nemzetiségi városok Ming- és Qing-dinasztia kori arculatának kiváló példája. Pingyao máig megőrizte a valamennyi jellemző vonását, emellett ez a kínai történelem folyamán megmutatja az embereknek egy speciális, párját ritkító kultúra, társadalom, gazdaság- és vallás-fejlesztés integrált rajzát.”