|
|
|
|
|
Qing
|
|
中国国际广播电台
A
qing a legrégibb kínai népi
hangszer, a formája egyszerű és
természetes, egy egész kőből
készült. A qing hangszer
történelme igen hosszú, az
anyajogú társadalomban még „Kő-
vagy Hangot adó golyó”-nak
hívták. Akkor az emberek
halásztak és vadásztak, a munka
befejezése után köveket ütve
táncoltak, ezzel szórakoztak. Az
ilyen összeütögetett kő
fokozatosan qing hangszerré vált.
Legkorábban főleg táncok és
énekek előadásakor kíséretnek
használták a qinget. Ezután
hosszú ideig csak uralkodók
használhatták a qing és a
bianzhong nevű hangszert harcba
induláskor vagy egy elhunytról
való megemlékezés idején.
Az előadási mód és készítési
hely alapján két fajta qing van:
teqing és bianqing. A teqinget a
kínai császár által az ősök
tiszteletére rendezett
megemlékező szertartáson
használtá. A bianqing pedig a
következőt jelenti: egy
hangszercsoport néhány qingból
áll, amelyeken faállványra
felfüggesztve játszottak. Több
mint 2000 évvel ezelőtt Chu
területen (a mai Szecsuan és
Hubei tartományban) nagyon jó
minőségű qing hangszereket
készítettek.
1978 augusztusában a Hubei
tartománybeli Sui járásban fekvő
Zeng herceg sírjában több mint
százhúsz ősi hangszert és
rengeteg történelmi ereklyét
találtak, köztük bianqingot is,
összesen 32 darabot, amiket
bronzállványra függesztettek fel.
A bianqingek jádéból, mészkőből
készültek, a hangjuk tiszta és
dallamos, sajnos azonban, amikor
megtalálták ezeket a qingeket,
akkor többségükön már nem
lehetett játszani, minthogy
összetörtek. 1980-ban a Hubei
Tartományi Múzeum és a Wuhani
Fizikai Kutatóintézet közösen
készített másolatot Zeng herceg
sírjából származó bianqingról.
Ennek a hangja nagyon hasonlít a
régi qingre, a hangszíne finom
és elegáns.
1983-ban a Hubei Tartományi
Tánc- és Énekegyüttes 32
darabból álló összetett
bianqinget készített. 1984
szeptemberében a Shuzhoui Népi
Hangszerkészítő Műhely egy 18
darabból álló jáde-bianqinget
alkotott.
A Zeng herceg sírjából származó
bianqingnak másolatával előadott
szám:
A bambusz ágai.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|