Zhen Xiaoying
中国国际广播电台

Kína első női karmestereként Zhen Xiaoying professzor a Kínai Opera első karmestere, a Kínai Zeneiskola karmesteri karának vezetője és Aiyuenü című zenekar vezetője volt. Most Zhen a Xiameni Zenekar, az első szakmai zenekar amelyet a kormány támogat, művészeti vezetője, első karmestere és a Kínai Zenészek Szövetségének igazgatótanácsának állandó tagja. 1981-ben Zhen megkapta a „Kitűnő Karmester” díjat, 1985-ben a francia irodalom-művészet tiszteletbeli érmét, 1997-ben “Kitűnő Öreg”-díjat szerezte meg. Zhen Xiaoying a Brit Cambridge Nemzetközi Életrajzok Központja listáján is szerepel.
1947-ben Zhen Jinlin a Női Egyetem Biológiai Karán és Zenei Karán is tanult. 1952-ben a Kínai Központi Zeneiskolában zeneszerzést tanult. 1955-ben Zhen megkezdte kóruskarmesteri tanulmányait. 1960-ban a Szovjetunióban a Csajkovszkij Zeneiskában folytatta zenei tanulmányait. 1962-ben az Állami Moszkvai Zenei Színházban a Tosca olasz operát vezényelte és sikert ért el. A heves, de pontos stílusú Zhent az állam legjobb karmesterei egyikének minősítették.
1978 óta híres karmesterként több kínai és külföldi operát vezényelt, köztük a Virágápoló istenség, A századik menyasszony, A bukott nő, Carmen, Figaro házassága, Pillangókisasszony, Szerb fodrász című műveket. Zhen még együttműködött a Kínai Központi Zenekarral, a Sanghaji Szimfonikus Zenekarral, a Kínai Rádió Szimfonikus Zenekarával és a Kínai Központi Operával. Az általa vezényelt operákból lemezeket készítették és adták ki bel- és külföldön.
Zhen a legtapasztaltabb karmesterek egyike Kínában. Több diákja több első fokozatú díjat kapott az utóbbi években az Egyesült Államokban, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Csehországban és Portugálban tartott nemzetközi karmesteri versenyeken. Ezen kívül a melegszívű Zhen különböző formában ezerszer is népszerűsítette a zene tudomást az emberek közt és 200 ezer közvetlen hallgatója volt. 1980 óta Zhen Japában, az Egyesült Államokban, Olaszországban, Finnországban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Írországban és Thaiföldön tartott szimfonkus koncertet, részt vett nemzetközi művészeti ünnepségen, vezényelt operát és órát tartott. Zhen az első karmester Kínában aki meghívására külföldre ment és ott híres operát vezényelt. Zhen meghívásnak eleget téve hatszor ment Finnországba és Svájcba a Pillangókisasszonyt, Carment és Bohéméletet vezényelni és több dicséretet kapott.
 

Hallgassa meg "Tajvani táncdallam"