Lü Jihong
中国国际广播电台

Lü Jihong tenor énekes, az állami első osztályú szólóénekes, az Államtanács különleges kitüntetésének birtokosa.
Lü Jihong 1982-ben Xi’an Zeneművészeti Főiskola zenei szakán végzett B.A. fokozattal, Tao Liling professzor volt a tanára. A főiskola után Lanzhou Pedagógus Főiskola zenei szakára került tanítani, 1985-ben a Gansu tartományi Tánc- és Énekegyüttesben kezdett dolgozni, 1989-ben a Kínai Tengerészethez tartozó Tánc és Énekegyüttesben lett szólóénekes, ott Jin Tielin professzor is tanította.
Lü Jihong a Gansu tartománybeli zenei versenyeken háromszor lett első helyezett. Az országos „Arany sárkány”-kupa énekversenyen második helyet szerzett. 1992-ben részt vett a CCTV által rendezett „Öt kontinens”-kupa Országos Ifjúsági Énekesversenyén, ahol a második helyre került. Ugyanabban az évben a Kínai Hadsereg keretében tartott táncos és énekes versenyen az első díjat kapta meg, ezen kívül a Kínai Kulturális Minisztérium által rendezett kínai nemzeti zenei versenyen újra az első díjat szerezte meg. 1995-ben az Új Dalok Versenyén első díjat kapott a kormánytól.
Az utóbbi években Lü Jihong dalai többször megjelentek TV-sorozatokban, pl, „Yang család katonai”, a „Három királyság története”, a „Tang Ming császár”, „Yang Guifei”, „Han Wu császár” című TV-sorozatban. Lü Jihongnak „A viszontlátásra, Dabie hegység”, a „Visszatérjünk Sichuanba”, az „Anyu dala” című zeneszáma egész Kínában népszerű. Lü Jihong éneklése tele van az érzelmekkel, ami megható a hallgatók számára. Minden kínai kisnemzetiség saját dalait kitűnően tudja előadni. A színpadon Lü Jihong lelkesedéssel és fiatalsággal adja elő magát. A „Piros korall” nevű operában Lü Jihong főszerepet játszott. A CCTV és vidéki televíziók által rendezett előadásokon Lü Jihong alakja mindig látható.
2001-ben Lü Jihong Tong Tiexinnal és Yan Weiwennel együtt a „Kínai Haladás” című dalt énekelte, amely az Országos Televíziós Versenyen az első díjat nyerte. 2003-ban a második Kínai „Arany Hanglemez” díjat is megkapta Lü Jihong.
Lü Jihong az országot és kínai hadsereget képviselve többször ellátogatott Németországba, Oroszországba, a Fülöp-szigetekre, Thaiföldre és az Egyesült Államokba. Külföldön is szeretettel fogadták.



Hallgassa meg "Békés ország"