Song Zuying
中国国际广播电台

Song Zuying 1966. június 27-én Hunan tartományban egy miao nemzetiségi területen született. 1981 júliusában Song Zuying befejezte középiskola alsó osztályait, a helyi színtársulatba került. Ezután a tujia és yao nemzetiségi Ének- és Táncegyüttesbe vették át. Egy év múlva a Központi Nemzeti Főiskola Zenei és Táncos Karára vették fel vizsgán keresztül. 1987-ben befejezte a Főiskolát. 1988 októberében Changshaban, Hunan tartomány székhelyén a Kínai Zenei Társaság „Arany Sárkány” országos versenyt, Song Zuying ezen a versenyen első helyezést ért el egy miao nemzetiségi típusú „Ne menj kedvencem” című dallal. A verseny során Jin Tielin neves zenepedagógus is vizsgálóbírók egyike volt, ő felismerte Song Zuying képességét, a verseny után tanítványának vette fel. Song Zuying „Kis hátizsák” című dalával lett híres az egész országban, amelyet a CCTV tavaszi ünnep alkalmából rendezett előadáson énekelt. 1991-ben Song Zuying a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Ének- és Táncegyüttesébe került, jelenleg az első fokú énekese, az Államtanács különleges juttatását kapja.
Song Zuying hangterjedelme nagy, hangja szép és édes. Song Zuying sajátos énekes, a népies éneklésben bel cantot is használ.
Song Zuying dalai Kínában, kínai nép körében és kínai származásúk között a világszerte népszerűek, többek között, „Kis hátizsák”, „Csípős lányok”, „Szép élet”, „Kína, szeretlek”, „Repülnek a dalok”, „Idejöttek a katonák minden irányból”, „Kedves katonám” és „Úgy leszek, mint most te vagy” című dalok.
2000-ben „kíváló művész” lett a Kínai Írókszövetségnél, ugyanebben az évben Song Zuying a „Kínaiak és Kínai származásúk Világzene Népdalosa” díjat nyerte el. 2002-ben Song Zuying Sydney Operaházban szólókoncertet, 2003-ban Bécsen az Arany Hangteremben szólókoncertet tartott, mind a két koncertjét nagy siker hozott számára.

Hallgassa meg "Szép élet"