Szakértők szerint a járvány időszakában Kínának és az Európai Uniónak az előítéleteket elhagyva kell elmélyíteni az együttműködést

2020-04-23 14:56:11 CRI
A Kínai Nemzetközi Kereskedelmi Előmozdítási Tanács (CCPIT) kutatóintézete április 22-én közzétette a 2019-2020-as Európai Unió üzleti környezete bejelentését. Zhao Ping, a CCPIT kutatóintézete nemzetközi kereskedelmi kutatási osztályának igazgatója szerint az új típusú koronavírus-járvány a globális gazdaságra gyakorolt hatásának kezelése érdekében Kínának és az Európai Uniónak az előítéleteket elhagyva kell elmélyítenie az együttműködéseket.

2019-ben Kína és Európai Unió közötti kapcsolatok stabilak voltak. A két fél közötti kereskedelem volumene elérte a 4,86 billió jüant, amely az előző évéhez képest 8 százalékkal emelkedett. 2018 végéig Kína az Európai Unió 28 tagországában több mint 3,200 közvetlen vállalati befektetést valósított meg. Április 22-én az Európai Unió üzleti környezetéről szóló éves bejelentés publikálásának rendezvényén Zhao elmondta, hogy az Európai Unió üzleti környezet visszaesése nehézségeket és kihívásokat okoz a kínai vállalatok befektetésének és normális működésének.

„Közvetlen eredménye a cégek az Európai Unió iránti befektetési bizalmának gyengülése, és a befektetések nagy mértékű csökkenése. Felmérésünk szerint a válaszadó vállalatok csak 24 százaléka választja az Európai Uniót fő befektetési célállomásának, amely az előző évi 78,63-hoz képest 54,63 százalékos visszaesést jelent." – jegyezte meg Zhao.

Az új típusú koronavírus az egész világon terjed, nagyobb kockázatot hoz a kínai vállalatok külföldi befektetésének is. Zhao rámutatott, jelenleg a kínai és európai uniós vállalatoknak mélyíteniük kell az együttműködéseket, hogy előmozdítsák a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok stabil fejlődését.