A kínai hadsereg a nép életének és a globális békének a védelmezője

2020-08-01 20:20:53

Idén augusztus 1-je a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg megalakulásának 93. évfordulója. Az elmúlt 93 évben a Kínai Kommunista Párt vezetésével a kínai hadsereg nagyon fontos szerepet játszott a kínai nép felszabadításában és a Kínai Népköztársaság megalakulásában, az ország szuverenitásának, biztonságának és fejlődésének védelmében, emellett fontos szerepet játszik a világ békéjének és stabilitásának fejlődésében is.

A kínai hadsereg a népből alakult meg, ezért szolgálja a népet, ami a kínai hadsereg legalapvetőbb elve. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg megalakulásának 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi eseményen Xi Jinping kínai államelnök kifejtette, a hadsereg felelősége, hogy a nép legyen a katonák szívében, és hogy megvédjék a nép életét és érdekeit.

Az elmúlt 93 évben a kínai hadsereg a kínai nép védelmezője volt. Az idei évben hirtelen jelent meg az új típusú koronavírus okozta járvány, a kínai hadseregből a legjobb orvosi csoportokat választották ki és elutaztak Wuhan városba. Jelentések szerint a Wuhan városban történt járvány elleni harcba több mint 4000 katonaorvost küldtek, akik fontos szerepet játszottak a közdelemben.

A járvány után számos dél-kínai tartományban súlyos árvíz történt a hatalmas esőzések miatt. A kínai katonák ismét a helyszínekre érkeztek és mentési munkákat végeznek. A katonákat a legveszélyesebb helyeken lehet látni.

A kínai hadsereg fontos szerepet játszik a világ békéjének és stabilitásának védelmében. A Kínai Népköztársaság megalakulása óta eltelt 71 évben Kína nem fenyegetett egyetlen országot sem, ugyanakkor már összesen 26 ENSZ békefenntartói feladatban vett részt, amelyekbe több mint 40 ezer katonát küldött, több mint tíz kínai katona veszítette életét a gobális béke ügyének védelmében. Az ENSZ képviselője is nagyra értékelte a kínai katonákat.