Pompeo beszédének hazuságai és tényei

2020-08-25 21:19:05

Nemrég Mike Pompeo amerikai külügyminiszter beszédet tartott Kaliforniában, amelyben teljesen megtagadta a kínai-amerikai kapcsolatokat, rosszindulatúan támadta a Kínai Kommunista Párt vezetését és Kína politikai rendszerét. A beszédét nemcsak minden kínai ítélte el, hanem kritizálták és ellenezték az amerikai és nemzetközi racionális személyek is.

Kína mindig békés fejlődési utat követ, ellenzi a hegemóniát. A Kínai Népköztársaság létrehozásától kezdve 70 éven át Kína egyetlen háborút sem indított, és soha nem tört be más országba, soha nem foglalta el más ország területét. Kína határozottan megvédi az ENSZ alapján létrehozott nemzetközi rendszert, a nemzetközi jog alapján épített nemzetközi rendet, többoldalúságat betartja, és az emberiség sorsközösségét építi.