Xi Jinping fontos beszédett tartott a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg koreai háborúba lépése 70. évfordulója alkalmából

2020-10-23 11:40:11

Október 23-án délelőtt Pekingben tartották a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg koreai háborúba lépése 70. évfordulójának nagyszabású emlékülését, amelyen Xi Jinping kínai államelnök is részt vett és fontos beszédet mondott.

Az ország mindig emlékezni fog az idősebb generáció forradalmárainak és mártírjainak a nemzetközi igazság és világbéke megvédése érdekében tett cselekedeteire, közölte Xi Jinping kínai államelnök.

A kínai államelnök szerint Kína felelős országként mindig kitart a béke, a fejlődés, az igazságosság, a demokratikusság és a szabadság mellett, a világ országaival közösen fejlődik és együttműködik velük.

A koreai háborúban elért győzelem fontos szerepet játszott a kínai nemzet fejlődésében és virágzásában, és megmutatta a kínai nép szellemét a világnak is. Xi Jinping szerint a háború azt mutatta, hogy a kínai nép megvédi a világ békéjét, és látható volt a kínai népi hadsereg ereje is.

A lemaradás mások bántalmazáshoz vezet, a fejlődés pedig erősít. Kínának biztosan kitartóan elő kell mozdítania a gazdaság és társadalom fejlődését, folyamatosan meg kell erősítenie az országot minden területen, és több csodát kell teremtenie a világnak, jelentette ki Xi Jinping kínai államelnök.

Xi Jinping kínai államelnök kifejtette, hogy bárhogyan is fejlődjön a világ, a kínai nép és nemzet nem fél a fenyegetésektől és harcol ellenük. A kínaiak egységesek, megvédik az igazságosságot, és fejlesztik az innovációt, ami a kínai nemzet eszmei kincse is.

Kína sohasem tör hegemóniára, határozottan elutasítja a hegemonizmust és az erőpolitikát. Kína mindig védekező nemzetvédelmi politikát követ és fejleszt, jelentette ki Xi Jinping kínai államelnök.

1950 júniusában polgárháború tört ki Koreában, ahova az amerikai kormány katonákat is küldött. A kínai kormány többször figyelmeztetette az amerikai hadsereget, amely azonban nem vonult vissza. A koreai kormány kérésére a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg részt vett a koreai háborúban, ami fontos szerepet játszott a világbéke fejlődésében.