Xi Jinping kínai államelnök beszédet tartott a G20-ak 15. vezetői csúcskonferenciáján

2020-11-22 11:13:46

Xi Jinping kínai államelnök november 21-én este Pekingben online módon részt vett a G20-szervezet 15. vezetői csúcskonferenciáján és beszédet tartott Együttműködve harcoljunk a járvány ellen, építsük a jövőt címmel. Ebben kifejtette, hogy a G20-as országok tárgyaljanak, közösen építsenek és közös előnyöket szerezzenek, tartsák fenn a többoldalúságot és nyitást, a járvány utáni időszakban többet járuljanak hozzá a globális rendszer alakulásához. Kína reméli, hogy a tagországok tiszteletben tartják egymást, békésen fejlődjenek együtt és kiépítik az emberiség sorsközösségét.

Xi Jinping államelnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt száz év legsúlyosabb járványa van az emberség előtt. A G20-szervezet fontos szerepet játszott a járvány elleni munkákban és a gazdaság helyreállásában. Jelenleg még terjed a járvány, az egyoldalúság és a protekcionizmus erősödik. Kína reméli, hogy a G20-országok több együttműködést folytatnak a világgazdaság fejlődéséért.