A kínai okostelefonok szép piaci perspektívával rendelkeznek Európában

2020-01-22 10:38:19 CRI
A piaci közvélemény-kutatással foglalkozó Canalys által a minap közzétett beszámoló szerint 2019 utolsó negyedévében a kínai okostelefonok az európai piaci egyharmadát adták. Ezzel párhuzamosan Indiában, Délkelet-Ázsiában és Afrikában a kínai okostelefonok árusítása gyorsan nőtt.

Statisztikai adatok szerint a tavalyi negyedik negyedévben Európában az okostelefonok árusítása 8%-kal növekedett az előző évhez képest, és elérte az 52,5 millió darabot. Ez a szám jelentősen felülmúlta az ázsiai–csendes-óceáni térség 6%-os növekedési ütemét. Ennek köszönhetően Európa a világ leggyorsabban növekvő piaca lett az okostelefonok árusításában. A kínai Mi okostelefonok kiváló eredményeket értek el Európában, eladásai 73%-kal nőttek. Ez főleg a pozitív piacbővítési stratégiának volt köszönhető. A Samsung 18,7 millió darab telefont adott el Európában, ez 35,7%-os piaci részesedés. A második helyezett Huawei 11,6 millió darabot adott el, ami a piaci 22%-át tette ki.

Zhang Jian, a Huawei külföldi tevékenységével foglalkozó egyik felelőse kifejtette, hogy az utóbbi években a Huawei európai tevékenysége mindig gyorsan fejlődött, a gazdasági nyereségük is évről évre emelkedett. Különösen Kelet- és Észak-Európában, ahol a Huawei termékei hat egymást követő évben mindig vezetették a helyi okostelefonok piacát. A Canalys beszámolója is utalt rá, hogy a tavalyi negyedik negyedévben a Huawei eladásai Kelet-Közép-Európában körülbelül 26%-kal nőttek.

Több év óta Lengyelország mindig Kína legnagyobb kereskedelmi partnere a közép-kelet-észak-európai térségben. A Huawei 2003-ban lépett be a lengyel piacra, ahol mára 23%-os piaci részesedést szerzett az okostelefonok közt. Emellett a szomszédos Csehországban és Ausztriában a Huaweinek több éve 10%-nál magasabb a piaci részesedése.

A Canalys beszámolója szerint 2019-ben a Huawei okostelefonok Lengyelországban 670 millió dollár bevételt ért el, a helyi lakosság 85%-a jól ismeri a márkát, a Huawei márkával a lengyelek elégedettebbek, mint az iPhone-nal és a Samsunggal. Lengyelország mellett 2019-ben a Huawei kereskedelmi forgalmának növekedési üteme Magyarországon, Romániában és a balti országokban is meghaladta a 100%-ot.

Ezzel kapcsolatban Thomas Nolting, a Német Tudományos Akadémia tanácsának elnöke azt mondta, hogy jelenleg több kínai vállalat, például a Huawei és a Mi, egyaránt innovatív termékek kutatására törekszik. Elmondható, hogy több kínai innovatív termék megelőzte az európaiakat.

„Azt hiszem, hogy az elkövetkező 5-10 évben a kínai márkák az európai piacon egyre nagyobb piaci részesedést érnek el. Természetes, hogy egy ismeretlen márkák számára a piaci elfogadottsághoz időre van szüksége, de ebben több üzleti lehetőség is rejlik. Azt hiszem, hogy a közeljövőben a kínai márkák kihasználják ezt a lehetőséget."

A Canalys beszámolója azt mutatja, hogy az európai fogyasztók általában a 800 eurónál drágább és a 200 eurónál olcsóbb telefonok közül szoktak választani. A középkategóriájú telefonok piaca viszont fejletlen volt. Ezért a kínai okostelefonok Európába lépésének stratégiája az volt, hogy elsősorban az alacsony funkciójú telefonok területén bővítsék a piacot.

Értesülések szerint a Párizs központjában fekvő Big Mi boltjában a 179 eurós Redmi Note 7 a legnépszerűbb telefon. Emellett Spanyolországban, Olaszországban és más európai országokban, ahol a közönség a gazdasági recesszió miatt rendkívül árérzékeny, a kínai okostelefonok népszerűvé váltak. A Canalys beszámolója szerint 2019-ben a Mi piaci részesedése 14,5% volt Spanyolországban. A Mi mellett az OPPO, a Zhongxing, a Reslme, a Vivo és más kínai telefonmárkák egyöntetűen jó eredményeket értek el az európai piacon. Értesülések szerint mára Európában minden három okostelefon közül egy kínai gyártmányú. Ám öt évvel ezelőtt ez az arány csupán 11% volt. Ezzel kapcsolatban megfigyelők rámutattak, hogy 2020-ban a kínai telefonok versenyképessége Európában tovább javul.

Ezzel kapcsolatban Xiang Ligang, közismert kínai távközlési szakértő azt mondta, hogy az okostelefonok piaci perspektívája nagyon optimistának mondható Európában. Jövőre az okos eszközök innovációja a kínai okostelefonok fő fejlődési célja lesz, hiszen ezen a területen óriási a piaci lehetőség.

„Mostanában összesen öt világhírű távközlési eszközök gyártója van, közülük kettő, a Huawei és a Zhongxing Kínából. Az utóbbi években Kína egyre több szellemi tulajdonjogi eredményt ért el, a technológiai színvonala fokozatosan emelkedett, a szolgáltatási képessége is egyre jobb lett. Ezzel párhuzamosan a kínai termékek termelési költsége alacsonynak számít, ezért a piaci versenyképességük is fokozatosan erősödött" – fogalmazott Xiang.

Wang Yanwen, a Huawei európai tevékenységéért felelős vezetője beszélt arról is, hogy az utóbbi években a Huawei nagy erőfeszítéseket tett a fogyasztói kívánságok teljesítésére. Elsősorban biztosították az okos eszközök alapvető funkcióinak folyamatos innovációját, ilyen például a szoftver hatékonysága, biztonsága és sebessége. Ennek az alapján tökéletesítették az okos eszközök platformját, hogy még alkalmasabbá, biztonságosabbá, intelligensebbé tegyék a Huawei termékeit, tette hozzá Wang.

Elmondható, hogy ennek köszönhetően egyre több európai fogyasztó lett a kínai okostelefonok rajongója. A Canalys beszámolójából kiderült az is, hogy Németországban a fogyasztók 85%-a mondta azt, hogy szeretne vásárolni kínai okostelefont. Egy német férfi, Benjamin a következőket mondta.

„Van egy okostelefonom, de szeretnék újat vásárolni, hiszen a régi eszköz képernyőjével probléma van. Kínai Hisense okostelefont akarok vásárolni, mert az ára megfelelő, a minősége is megbizható."

Az európai fogyasztók jobban megismerték a kínai telefonmárkákat, és ennek köszönhetően azok értéke sokat nőtt. Ezzel kapcsolatban Wang Yanwen megjegyezte, hogy jövőre még többet fordítanak a szolgáltatások tökéletesítésére, különösen az árusítás utáni szolgáltatás területén még jobb tapasztalatokat nyújtanak a vásárlóknak. Nagy bizalommal valósítják meg a jövőbeli célokat. A jövőben a mai eredmények alapján új szintre lépnek, az okostelefonok, különösen a felső kategóriás telefonok területén szeretnének még nagyobb részesedést szerezni az európai piacon.

A Canalys beszámolója úgy véli, hogy Európa már Kína és India után a harmadik legnagyobb piac lett az okostelefonok területén. A kínai okostelefonok gyártói óriási pénzeket fordítanak a technológiai kutatásokra és az innovációra. Ennek köszönhetően a kínai okostelefonok egyre több európai vásárló figyelmét és érdeklődését keltik fel. A jövőben a kínai okostelefonok minden bizonnyal szép piaci perspektívával rendelkeznek Európában.