A kínai csoportok támogatják a bejrúti áldozatokat a robbantás után

2020-08-27 17:13:27

Hoda Jaafar, egy 60-as éveiben járó libanoni hölgy 9 tagú családjával él egy kis szobában egy épület földszintjén Bourj Hammoundban, Bejrút északkeleti részén. A család egy kis helyet használ a szobájával szembe, hogy takarókat és néhány egyéb szükséges tárgyat tároljon egy kis szekrényben, néhány alapvető élelmiszer van még egy régi hűtőszekrényben. Az egész családja pedig közösen használ egy kis WC-t a szobájuk mögött.

Bejrút kikötőjét augusztus 4-én rázta meg két hatalmas robbanás, megsemmisítve a fővárosban található épületeket, miközben legalább 177 ember meghalt, és több mint 6000 sebesült meg. A robbanásokkal kapcsolatos vizsgálatok továbbra is zajlanak, és a romokban való eltűnt személyek keresése még nem fejeződött be.

Jaafar kis lakóháza sem úszta meg sérülések nélkül. „Képesek voltunk újjáépíteni a szobánkat, de még mindig nem tudjuk kifizetni a WC megjavítását” – mondta Jaafar a Xinhua hírügynökségnek. Jaafar férje fogyatékkal él, van egy fia, aki takarítási munkát végez 900 ezer libanoni fontos havi jövedelemért (ez kb. 130 amerikai dollár, az amerikai dollár feketepiaci árfolyamának megfelelően). „A fiam havonta 300 ezer fontot ad nekem a család etetésére, amely az áremelkedés miatt nem elegendő” – mondta. Lányainak nagy része házas vagy munkanélküli, és nem képesek pénzügyi támogatást nyújtani szüleiknek és családjuknak.

A robbanások legalább 8000 épületet pusztítottak el a városban, legalább 300 ezren hajléktalanná váltak, sokan közülük az országban uralkodó pénzügyi válság és több ezer munkahely elvesztése miatt nem tudják megjavítani házukat. Egyes országok közbeléptek, hogy támogatást nyújtsanak az újjáépítésére Libanon legsebezhetőbb családjainak még a tél beállta előtt. Li Shaoxian, a Ningxia Egyetem arab országok kutatási intézetének vezetője Libanon állami helyzetét elemezte a China Media Group televíziós műsorában:

„Libanon már a robbanás előtt több válsággal nézett szembe. Gazdaságilag ez az ország már akkor az összeomlás szélén állt. Például idén márciusban Libanon hivatalosan is bejelentette, hogy az ország nem képes visszafizetni a külföldi adósságot, ami azt jelenti, hogy az ország csődbe kerülhet. E háttérben a robbanások még több káoszt okoztak, beleértve a mentőszemélyzet, segélykészletek és az orvosi erőforrások rendkívüli hiányát. Több mint 6000 sérültek meg, az orvosi rendszer összeomlott, ahogyan az ország kikötője is. Ebben a helyzetben a nemzetközi közösség támogatása olyan, mintha tűzifát kínálna valaki télen, havas időben. Ahogy látjuk, a romokon sok külföldi mentőcsoport munkálkodik, Kína is egymillió amerikai dollárt adományozott készpénzben, ami Libanon számára nagyon értékes, különösen egy ilyen pillanatban” – mondta Li Shaoxian.

A Peaceland alapítvány és a Közös Jövő Alap, két kínai civil csoport más nemzetközi szervezetek mellett a libanoni állampolgárok és a szíriai menekültek támogatására törekszik a robbanások utáni újjáépítés során. Zhan Weizhen, a két csoporttal együttműködő projektmenedzser online platformot hozott létre, hogy Kínában felhívja a figyelmet az adománygyűjtésre.

„Vannak olyan kínaiak, akik a platformon keresztül adományoznak. Az emberek látták a közösségi médiában posztolt fényképeket, és megkerestek engem és pénzt küldtek, hogy segítsék a sérült házak helyreállítását” – mondta Zhan a Xinhua hírügynökségnek, hozzátéve, hogy szívesen segít a legsebezhetőbbeknek, hogy még a tél beállta előtt javítsák meg az összetört üvegeiket és ajtóikat.

Zhan a Sama Központtal együttműködve azon emberek felkutatására törekszik, akiknek segítségre és támogatásra van szükségük lakóhelyeik rehabilitációjához. A Sama Központ eredetileg oktatási központ volt, de segít a COVID-19 elleni küzdelem támogatásában a táborokban, és most a Bejrút robbanásait követő újjáépítésben is. Hadriya Husszein, a Chatila táborban fekvő Sama Központ igazgatója szerint Zhan Weizhen ételt biztosított a szíriai menekültek családjainak a COVID-19 kitörése után, de amikor a robbanás bekövetkezett, segítséget kértek tőle a házak helyreállításában is, így pénzt szerzett erre a célra, és mindegyik ház renovációjára nagyjából 700 dollárt különít el a Központ.

Husszein szerint a Sama Központ Zhannal együttműködve segít Jaafar házának megjavításában is. „Nagyon szerencsés vagyok, hogy Zhan és Kadriya megjavítja még a tél előtt a mellékhelyiségem és házunk ajtajait. Télen annyira fáj a csontom, szerencsések vagyunk, hogy találtunk valakit, aki segít nekünk a hideg évszak előtt” – mondta Jaafar.

A Peaceland libanoni projektjeiben szolgáló egyes kínai önkéntesek a robbanásokat követő napon már odamentek Bejrútba, hogy ellenőrizzék a helyzetet a helyszínen, köztük volt Ma Yuming, a Tripoli Egyetem arab irodalmi szakának harmadéves kínai hallgatója is. Három éve tanul az észak-libanoni Tripoli városban, hétvégén és szabadidejében jótékonysági rendezvényeken szokott részt venni. Auguszt 5-én hajnal 4 órakor autóval indult Ma Yuming egy osztálytársával Bejrút felé, hogy ivóvizet és segélykészleteket adjon a robbanások sújtotta bejrúti lakosoknak.

Ma Yuming önkéntes

Ma Yuming önkéntes

„Megérkeztünk az első segélykészleteket elosztó bázisra. A segélykészleteket tegnap egész éjszakán át tartó rendezés után a Bejrúttól 100 km-re fekvő Bekaa völgyből szállítottuk ide. Az első célállomásunk egy bejrúti gettó, amely 2 km-re fekszik a robbanás helyszínétől. Az itteni károk nem a legrosszabbak, de az itt élők a legszegényebbek ezen a környéken. Hoztunk 600 kenyeret és 600 adag táplálékot” – Mondta Ma.

Ma szerint a kenyeret, vizet, sajtot és sűrített kekszet tartalmazó élelmiszer csomagok kiosztása után a harmadik napon egy másik, a robbanás helyszínétől 1,5 km-re fekvő helységben is megszervezték a segélykészletek elosztását, ahol találkoztak néhány melegszívű kínaival és szíriai menekülttel, akiknek már régebben is segítettek. Ők segítettek az emberek rendben tartásában és az étel elosztásában.

„Vannak szíriai menekültek, akiknek régebben már segítettünk. Miután meghallottuk, hogy segíteni akarunk a bejrúti helyieknek, tudva, hogy mit jelent ilyen katasztrófában lenni, nagyon vágytak arra, hogy segítséget nyújtsanak és részt vegyenek ők is a katasztrófa-elhárító akciókban… A szívemhez nagyon közel állnak a jótékonysági programok, amely során sok őszinte mosolyt láthatok az emberek arcán” – mondta Ma Yuming önkéntes.

A kínai és a szíriai önkéntesek

A kínai és a szíriai önkéntesek

Hai Xiaoning, Ma Yuming osztálytársa szerint a világjárvány idején sokan felhalmoztak ételeket, ráadásul a robbanások a legfontosabb kikötőnél történtek, és Libanonban sok élelmiszer az importtól függ, így az élelmiszerhiány még súlyosabb lett a robbanások után. „Majdnem üresek egyes szupermarket a városban” – emlékezett Hai Xiaoning.

Hai szerint, amikor megállt a zöld kis teherautó az élelmiszer-elosztó téren, néhány tucat helyi lakos körülvette őket, és tapsolva éljenezte „Kína, Kína!” angolul és arabul. Hai Xiaoning és Ma Yuming mellett több mint 10 más jótékonysági szervezet is osztott élelmiszert, pénzt és maszkokat. „A tér olyan, mint egy hatalmas jótékonysági szervezet” – mondta Hai.

A Bejrút központján fekvő mártírok tere egy híres szabadidős hely. Hai Xiaoning szerint ezen a téren szokták megrendezni a karácsonyi bazárt és tele szokott lenni karácsonyfákkal, a helybeliek itt szoktak ünnepelni. „De most mély szomorúságot érzünk” – mondta Hai.

A második szülővárosának tartja Libanont Hai Xiaoning, élvezi a helyiek vendégszeretetét. „Amikor étteremben eszünk, néha a helybeliek szeretnék kifizetni a számláinkat és azt mondják: Kínából érkezett vendégek vagyunk, jól kell bánniuk velünk. A kedvességért cserébe kis részét szeretné viszonozni, hogy segítse a válságban levő libanoniakat” –mondta Hai Xiaoning önkéntes.