A 90 éves kínai akadémikus több mint 10 millió jüant adományozott szegény vagy szorgalmas hallgatóknak

2020-09-09 16:39:28

A vuhani székhelyű Huazhong Tudományos és Műszaki Egyetem professzora, Cui Kun és a felesége, Zhu Huinan 4 millió jüant adományoztak az Új hallgatói támogatás elnevezésű alap létrehozására. Az adományozás alkalmából nem rendeztek ünnepséget, nem készítettek fényképeket, hiszen a professzor azt kérte, hogy ne számoljanak be róla. Cui Kun és a felesége 2013 óta összesen 10 millió jüant fordítottak adományozásra. Sok konzultáció után Cui Kun és a felesége beleegyeztek, hogy a China Media Group interjút készítsen velük.

A két professzor amilyen szorgalmas a tudományos kutatás területén, olyan takarékos az életben. Cui Kun a Kínai Mérnöktudományi Akadémia tagja, a Huazhong Tudományos és Műszaki Egyetem akadémikusok épületében lakik. A két kilencvenéves idős továbbra is maga főz. Az étrendjük megegyezik az egszerű idős emberekével.

Cui Kun 30 éve hordja ugyanazt az inget. Amikor a médiák erről beszámoltak, felkeltették a közönség figyelmét és mindenhonnan elismerés érkezett. Az interjú során Cui Kun egy másik, véleménye szerint „nagyon új” kabátot mutatott a tudósítóknak és ezt mondta: „Ezt alig több mint tíz éve viselem, még mindig hordható. Miért vegyek újat?”

Cui Kun először 2013-ban adományozott a szegény hallgatóknak. Erre így emlékszik vissza.

„Abban az időben 80 évesek elmúltunk. Gondolkodtunk, mit tehetnénk még a társadalom javára. Az akadémikusok fizetése viszonylag magas, ezért azon gondolkodtam, hogyan költsem el a pénzt. Akkor rendezték Pekingben a Kínai Kommunista Párt 18. Központi Bizottságának 3. plenáris ülését, amelyen az oktatás reformjának elmélyítésére, a magánadományokra, a szegény hallgatóknak anyagi támogatás nyújtására ösztönöztek. Volt ilyen kezdeményezés, ezért úgy döntöttünk, hogy pénzt adományozunk hallgatóknak.”

2013-ban Cui Kun és a felesége, Zhu Huinan közösen 4,2 millió jüant adományozott egy szorgalmas hallgatókat támogató alap létrehozására az egyetemen.

Az egyetem történetében nagyon ritkán adományozott ilyen sok pénzt egy egyetemi tanár. Azt javasolták nekik, hogy a Cui Kun házaspár magukról nevezze el a támogatást, de a két idős elutasította a javaslatot. 2018-ban az idős házaspár további 1,8 millió jüant tett a szorgalmas hallgatókat támogató alapba. Idén júliusban a két idős ember úgy döntött, hogy 4 millió jüant adományoz elsőéves szegény hallgatók támogatásának létrehozására. Eddig a két idős ember összesen 10 millió jüant adományozott.

Az 1980-as években sok tanár családja nehéz anyagi helyzetbe került. Cui Kun a maga jövedelméből alakított egy kölcsönös segélyalapot. Ez a pénz sok tanár sürgős szükségleteit oldotta meg. Ha nem lett volna a segítség, előfordulhatott volna, hogy néhány tanár családjának ételt vásárolni sem lett volna pénze. Később Cui Kun úgy látta, hogy az egyetemen sok idős pedagógus nehezen tudott orvoshoz, illetve távolabbi helyre menni, ezért az egyetemnek 200 ezer jüan értékű autót adományozott, hogy azt az idősek sürgősségi autójaként használják.

Az idei új koronavírus-járvány idején a két idős ember egymillió jüan rendkívüli párttagsági díjat is befizetett. Ezzel kapcsolatban a két idős ember azt mondta, hogy a járvány idején a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága bölcs döntéseket hozott, elsődleges dolognak tekinti az életet, az orvosi személyzetek életüket veszélyeztetik a betegek kezelése érdekében, mindez meghatotta a két idős embert. A járvány idején az egyetem nagy figyelmet fordított rájuk, rendszeresen vittek nekik napi szükségleti cikkeket, és megoldották az esetleges problémáikat. Az idős házaspár azt olvasta a hírekben, hogy a Párt és az ország vezetői pénzt adományoztak a járvány elleni küzdelemnek. Arra gondoltak, hogy valamit nekik is tenni kell, ezért fizették be az egymillió jüanos párttagsági díjat. Az idős házaspár több mint 60 évvel ezelőtt csatlakozott a Kínai Kommunista Párthoz, amiről Cui Kun a következőket mondta.

„Miután mi, értelmiségiek megláttuk az országban bekövetkezett új változásokat, úgy éreztük, hogy a hazánk csak a Kínai Kommunista Párt vezetésével válhat virágzóvá és erőssé, ezért csatlakoztunk a párthoz. A párthoz való csatlakozás az akkori haladó értelmiségiek természetes választása volt. A kommunistáknak többet kell tenniük. Véleményünk szerint a hozzájárulás azt jelenti, hogy minél több dolgot meg kell tenni és minél több embernek kell segíteni.”

A szegény hallgatók gondjainak tényleges megoldása érdekében az idős párnak megvan a maga gondolata a segítettek száma és támogatás összege kapcsán. Figyelembe veszik a szegény hallgatók arányát, és megállapították, hogy a meghatározott kritériumoknak megfelelő hallgatók fejenként egyszeri 8000 jüan támogatást kaphatnak. Ennek alapján az egyetemen több mint ezer szegény vagy szorgalmas hallgató kap támogatást.

1958-ban a kínai kormány elküldte Cui Kunt a moszkvai Acélipari Intézetbe tanulni. A szovjet intézet akkoriban a világ legjobb acélipari egyeteme volt. Cui Kun szakterülete a fémtudomány és a hőkezelés. Kétéves külföldi tanulmányai után különleges acél lett a jövőbeni kutatási témája. Manapság Cui Kun dolgozószobájában szinte minden könyv az acélról szól. Közel 20 nemzeti, tartományi és miniszteri szintű tudományos kutatási projektet vállalt, tíz új típusú acél öntőformát fejlesztett ki, és sok gyártási problémát oldott meg. A fémkutatás terén elért kiemelkedő eredményeinek köszönhetően Cui Kunt 1997-ben a Kínai Mérnöktudományi Akadémia tagjává választották, és „acélakadémikusként” emlegették.

Amikor több mint 70 éves volt, az egyetem azt remélte, hogy a munkahelyén marad, ezért Cui Kun önállóan megtanulta kezelni a számítógépet, hamarosan már tudott információkat keresni az interneten, saját maga készített multimédiás tananyagokat, és számítógépekkel tanította a hallgatókat. 80 éves kora után Cui Kun már nem vállalt tudományos kutatási projekteket, és nem vett részt konferenciákon. Nem nagyon jár ki az egyetemről, információkat gyűjt és könyveket ír. 2012-ben fejezte be Az acél összetétele, szerkezete és teljesítményei című könyv írását. Ezzel Kínában megszületett az átfogó és szisztematikus monográfia a speciális acélról. Ismertetések szerint a monográfia több mint 2 millió szót, 828 képet és 646 táblázatot tartalmaz. Cui Kun a számítógépes szerkesztést is autodidakta módon tanulta, ő maga szerkesztette a szöveget, sőt saját maga készítette az illusztrációkat is.

Cui Kun, aki egész életében keményen, szorgalmasan dolgozott és szolgálta az anyaországot, ma már elmúlt 90 éves, több mint 60 éves párttagsággal és 70 éves tanári tapasztalattal rendelkezik. Gondoskodik a fiatalok növekedéséről, és reméli, hogy a fiatalok takarékoskodnak az idejükkel és keményen tanulnak. A szorgalmas hallgatóknak adott támogatások kiválasztási szabályai szerint a támogatások megszerzésének egyik feltétele, hogy a diák tanuljon keményen és szorgalmasan.

Cui Kun elmondta: „Élettapasztalatom szerint, ha az ember el akar érni bizonyos eredményt, akkor először szorgalmasnak kell lennie. Ugyanakkor a fiataloknak egy életre szóló célkitűzéssel kell rendelkezniük. A külföldön tanuló fiatalok bővíthetik tudásukat, de eredménynek kell lenniük a tanulásban, utána szolgálniuk kell az anyaországot.”