Alibaba jótékonysági projektje segíti a lányokat az egyetemi álom megvalósításában

2020-09-17 14:40:45

Szeptember 5-én ünnepelték a jótékonysági napot Kínában. Ezen a napon jó hír érkezett a Hubei tartományi Badong megyéből: több mint 700 szegénységben élő helyi lányt vettek fel az egyetemek szerte Kínában az Alibaba által kezdeményezett „Hangyafarm” nevű jótékonysági projekt keretében.

Badong megye Hubei tartomány délnyugati részén fekszik, a hegyek igazi kihívássá teszik a közlekedést a helyi emberek számára. A terület idén áprilisban éppen kikerült a szegénységből, jól alakul az oktatási légkör is, az emberek egyre inkább tudják, hogy milyen fontos a gyerekek oktatása. Hubei tartományban az idei évi egyetemi felvételi vizsgán a legtöbb pontot szerző diák is Badong megyéből származott.

Zhao Dandan a Hangyafarm jótékonysági keret „Hajrá, Mulan” nevű, szegénységben élő lányok oktatását támogató program egyik kedvezményezettje. 571 pontot szerzett a maximális 750 pontszámú egyetemi felvételi vizsgán, és sikeresen beiratkozott a Wuhani Tudományos és Műszaki Egyetemre. Ami a szak kiválasztását illeti, Zhao Dandan elmondta, hogy már régóta orvos szeretne lenni, így a jelentkezési lap kitöltésekor minden szak megválasztása az orvostudomány tanulmányozásához kapcsolódott.

Zhao Dandan orvos szeretne lenni.

Zhao Dandan orvos szeretne lenni.

„Néha amikor a szüleim megbetegednek, haboznak pénzt költeni gyógyszerekre vagy orvosok felkeresésére. Bár, ha orvos lennék, nem kellene így szenvedniük tovább. Biztosíthatom, hogy egészségesek maradnak. A többieket is tudom segíteni. A középiskolás és gimnáziumi éveimben anyagilag támogatást kaptam a Hangya Pénzügy (Ant Financial) projektjétől, minden évben elmehettem iskolába tandíjmentesen. Nagyon sokan segítettek nekem az iskolai éveim alatt. Nagyon hálás vagyok értük.”

Wu Mengchen és Wu Mengjie egy ikertestvér pár, idén ők is megkezdik az egyetemet. Van egy bátyjuk, aki a Közép-Déli Egyetem doktorandusza. Felnőve az ikertestvérek évente csak egyszer-kétszer láthatták szüleiket, mert a szüleik évek óta bevándorló munkásként dolgoznak Jiangsu tartományban, számukra elég nagy teher három gyerek taníttatását finanszírozni. Szerencsére az ikertestvér szintén kapott pénzügyi támogatást az oktatására, és nem kellett aggódniuk az iskolai tandíj miatt. Az egyetemi felvételi vizsgán Wu Mengchen 599 ponttal belépett az északkelet-kínai Dalian Tengerészeti Egyetem jogi iskolájára, Wu Mengjie 571 ponttal került be a Szecsuani Tanárképző Egyetem biológiai technológiai szakára. „Egyetemi tanulmányaink elvégzése után én szeretnék ügyvéd lenni, húgom pedig biológia-tanárnő akar lenni a szülővárosunkban” – mondta Wu Mengchen.

Wu Mengchen és Wu Mengjie ikertesvér a jótékonysági program képviselőjével

Wu Mengchen és Wu Mengjie ikertesvér a jótékonysági program képviselőjével

A Hangyafarm egy 2017 augusztusában elindított online jótékonysági projekt. A felhasználók az Alipay alkalmazással nyert virtuális csirkeeledellel etethetik meg a virtuális csirkét, minden öt összeszedett tojással adományozhatnak különböző projekteknek, amelyek a rászoruló embereket támogatják. Eleinte a projekt csak a veleszületett szívbetegségben szenvedő gyerekeket segítette a kezelés során, minden 715 ezer adományozott virtuális tojás segíthet egy veleszületett szívbetegségben szenvedő gyereknek abban, hogy professzionális orvosi kezelést kapjon.

Jelenleg a jótékonysági projektnek különböző programjai is vannak, többek között van a szegénységben élő nőket, a hallássérült gyerekeket támogató program, a falusi gyerekeknek tápláló reggelit biztosító program, stb.. A „Hajrá, Mulan” nevű szegénységben élő lányok oktatását támogató program is ezeknek a programoknak az egyike, amely nemcsak tanulási lehetőségeket biztosít a falusi lányoknak, hanem ingyenes biztosítást nyújt a szegény családból származó nőknek is. Célja, hogy ezek a nők ne mulasszák el a lehetőséget, hogy magasabb szintű oktatásban vagy orvosi kezelésben részesüljenek a szegénység miatt. Wang Jing, a „Hajrá, Mulan” program felelőse a következőket mondta:

„Remélem, hogy a jótékonysági támogatás előnyt adhat a továbbtanulás és a társadalomba való beilleszkedés közötti választásuknak. Mert amikor ilyen döntést kell hozniuk, sok elemet kell figyelembe venniük – a családi jövedelmüket, a továbbtanulás időköltségét, stb., ezért remélem, hogy az anyagi támogatásunk nagyobb esélyt ad nekik arra, hogy életük ezen döntő pontján választhassák a tovább tanulást. Hogy ez a program jól működön, hogy minél több emberre legyen hatással, számunkra ez csak egy-egy ember a milliók közül, de számukra ez életváltoztató.”

Wang Jing szerint a Hangyafarm játékában minden 2100 adományozott virtuális tojás segíthet egy szegénységben élő nőnek orvosi kezelés és oktatási lehetőség megszerzésében. 2020. augusztus végéig a „Hajrá, Mulan” jótékonysági program már Kína 14 tartománya 28 megyéjének több mint 1,5 millió nőjét segítette.

Az Ant Financial által kezdeményezett másik jótékonysági projekt a Hangyaerdő, 2016. augusztusban indult. A felhasználók a tömegközlekedés választása, az elektromos fizetés és más alacsony széndioxid-kibocsátású életmód révén gyűjthetik a „zöld energiát”, amellyel virtuális fát nevelhetnek. A felhasználók 5g „zöld energiát” gyűjthetnek minden online fizetéssel és elektromos fizetéssel, a busz és metró használatával 80g és 52g zöld energiát gyűjthetnek, gyaloglás esetén pedig a mindennapi lépések számától függően változik a gyűjthető zöld energia. Bizonyos mennyiségű energia összegyűjtésekor a felhasználók fákat vásárolhatnak online, és az Alipay az igazi fákat ülteti az elhagyatott régiókba Északnyugat-Kínában. 450g zöld energiával megvédhetnek egy négyzetméternyi élőhelyet a vadon élő állatok számára. 17,9 kg zöld energiával adományozhatnak egy haloxylon ammodendront, ami megköti a szelet és a homokot. 146,21 kg zöld energiával pedig ültethetnek akár egy fenyőfát is.

2019. szeptemberében az Alipay mobilfizetési platform által elindított Hangyaerdő projekt megnyerte az ENSZ környezetvédelmi szervezetének legmagasabb díját, a Föld Bajnokai díjat (Champions of the Earth). Az ENSZ környezetvédelmi szervezetének nyilatkozatában az állt, hogy a Hangyaerdőnek sikerült 500 millió kínai jóindulatát 122 millió valódi fává alakítania az elhagyatott területeken. Inger Andersen, az ENSZ környezetvédelmi szervezetének ügyvezető igazgatója és Jing Xiandong, az Ant Financial vezérigazgatója tavaly egy interjúban a következőket mondta:

(Inger Andersen) „Nagyon innovatív, ez nagy dolog, hogy sok millió embert sikerült mozgósítania a környezet a környezet megértése érdekében, és hogy amit kis mennyiségű erőforrás hozzájárulásával tehetnek, azzal megváltoztathatják a világot. Tehát nagyon fontos, hogy az emberek személyesen foglalkozzanak ezzel.”

(Jing Xiandong) „Nagyon örülünk, hogy ezzel a technológiával mindenkit bevonhatunk a zöld életmódba, amely végül megváltoztathatja az általános ökológiai állapotunkat. Az elmúlt három évben mintegy 500 millió ember ültetett több mint 120 millió fát, és becslésünk szerint évente körülbelül 100 millió fát ültethetünk el, aminek óriási jelentősége van a környezetvédelem szempontjából.”

Eddig a Fülöp-szigeteken és Pakisztánban indult még el a Hangyaerdő jótékonysági program, az Ant Financial, a helyi mobilfizetési applikációkkal együttműködve, a kínai Alipay ezzel a többi fejlődő országot támogatja a jótékonysági programok létrehozásában.