A holdsütemény és minden, amit tudnia kell az őszközép ünnepről

2020-09-24 10:32:48

Augusztus végén, több mint egy hónappal az őszközép ünnep előtt a különböző ízű holdsütemények már sorakoznak a kelet-kínai Yangzhou város Guoqing utcájában található 119 éves múltra visszatekinthető Daqilinge pékség vitrinjében. A diófélék, a feketeszezám, a fűszerezett só és a datolyapüré töltelékű holdsütemények még mindig ennek az évadnak a legnépszerűbb termékei ebben a hagyományos kínai stílusú pékségben. A pékség személyzete szerint már júliusban elkezdték készíteni a holdsüteményeket, de mivel volt még hátra két hónap az őszközép ünnepig és meleg volt még az idő, csak kis mennyiségben készítettek belőlük, de lassan már elkezdett hűvösebbre fordulni az idő és egyre közelebb van a fesztivál ideje, egyre többet is adnak el a sütikből. Jelenleg naponta 5000 jüan (200 ezer forint) értékű holdsüteményt értékesíthetnek.

A közép-kínai Henan tartományi Xiayi városban egy magántulajdonú pékségben szintén kínálnak a vásárlóknak kézzel készített finom holdsüteményeket majdnem két hónappal az őszközép ünnep előtt. A hagyományos pékségtől eltérően az ottani holdsütemények kisebbek és étvágygerjesztőbbnek is tűnnek. Egy hölgy az elmúlt években mindig innen vásárolt holdsüteményeket.

„Szerintem ezek az új típusú holdsütemények jobban megfelelnek a fiatalok ízlésének, mert a hagyományos holdsütemények kissé zsírosak vagy néha túl édesek. Én tavaly is itt vásároltam holdsüteményeket, nagyon finomak voltak, egyáltalán nem volt zsíros egyik sem. Nekem tetszett!”

Hong Fei, a pékség tulajdonosa szerint többféle holdsütemény kapható náluk, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő ízt.

„Van például duriános, tejes gesztenyés, szárított húslapocskás és sózott tojássárgájás töltelékű, közülük a tejes gesztenye töltelékű a bestsellerünk, amit szinte mindenki szeret. Ha durianszerető vagy, akkor a durian ízűek is nagyon fognak ízleni, mert tiszta durianhússal készítjük őket. Vannak még cukormentes holdsütemények feketeszezámmal és fűszerezett sóval, ez megfelel az idősebbek ízlésének. A fiatal fogyasztóknak jobban tetszenek a kicsi holdsütemények, ezért 50g-ost is készítünk, amelyet mindennapi desszertként szolgálunk fel” – tájékoztatott Hong Fei.

A sózott tojássárgájás töltelékű holdsütemények

A sózott tojássárgájás töltelékű holdsütemények

Az idei őszközép ünnep október 1-jére esik.

Évezredek óta ünneplik az őszközép fesztivált a kínai holdnaptár szerinti nyolcadik hónap 15. napján. A kínaiak szerint ekkor a legkerekebb és legfényesebb a Hold. A családegyesítésről és a kikapcsolódásról szóló, holdfesztivál néven is ismert ünnep a második helyen áll a fontossági listán csak a kínai tavaszünnep után.

Nem túlzás, hogy a holdsütemény ugyanolyan fontos a fesztivál számára, mint a pulyka a hálaadás napján az Egyesült Államokban, és világszerte a modern pékáru-márkák sem akarnak lemaradni a trend követésében az elmúlt években, hogy ennek a hagyományos kínai csemegének a saját verzióját elkészítsék.

A hagyományos töltelékek közé tartozik a lótuszmagpüré, az édes babpüré, a datolyapüré, a diófélék, és a piacon a leggyakoribb töltelék a lótuszmagpüré a sózott tojássárgájával. A modernebb ízek között ott lehet a csokoládé, mokka, fagylalt vagy kávé, tükrözve a szélesebb és fiatalabb ízeket.

A kínaiak úgy vélik, hogy a hold és a holdsütemény kerek alakja újraegyesítést és harmóniát szimbolizál, ezért a fesztivál szokásait és hagyományait - a telihold gyönyörködése, a holdsütemények megkóstolása és a család összejövetele – ma is őrzik még.

Ezért azok a kínaiak, akik nincsenek otthon, vagy külföldön élnek, azon az éjszakán távolról is gyönyörködnek a teliholdban a szeretteikre emlékezve. „A kínai emberek család- és hazaszeretete mélyen a családok és az ország újraegyesítésének vízióján alapul, amely az egyik szellemi erőforrása a ’kínai állom’ megvalósításának is” – mondta Li Hanqiu, a hagyományos kínai szokások kutatója.

Az őszközép ünnep egyik legjobban megőrzött szokása a holdsütemények fogyasztása, amellyel a kelet-kínai Nanking lakosai büszkélkednek, hiszen a legenda szerint Zhu Yuanzhang, a Ming-dinasztia első császára, aki fővárossá tette Nankingot, alkotta meg az első holdsüteményt.

„A Yuan-dinasztia későbbi napjaiban rengeteg parasztfelkelés volt a Yuan császári bíróság ellen, és az embereknek meg kellett határozniuk a lázadás elindításának időpontját. Hogyan találták meg a megfelelő időpontot? Akkor nem voltak mobiltelefonok vagy más egyéb kommunikációs eszközök, így végül kis papírdarabokra írták az időpontot, holdsüteményekbe rejtették azokat, és elosztották a holdsüteményeket az emberek között. Amikor megtörték a holdsüteményeket, megtalálták a kijelölt időpontot, amely a holdnaptár szerint a 8. hónap 15. napja volt. Ezért elindították a felkelést, és végül megdöntötték a Yuan-dinasztia uralmát. Persze ez legenda volt” – mesélte Xue Bing nankingi folklór szakértő.

„A holdsütemények szerepe az ünnepi szokásokban manapság nemcsak az emberek étvágyának kielégítése, hanem a kedvünk hordozója is, hogy szeretetünket megosszuk családjainkkal és barátainkkal” – mondta Xiao Fang, a Pekingi Tanárképző Egyetem szociológus professzora.

Egy másik jól megőrzött hagyományos szokás a teliholdban gyönyörködés azokkal, akiket szeretünk, ez gyakori jelenetté teszi a kínai családok parkokba vagy szabadtéri helyszínekre történő látogatását ebből az alkalomból. Sokan jó lehetőségnek tekintik ezt az alkalmat arra, hogy az emberek kommunikáljanak a természettel és összhangba hozzák a személyes kapcsolatokat.

Xiao Fang professzor szerint a régi szokás különösen értelmes a modern társadalomban. „A teli és fényes hold az egyszerű elmével történő nézegetése, a szeretet megosztása a szeretteinkkel és a természettel való kapcsolat ápolása olyan, mint egy lelki felüdülés számunkra, különösen azok számára, akik rohanó városi életet élnek.” Xue Bing nankingi folklór szakértő a Jiangsu tartományi őszközép ünnepi szokásokról mesél:

„Dél-Jiangsuban ezt ’holdsétának’ hívják, Nankingban is így hívják, vagyis sétálgatnak az emberek a telihold fényében. Suzhou városban pedig ilyenkor a hídon kell sétálni. Nálunk Nankingban fölösleges hídon sétálni, de általában parkokban tesznek sétát, ahol szép a kilátás, ami teljesen jót tesz az emberi testnek. A régi időkben a fiatal nők mások zöldségeskertbe szoktak besurranni és dinnyét, gyümölcsöt vagy zöldséget lopni az őszközép ünnep estéjén, és ha sikerült, állítólag fiút fognak szülni. Ugye a telihold fényében mindent láthatnak, ilyenkor könnyebb zöldséget és dinnyét lopni. És jobb, ha a zöldségeskert gazdája kijön és kiabál rájuk, azt mondják, hogy minél hevesebben kiabálnak rájuk, annál valószínűbb, hogy a fiatal nők fiút fognak szülni.”

Nanking óváros az őszközépi telihold fényében

Nanking óváros az őszközépi telihold fényében

Bár messze van Jiangsu tartománytól, a dél-nyugat kínai Guangxi tartományban lakó Dong etnikai csoportnak szintén van egy hasonló hagyománya, miszerint a fiatal hölgyeknek zöldséget és gyümölcsöt kell lopniuk az őszközép ünnep estéjén, de nem akárkitől, csak a szeretett fiú kertjéből. A hajadon Miao etnikai fiatalok ezen az estén táncot lejtenek a telihold alatt. A főként Yunnan tartományban élő Dai etnikai csoport tökéletes időnek tartja az őszközép éjszakáját a hold imádatára, amelyet egy mitikus hős megtestesülésének tekintenek. A fesztivál változatos etnikai szokásai szintén szimbolizálják és segítenek egyesíteni a kínai nemzetet, mint egy hatalmas közösséget, mivel a különféle kínai népcsoportok megosztják az ünnep örömét saját egyedi hagyományaikkal.

„A kínai etnikai csoportok sokszínű szokásai alkották az őszközép ünnep kulturális jelképét, az ünnep a kínai nemzet kulturális származásának felállítását is segíti a mindennapi élet alapján” – mondta Lin Jifu, a kínai Minzu Egyetem professzora.