Chongli a téli olimpia adta lehetőségeket felhasználva megvalósította a jólétet

2020-09-24 14:28:58

Szeptember 21-én volt a 2022-es téli olimpia visszaszámlálásának 500 napja. 2017. július 31-én Malajziában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 128. plenáris ülésén Thomas Bach, a NOB elnöke bejelentette, hogy a kínai Peking és Zhangjiakou közösen kapta meg a 2022-es téli olimpia rendezési jogát.

Ennek köszönhetően a Hebei tartományi Zhangjiakou város alá tartozó hegyvidéki járás, Chongli olyan közismert lett, mint Peking, hiszen a járásban rendezik majd a 2022-es téli olimpia hava versenyszámait.

Chongli területének 80%-a hegyvidéki, az egy főre jutó szántóföldek területe kevesebb volt mint két mú. Régen a helyi lakosság többnyire mezőgazdasági termeléstől élt. De a különleges földrajzi fekvés miatt Chonglinál évente a havas napok száma meghaladja a 150 napot.

1996-ban épült az első sípálya Chongliben. A mai színvonalat nézve ez a sípálya túl egyszerű volt, de ez nem befolyásolta az érdeklődést, sokan próbálták ki a sízést.

Gyönyörű havas tájai ellenére Chongli hosszú ideig állami szintű szegény járás volt. 2010-ben a járásban még sok volt a vályogház, és az egész járásban csak egy szálloda működött. A változás 2013-ban kezdődött, amikor novemberben Peking közölte, hogy Chonglivel együtt pályázik a 2022-es téli olimpia rendezési jogára.

Fulong sípálya Chongliben

Fulong sípálya Chongliben

2015-ben a téli olimpiai játékok rendezési jogának odaítélését követő első télen Chongli összesen 2 millió turistát fogadott. Az egy főre jutó átlagos fogyasztás 700 jüan volt, az idegenforgalmi szektor közvetlen gazdasági nyeresége meghaladta az 1,4 milliárd jüant.

2016 januárjában a járás magasabb közigazgatási szintre lépett, és Zhangjiakou egyik kerülete lett.

2017 márciusában Chongli a jég- és hókultúra járása nevet kapta. 2017 júliusáig összesen 35 infrastrukturális létesítmény épült Chongliben 88,36 milliárd jüanos befektetéssel.

Chongliben ma mindenütt szállodák, boltok és éttermek találhatók. Nagyon érdekes, hogy a helyi boltok nagyrészt „havas” nevet kaptak Aixue, vagyis Hószerető, Aoxue, vagyis Olimpiai Hó, Xuexiang Renjia, vagyis Hófalusi család. A turisták a különböző éttermekben a helyi specialitások, a hot pot mellett akár a japán és dél-koreai konyhát is kipróbálhatják, de van spanyol rizs tenger gyümölcseivel, hamburger vagy európai fekete sör is. Síelés után megpihenhetnek a kávézókban, ahol egy pohár café latte csak 38 jüan.

A jég- és hókultúra járás kiépítésének érdekében a Chongli járás alá tartozó Yingcha falu teljesen máshova költözött. Az új lakóhelyen Wen Csang, Yingcha falu lakosa és a rokonai már nem foglalkoznak mezőgazdasági termeléssel, hanem a jég- és hókultúra járásban dolgoztak. A jövedelmük sokkal több, mint régen.

Wen Csang most a jég- és hókultúra járás szállodája vendéglátó főosztályának felelőse.

„Régen télen a rossz időjárás miatt nem tudtunk foglalkozni mezőgazdasági termeléssel, csak otthon maradtunk. Ám most ha dolgozni akarunk, akkor bármikor kereshetünk megfelelő munkát. Jelenleg nagyon boldognak érzem magam, hiszen mindennap a családommal vagyok, egyben törekedhetek a szülőföldöm fejlődésére” – mondta Wen Csang.

A Chongli idegenforgalmi hivatala által közzétett statisztikai adatok szerint jelenleg Csongliban összesen hét sípálya található. Télen a síelőket fogadják, nyáron pedig turisták üdülőhelyeként üzemelnek.

Statisztikai adatok szerint jelenleg a kerületben a síeléssel kapcsolatos munkahelyek száma meghaladta a 30 ezret. Emellett Chongli állandó lakossága körülbelül 126 ezer fő, akik közül 37 ezren élnek a síelésre épülő szektorból.

Csongli új arculata több fiatal hazatérését is vonzotta. A 34 éves Li Jianjiang az egyetemen számítástechnikát tanult. 2005-ben a magasabb fizetés miatt Li Jianjun egyedül dolgozott Pekingben. Csongli sportszektorának gyors fejlődésében Li Jianjiang új üzleti lehetőséget látott, és jobb munkaállást keresett a távközlési technológiai főosztály felelőseként a jég- és hókultúra járásban.

Csongli egyre több embernek teremtett lehetőséget, hogy megvalósítsák az álmukat. A 35 éves Xie Ting régen paraszt volt, később biztonsági őrként dolgozott a jég- és hókultúra járásban. De most Xie autodidakta módon letette a síoktatói vizsgát és síedző lett.

„Örülök, hogy parasztból síedző lettem. Most nemcsak gyerekeket tanítok síelni, hanem külföldön is versenyzek. Igazán boldognak érzem magam” – mondta Xie.

A sísport mellett Chongli lakosai egyre több figyelmet szentelnek a síeléshez kapcsolódó üdültetés fejlesztésének. 2014-től kezdve van jelen a helyi üdültetésben a malajziai Genting, a hongkongi Fulong és a Thaiwoo.

A Genting üdülőhelyet hozott létre, ahol szálloda, étterem, bevásárlóközpont, sípálya és más szórakoztató létesítmények találhatók. Az üdülőhelyen rendezik majd a 2022-es téli olimpiai játékok két versenyét, a freestyle sízést és a snowboardot. A bejelentés óta reklám nélkül is megnőtt Genting üdülőhelyének látogatottsága.

Becslések szerint egy szerelmes pár számára egy hétvége 8 ezer jüanba kerül Genting üdülőhelyén. Ez nagyon drágának számít. De az utóbbi két évben a téli hétvégéken Genting szállodai szobáinak 75 százaléka foglalt volt. 2019. november 11-én Genting szállodájában elindult az új szezon. Aznap összesen 2500-an keresték fel Genting sípályáját, ami 50 százalékos növekedés a megelőző évhez viszonyítva.

Gengting mellett Fulong sípálya is bővítette a különböző szórakozási lehetőségeket. Fulongot leginkább a gyerekes családok keresik fel. Erre építve Fulong hóparkot és síközpontot hozott létre a gyerekeknek. Ezek nagyon népszerűek a gyerekes családok körében, hiszen mind a felnőttek, mind a gyerekek egyaránt jól érezhetik magukat.

Chongli központjától ötperces autóútra található Fulong parkja. Itt működik a kerület egyetlen este is üzemelő sípályája.

A Peking és Zhangjiakou közti vasút

A Peking és Zhangjiakou közti vasút

Amikor Peking és Zhangjiakou közösen pályázott a téli olimpiára, akkor a két város kijelentette, hogy a Zhangjiakou és Peking közötti 240 kilométernyi távolság ellenére egy órán belül fognak közlekedni a nagysebességű vonatok. 2019. december 30-án hivatalosan megindult a Peking és Zhangjiakou közti vasút. Ennek köszönhetően a két város közötti távolság a régebbi 3 óra 7 percről mára 56 percre csökkent.

Ezzel kapcsolatban Li Pu, a Hebei tartományi téli olimpiai szervezőbizottság helyettes vezetője azt mondta, hogy a Taizicsengtól (Csongli pályaudvar neve) a különböző sípályákig, például a Taiwu vagy Genting sípályáig körülbelül 15 perces az autóút. A közlekedési tranzitállomással kapcsolatban mára már működik a busz- és autószerviz is. Li Pu így nyilatkozott:

„A nagysebességű vonatok egyes, négyes és nyolcas számú kocsijánál a sportolók még tárolhatják a sífelszereléseket. Az ötös számú kocsik pedig külön szolgálják a médiamunkásoknak a téli olimpia idején. A kocsiban 48 ülőhely és 12 asztal található, minden asztalnál töltőkkel is szereltek fel.”

Li Pu beszélt arról is, hogy jelenleg Zhangjiakou és Csongli egyre közismertebb. A befektetők és a turisták száma évről évre nő. Ennek köszönhetően Chongli állami szinten szegénynek minősített járásból világhírű jég- és hóparkká fejlődött, tette hozzá a vezető.