Az október elsejei aranyhéten népszerűsítik az egyéni és a rövid távú túrákat a kínaiak számára

2020-09-28 10:19:44

A COVID-19 járvány enyhülését követően a kínai idegenforgalmi szektor folyamatosan fellendül, az emberek sokáig maradtak otthon, utazásra van szükségük a kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez. Az ünnep alatt a családtagokkal, néhány baráttal szervezhetnek önálló túrát, eldöntik az utazás idejét és helyszínét, akkor állhatnak meg, amikor akarnak, hogy nézzék a gyönyörű tájakat és megkóstolják a helyi ételeket.

„Nagyon szép, látod, sok levendula. Jól érzed magad?”

„Jiujiangból jöttünk ide kikapcsolódni néhány családtaggal, vannak idősek és gyerekek, gyönyörű tájakat keresünk a közelben.”

A közelgő október elsejei ünnepen sok család fogja választani az egyéni túrát.

A Sanghajból származó Yao asszony azt tervezi, hogy Qingdao Laoshan-hegy festői körzetbe utazik a fiával pihenni. „Figyelembe véve a fiam egészségének védelmét, valamint a tanárok és osztálytársak megnyugtatását, olyan festői helyekre megyünk, ahol kevesebb a turista, az egyéni utazás megfelelő” – mondta Yao asszony.

Yao asszony azt is jelezte, hogy a repülőhöz és a nagysebességű vasúthoz képest a távolsági egyéni utazás nehezebb, de az egyéni túra szabadsága és magánszférája magasabb, és az útvonal csúcsidőn kívül is megszervezhető.

A teljes turisztikai ipar termelési értékének csökkenése miatt az egyéni túra forgalma nemcsak visszatért az előző évek üzleti szintjéhez, de azt meg is haladta. Az egyéni utazás fontos szerepet játszik a járvány utáni idegenforgalmi piacon.

Az aoyou.com által végzett felmérés eredménye szerint korábban a turisták először az árakat, majd a szolgáltatásokat figyelték meg, manapság a turistákat jobban foglalkoztatja, hogy biztosítsanak-e védelmet a járványok ellen, és az hatékonyan megvalósítható-e. A Kína Turisztikai Kutatóintézet és a Ctrip.com big data közös laboratóriuma által közzétett jelentés szerint a járványmegelőzés és -ellenőrzés normalizálása után a válaszadók több mint 40%-a úgy döntött, hogy egyénileg utazik. Ők többen vannak, mint a nagysebességű vasúttal, a közönséges személygépkocsival és a repülőgépeken utazók. Több idegenforgalmi iroda vagy platform utazási rendelési adatai alapján az egyéni túrákra és lakóautós túrákra alkalmas úti célok nagyon népszerűvé váltak.

Chen Linan, a Ctrip Group közügyekkel foglalkozó igazgatója elmondta, hogy a járvány miatt az egyéni utazás vált sok turista fő választásává. Ezenkívül, figyelembe véve az egyéni utazási termékek rendelési helyzetét, az 1990 és a 2000 utáni években született fiatalok váltak a fő utazási erővé.

„Az egyéni utazást nem korlátozza az idő vagy a hely, és viszonylag nagy a szabadsága, miközben ebben az évben a járvány hatása miatt mindenki védelmet akar az utazás során. Adatfelmérésünk azt mutatja, hogy az 1990 utáni és a 2000 utáni években született fiatalok aránya meghaladja az 50%-ot, a fiatalok továbbra is az egyéni túrázók döntő többségét teszik ki.”

A turisztikai ipar a járvány utáni korszakban nem egyszerűen a múltba tér vissza, hanem új gondolkodást, új lendületet és új modelleket igényel.

Fu Lan, a Kínai Utazási Irodák Egyesületének egyéni utazási részlegének alelnöke kijelentette, hogy a járvány utáni korszakban az egyéni utazás ösztönzi az idegenforgalmi vállalatok helyreállítását, előmozdítja Kína turizmusának fejlődését. Ez jó lehetőség a kínai idegenforgalmi szektor minőségi fejlődésének előmozdítására.

Kínában a járványhelyzet jó irányba fejlődését követően sokan indultak rövid túrára. Az eldobható utazási kellékek eladásai is jelentősen nőttek. Erről Sun Liang, a Suning.cn big data elemzései igazgatója elmondta:

„Idén az emberek inkább önállóan utaztak és piknikeztek a külvárosokban. Egy másik különbség az előző évekhez képest az, hogy az eldobható utazási eszközök idei eladási forgalma jelentősen nőtt, az eldobható fogkefék értékesítési volumene 94,12%-kal, az eldobható fürdőlepedők forgalma 39,29%-kal, a hordozható fertőtlenítők értékesítési volumene pedig 51,73%-kal nőtt az előző hónaphoz képest.”

A COVID-19 járvány hirtelen támadása megnehezítette a kínai autóipar helyzetét. De az egyéni utazásra szolgáló autóbérlés gyorsan fejlődik. A Ctrip adatai azt mutatják, hogy az autóbérlés lendült fel a leggyorsabban a csoport fő üzleti szegmensei közül, és a jelenlegi autóbérlési forgalom meghaladta az előző év azonos időszakáét. Peng Ting, a Ctrip Csoport autóbérlési ügyek igazgatója elmondta, hogy azok a városok, ahol a legaktívabbak az autókölcsönzők számára a platformon, szintén népszerű célpontok.

A lakóautós turisztikai piacra is nagyobb fejlődési lehetőségek várnak. Idén júliusban tartották a 11. Sanghaji Nemzetközi Lakóautó-expót, amelyen a kiállítási területe, a kiállított márkák száma és az első alkalommal kiadott új autók száma is új csúcsot ért el. A belföldi utazási irodák új üzleti lehetőségeket ragadnak meg a szabadidős turisztikai piacon, és kapcsolódó turisztikai termékeket indítanak el a mihamarabbi fellendülés érdekében.

Az ágazat úgy véli, hogy a járvány katalizáló hatást gyakorol az egyéni túrák piacának növekedésére. De valójában az utóbbi években az egyéni túra és az autókölcsönzés folyamatosan növekedett, ami elsősorban a jövedelmi szintek növekedésének és a gazdagabb utazási tapasztalatoknak köszönhető. A Kínai Turisztikai Kutatóintézet jelentése szerint Kínában egyre több ember hajlandó az egyéni utazást választani, hogy családjukkal együtt élvezzék a közeli tájakat, és megtapasztalják az élet szépségeit.

A járványhelyzet alatt a kínai turizmus fejlődése új változásokat és új jellemzőket mutat. Megnőtt a tartományokon belüli és a rövidebb túrák száma és aránya. Az utazási idő lerövidült, viszont a le is lassult, a távolságok csökkentek, a biztonság és az egészség nagyobb hangsúlyt kapott. A járvány miatt nem lehet külföldre utazni, és a tartományok közötti utazás is jelentősen visszaesett. Az emberek inkább a rövid távú túrákat és kirándulásokat részesítik előnyben, amelyek boldoggá teszik az őket, elkísérhetik a szülőket és a gyermekeket, és enyhítik a nyomást. Ezen a téren óriási a piaci kereslet.

A családi túrákra meghívják a barátokat és rokonokat, előre lefoglalják a helyeket, szigorúan korlátozzák az emberek számát. Ezek a túrák viszonylag zártak és biztonságosak, miközben figyelnek az ökológiai ismeretek népszerűsítésére, az interaktivitásra és az inkluzivitásra, valamint a lelki kommunikációra és örömre.

A járvány nagy hatással van a fogyasztók pszichológiájára, az emberek nagyobb figyelmet fordítanak az egészségre és az életminőségre. Különösen a kulturális turisztikai piac fog jelentős növekedést elérni. Például a Tiltott Város kulturális és kreatív termékei: még mindig induló szakaszban jár, éves bevétele meghaladja az 1,5 milliárd jüant. A jövőben a hagyományos kulturális termékek fejlesztése során a „turizmus+technológia” módszerrel törekednek a kulturális innováció és a márkaépítés előmozdítására, valamint a turisztikai termékek és szolgáltatások hozzáadott értékének növelésére.

Az utazási irodák időben kiigazították és korszerűsítették a turisztikai termékek és szolgáltatások szerkezetét. Fejlesztik a helyi jellemzőkkel rendelkező turisztikai projekteket és turisztikai létesítményeket. Megerősítik a rövid távú utazási termékek fejlesztését és szolgáltatásait. A turizmus mellett támogatják a kulturális és a kreatív termékek átfogó fejlesztését. Az intelligens turizmus építésének előmozdításához felhasználják a VR-t, a mesterséges intelligenciát, a big datát és más technológiákat.