Kína sok intézkedéssel lendíti fel a foglalkoztatást

2020-10-20 17:32:11

Kína új, foglalkoztatást támogató intézkedéseket fogad el, és fokozza támogatását az álláskeresők kulcsfontosságú csoportjai számára az idei munkahelyteremtő célok teljesítése érdekében – így döntött október 9-én ügyvezetői ülésén Li Keqiang miniszterelnök vezetésével az Államtanács.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatás kulcsfontosságú a gazdasági alapok stabilan tartásához. Fontos a foglalkoztatás-orientált stratégia végrehajtása és a foglalkoztatás csatornáinak bővítése.

„A kínai foglalkoztatási helyzet átfogóan stabil marad. Nem hagyjuk cserben az esetleges kockázatokkal szembeni őrünket. Januártól augusztusig 7,81 millió munkahelyet teremtettek a városokban. Jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy elérjük a 9 millió új városi munkahely létrehozásának célját ebben az évben. Ennek ellenére el kell ismernünk a foglalkoztatási kilátások kihívásait. A népesség és a régiók bizonyos csoportjainak munkanélküliségi rátája továbbra is magas. A foglalkoztatottak jövedelemcsökkenést tapasztaltak” – mondta Li.

Az aznapi ülés hangsúlyozta, hogy az átfogó gazdasági teljesítmény biztosításához elengedhetetlen a megfelelő munkahelyek teremtése. Az idei év eleje óta a helyi önkormányzatok és az illetékes osztályok a napirendjeik elejére vették a munkahelyteremtés kezelését és intézkedéseket hajtottak végre a foglalkoztatás támogatása érdekében, a felmérések alapján városi munkanélküliség ráta folyamatosan csökkent a februári csúcshoz képest.

Nagyobb erőfeszítésekre van szükség a piaci egységek támogatásához és a munkahely teremtéshez. Jól kell végrehajtani azokat a politikákat, amelyek segítik a problémás vállalkozásokat, valamint támogatják a foglalkoztatás bővítését célzó intézkedések kiigazítását, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások és különösen a lassabban fellendülő iparágak jobban profitáljanak.

„Ebben az évben nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk a főiskolai végzettségűek foglalkoztatásának. Bővítenünk kell a kulcsfontosságú embercsoportok foglalkoztatási csatornáit, hogy továbbra is kiaknázzuk a foglalkoztatásban rejtő lehetőségeket” – mondta a miniszterelnök.

Elsőbbséget kell biztosítani a munkakereső kulcsfontosságú csoportjainak támogatására. Az egyetemi végzettségűek támogatást kapnak a foglalkoztatáshoz és a vállalkozás beindításához, készségképezéssel, hogy jobban fel tudjanak készülni a munkára. Foglalkoztatási szolgáltatásokat kínálnak azoknak az egyetemi végzettségűeknek is, akik még nem találtak munkát, az egyetemről a karrier építésre történő átállás átmeneti időszakaik támogatására.

A központi kormány politikájának megfelelően, és azért, hogy a járvány miatt a munkaerőt kereső vállalatok nem tarthatnak offline toborzást, egyes városokban néhány kreatív módja már megjelent és felvirágzott az alkalmazottak toborzásának. Például a délnyugat-kínai Chongqing város, ahol idén felgyorsították az online szolgáltatási csatornák bővítését, megteremtve az online közvetítés-alapú közös foglalkoztatási platformot, amelyen az alkalmazottat igénylő vállalatok élő közvetítésben megmutathatják a munkahelyüket és előterjesztik munkaerőigényüket.

Idén június 20-ától kezdve péntek délutánonként háromkor kezdődik a Chongqing városi bizottság szervezeti osztálya, az emberi erőforrás osztálya és a szociális biztonság hivatal által közösen szervezett online állásbörze, ahol egy-egy rövid videón keresztül a vállalatok megmutatják a munkakörnyezetüket, a jelenlegi munkavállalók beszélnek a munkatapasztalataikról, és a vállalatok emberi erőforrás osztályai részletesen tájékoztatnak a bérekről.

Az statisztikai adatok azt mutatják, hogy a munkalehetőségeket reklámozó élő közvetítés első nyolc alkalommal összesen 1,65 millió megtekintést vonzott, augusztus végéig közel 11,6 ezer cég 124,6 ezer munkalehetőséggel indította az online toborzást, és 305 ezer önéletrajzot kaptak, és 9,678 jelölt már talált számára megfelelő munkahelyet. Xie Miao ezeknek a jelölteknek az egyike:

„Az élő közvetítés közben máris elküldtem az önéletrajzomat, azután sikeresen átmentem az interjún. Június 1-jén hivatalosan is elkezdtem az új munkám. Szerintem az élő közvetítés alapú toborzás nagyon innovatív, megfelel a fiatalok szokásainak. Ezen keresztül gyorsabban, könnyebben ismerhetjük meg az összes információt a munkalehetőségekről, nekünk pedig több esélyünk van jobb munkalehetőségek után nézni.”

Jiang Meiling egy chongqingi székhelyű okostelefon gyártó vállalat toborzásért felelős munkatársa. Elmondta, hogy az élő közvetítéseken szereplő cégek számára az élő közvetítés sokkal könnyebbé teszi a különféle tehetséges emberek felkutatását.

„Régebben a hagyományos módszer szerint egyeztetnünk kellett az egyetemekkel egy időpontot az egyetemi campuson való toborzásra, ahol CV-t gyűjtünk. Ez a folyamat hosszú ideig tarthat, és viszonylag bonyolult. De az élő közvetítés hatékonyabbá tette az egészet, és közvetlenül állhatunk kapcsolatban az álláskeresőkkel. Idén így toboroztam, és azt hiszem, elég jó eredményt értünk el, és nagyon elégedettek vagyunk az így felvett alkalmazottakkal is” – mondta Jiang.

Guo Junhao a chongqingi foglalkoztatási szolgálat adminisztrációjának személye, egyben az munkalehetőséget bemutató élő közvetítés műsorvezetője. Szerinte nagyon értelmes és értékes tapasztalat, hogy szemtanúja lehet az élő közvetítésnek, amelynek jó hatása van és új változásokat hoz az álláskeresés világába.

„Amióta elindult az élő közvetítésünk, a résztvevők száma folyamatosan nő, az online álláskeresők száma az eredeti 80 ezerről a későbbi 170 ezerre, és mostanra több mint 200 ezerre nőtt. A beérkezett önéletrajzok száma minden alkalommal az eredeti 20 ezerről a mostani 400 ezerre emelkedett. Az élő közvetítésnek egyre nagyobb hatása van, és egyre több ember figyelmét vonzza, ezért jobb eredményt értünk el és pozitív visszajelzéseket kaptunk” – tájékoztatott Guo Junhao, a munkalehetőségeket előléptető élő közvetítés egyik műsorvezetője.

Li Weimin, a chongqingi foglalkoztatási szolgálat adminisztrációjának elnöke szerint egyre több chongqingi cég, amikor új alkalmazottakat toboroz, elkezd átállni az élő közvetítésre, így az egyszer sürgős szükség esetén kialakult módszer új normává válik, és így időnként szerveznek olyan élő közvetítéseket, amelyek kizárólag a főiskolai végzettségűeknek és az állami vállalatoknak szántnak.

Az Államtanács október 9-ei ügyvezetői ülésén az a döntés is megszületett, hogy fokozni fogják a vidéki migráns munkavállalók foglalkoztatási szolgálatait és a vállalkozói tevékenység támogatását. A szegénység enyhítésére szolgáló közmunkaprogramokat kibővítik mind a beruházási szektorokban, mind a földrajzi lefedettségben. A nehéz helyzetben lévő álláskeresők számára fokozni fogják a foglalkoztatási támogatást.

„Míg azon dolgozunk, hogy teljesítsük az idei foglalkoztatási célokat és feladatokat, különös figyelmet kell fordítanunk a nehéz helyzetben lévő vállalkozások támogatására is. A piaci szereplők túlélésének segítése nagyon fontos a foglalkoztatás stabilan tartása szempontjából. Jól összpontosított lépéseket kell tennie az új piaci szereplők számának növelése és több munkalehetőség megteremtése érdekében” – mondta Li Keqiang miniszterelnök.