Véget ért a kínai külkereskedelmi forgalom idei csökkenése

2020-10-22 10:15:47

A Kínai Vámhivatal a minap közölte, hogy az év első három negyedévében a kínai külkereskedelem jobb volt a vártnál. Az import és export összforgalma 23 120 milliárd jüan volt, ez 0,7%-os növekedést jelent. Ez volt az első alkalom, hogy a kínai külkereskedelmi forgalom idén nem csökkent.

A Kínai Vámhivatal által közzétett statisztikai adatok szerint a harmadik negyedévben a kínai export, import és külkereskedelmi forgalom is új negyedévi rekordot ért el.

„Az első három negyedévben a kínai külkereskedelmi forgalom 6570, 7670 és 8880 milliárd jüan volt. A harmadik negyedévben a kínai export, import és külkereskedelmi forgalom egyaránt új negyedévi rekordot ért el. Júliusban a havi export, szeptemberben a havi import és külkereskedelmi forgalom hozott új rekordot. A növekedési ütemből kiindulva az első három negyedévben a külkereskedelem növekedési üteme mínusz 6,5%, mínusz 0,2% és 7,5% volt. Ez azt jelenti, hogy az első negyedévben jelentős csökkenés volt, a második negyedévben alapvetően befejeződött a csökkenés, a harmadik negyedévben pedig kiugró volt a növekedés” – mondta Li Kuiwen, a Kínai Vámhivatal szóvivője.

A szóvivő beszélt arról is, hogy a globális járvány terjedése és a kereskedelmi protekcionizmus súlyosbodása ellenére a harmadik negyedévben a kínai külkereskedelem jó eredményeket ért el, ami nem kis teljesítmény. Ez azt tükrözi, hogy a kínai gazdaság válságkezelő képessége erősödött és a külkereskedelmi szerkezet tovább javult, mondta a szóvivő.

Ezzel kapcsolatban szakértők rámutattak, hogy a kínai külkereskedelem többpólusú fejlődési tendenciát mutat. Emellett a járvány megelőzésében elért eredményeknek köszönhetően a hazai termelés rendszeresen helyreállt, ez erős támogatást teremtett az export tartós növekedésének.

„Egyrészt a járványmegelőzési anyagok az exportot 2,2%-kal növelték. A globális járvány terjedése óta egyes kínai vállalatok kihasználták a járványmegelőzési anyagok külföldi keresletének növekedésében rejlő üzleti lehetőségeket, és időben szabályozták a marketingstratégiájukat. Becslések szerint a járványmegelőzési anyagok, köztük maszkok, orvosi berendezések és a gyógyszerek exportja 1040 milliárd jüant ért el, ez 36,5%-os növekedést jelent. Másrészt az otthoni gazdasággal kapcsolatos árucikkek 1,1 százalékponttal emelték az export növekedését. Kína előnnyel rendelkezik az elektromos termékek szektorában, az első kilenc hónapban a számítógépek, az elektromos berendezések és az okostelefonok exportja 880,8 milliárd jüant ért el, ez 17,8%-os növekedést jelent. Harmadrészt, a kínai termelés helyreállítása hozzájárult az export növekedéséhez. Ez hatékonyan pótolta a járvány miatti kínálati hiányt, és biztosította az export tartós növekedését” - fogalmazott Liu Kuiwen.

A harmadik negyedévben a kínai import 3880 milliárd jüan volt, vagyis 4,3%-kal növekedett az előző évhez képest. A szóvivő hozzátette, hogy az importcikkek iránti kereslet erősödése elősegítette az import növekedését. Becslések szerint az első három negyedévben a gépimport 3,9%-kal nőtt, a nyersolajé 12,7%-kal, a vasércé 10,8%-kal, a bauxité pedig 12,7%-kal.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által közzétett kereskedelmi statisztikai adatok szerint január és szeptember között a kínai külkereskedelmi forgalom 12,6%-át tette ki a nemzetközi piacénak. Ez új rekordot jelent.

Más hírek szerint január és szeptember között a kínai–amerikai külkereskedelmi forgalom 2%-kal csökkent, ám az EU-val 2,9%-kal, az ASEAN-nal 7,7%-kal, Japánnal 1,4%-kal nőtt a külkereskedelem volumene. Emellett a Kína és az Övezet és Út mentén fekvő országok közötti kereskedelem 1,5%-kal nőtt. Kína Latin-Amerikával és Afrikával folytatott kereskedelme is bizonyos mértékben nőtt.

Azt is fontos megemlíteni, hogy az ASEAN mára Kína legnagyobb kereskedelmi partnere lett. A koronavírus-járvány kisebb hatással volt az ASEAN-országokra. Emellett idén van a Kína–ASEAN szabadkereskedelmi övezet létrehozásának 10. évfordulója. A járvány elleni küzdelem ellenére a kétoldalú kereskedelmi forgalom fokozatosan növekedett, és mára a két fél egymás legnagyobb kereskedelmi partnere lett. Ez azt tükrözi, hogy óriási rugalmasság rejlik a kétoldalú gazdasági együttműködésekben.

Li Juiwen hozzátette, hogy a következőkben továbbra is elősegítik a kereskedelmi könnyítéseket, és csökkentik a kereskedelmi cégek költségeit, emellett még bővítik az importországok és az importcikkek körét.

A vámhivatal utalt arra is, hogy az utóbbi években a kínai külkereskedelem rugalmasabb lett, az exportcikkek szerkezete is egyre javul. Ennek köszönhetően idén a járványmegelőzés ellenére a kínai külkereskedelmi vállalatok munkája rövid időn belül helyreállt.

Elmondható, hogy fokozatosan létrejött a kínai exportcikkek új versenyképessége. Emellett Kína külföldre történő nyitásának elmélyítése és a jelentős adócsökkentési politika bevezetése is nagymértékben élénkítette a piacok és a vállalatok bizalmát.

Szakértők rámutattak, hogy a következőkben továbbra is csökkentik az importcikkek vámtarifáját, felgyorsítják a multinacionális e-kereskedelmet, továbbá lerövidítik az importcikkek vámellenőrzési idejét, ezzel tovább javítva a külkereskedelmi körülményeket.

A negyedik negyedév külkereskedelmi helyzetéről szólva Li Kuiwen a következőket mondta: „Jelenleg a járvány további globális terjedése és a kereskedelmi protekcionizmus kettős hatására a globális kereskedelmi növekedés hajtóereje gyengült, a kínai külkereskedelmi fejlődés is bonyolult és szigorú külső körülményekkel néz szembe. De a kínai külkereskedelem fejlődési tendenciája és a külkereskedelmi szerkezet nem változott. A vállalatok többnyire nagy bizalmat szentelnek a jövőbeni fejlődésnek. Ezért bízunk abban, hogy a különböző felek közös erőfeszítéseinek köszönhetően a kínai külkereskedelem stabil fejlődést tart fenn.”

Más hírek szerint október 15-e és 24-e között a 128. Kantoni Vásár online platformokon zajlik. Ezzel kapcsolatban a kereskedelmi képviselők úgy nyilatkoztak, hogy az utóbbi napokban a nemzetközi piaci kereslet bizonyos mértékben fellendült, a feldolgozóipari adatok tovább javultak, ezért a negyedik negyedévben a kínai külkereskedelem várhatóan fenntartja tartós növekedési tendenciáját.

A Kínai Statisztikai Hivatal által kiadott legújabb statisztikai adatok szerint szeptemberben az export- és importrendelések száma 50,8%-kal és 50,4%-kal növekedett, ez 1,7 és 1,4 százalékponttal magasabb, mint az előző hónapban. Elmondható, hogy a kereskedelmi szektorlánc és a kínálati lánc stabilitása kedvezően hat a negyedik negyedév és a következő év külkereskedelmi helyzetére.