A „11.11.” vásárlási fesztivál várhatóan elhozza a járvány kitörése utáni legnagyobb fogyasztási csúcsot

2020-11-03 15:54:09

Az utóbbi napokban Kína két legnagyobb e-kereskedelmi platformja, az Alibaba alá tartozó Tmall és a JD.com egymás után elindította a „11.11.” vásárlási fesztivált. Ezzel kapcsolatban szakértők rámutattak, hogy a bonyolult globális járvány- és világgazdasági helyzetben a „11.11.” vásárlási fesztivál kétségtelenül a digitális gazdaság és a kínai belső fogyasztás élénkítésének motorja lett.

Az Alibaba alá tartozó Tmall 2009. november 11-én online vásárlási kedvezményt adott, amelynek során óriási gazdasági nyereség valósult meg. Ezt követően minden évben november 11-én az Alibaba megrendezte a vásárlási fesztivált, amelynek kereskedelmi forgalma évről évre emelkedik. Mára a 11. 11. vásárlási fesztivál már globális vásárlási ünnep lett.

Idén a járványmegelőzés idején a digitális gazdaság egyre népszerűbbé vált. Értesülések szerint a 2020-as 11. 11. vásárlási fesztiválra a különböző hagyományos árucikkek mellett első ízben vonzottak olyan árucikkeket, amelyek régen nem voltak az e-kereskedelmi platformon, ilyen például a Tmall alá tartozó járművek tevékenysége.

Emellett az élő videós értékesítés népszerűségének köszönhetően egyre több vállalkozó személyesen jelenik meg a stúdiókban. Előzetes statisztikai adatok szerint a 11. 11. vásárlási fesztivál idején körülbelül 400 CEO lesz jelen a stúdiókban, ugyanakkor még több mint 300 filmsztár vesz részt a különböző élő videós értékesítésekben.

Élő videós értékesítések nemcsak stúdiókban, hanem boltokban, üzemekben, sőt szántóföldeken is zajlanak, hogy még jobban megismertessék a fogyasztókat a kedvenc termékek termelési folyamatával és származási helyével.

Jiang Fan, a Tmall CEO-ja úgy nyilatkozott, hogy több e-kereskedelmi vállalkozó nagy várakozással néz az idei 11. 11. vásárlási fesztivál elé, hiszen ez lesz a járvány utáni legnagyobb globális fogyasztási időszak. Emellett az idei 11. 11. vásárlási fesztivál október 21-től november 11-ig tart, az innovatív „szuperhosszú” vásárlási fesztivál még több üzleti lehetőséget teremt a különböző vállalkozóknak, ugyanakkor a fogyasztók még több ideig választhatják ki kedvenc áruikat.

„Az idei 11. 11. vásárlási fesztivál idején ismét elősegítjük a hazai és a külföldi vállalatok közötti integrációt. Láttuk, hogy a tavalyi 168,2 milliárd jüan értékű gazdasági nyereség 40%-a külföldi márkákból származott. Idén a járvány hatására a fogyasztók nem utaznak külföldre, de az online platformon keresztül élvezhetik a világ legjobb termékeit és szolgáltatásait.”

Fang Hao, a Zhejiang tartományi Zexi hétköznapi szükségleti cikkek üzemének felelőse elmondta: „Számunkra az idei 11. 11. vásárlási fesztivál különleges történelmi jelentőségű.”

Az év elején a járvány miatt Fang Hao üzeme több mint 10 millió jüan értékű rendelést veszített el. Március után az üzem figyelme fokozatosan a belső piac felé fordult. Ez bizonyos mértékben pótolta a gazdasági veszteséget. Habár nem először vesznek részt a 11. 11. vásárlási fesztiválon, de Fang Haoék a korábbinál is lelkiismeretesebben készülnek a közelgő fogyasztási csúcsra.

„A belső piac sok tekintetben különbözik a külkereskedelemtől, ezért rugalmasan kell szabályoznunk a marketingstratégiáinkat. De bízom abban, hogy a 11. 11. vásárlási fesztivál alkalmát felhasználva még nagyobb mértékben bővítjük a piacunkat” - mondta Fang Hao.

A Tmall mellett Kína második legnagyobb e-kereskedelmi platformja, a JD.com a minap közölte, hogy októberben már elindítják a 11.11 vásárlási fesztiválra vonatkozó előzetes eladásokat. Eszerint októberben a fogyasztók a JD e-kereskedelmi platformján tetszés szerint kiválasztják kedvenc áruikat, de nem kell még fizetni, bármikor megváltoztathatják a választásukat. A végül kiválasztott termékeket november 1-jétől kezdve fizetik ki. Ez bizonyos mértékben biztosítja a fogyasztók érdekeit, és még több választási és összehasonlítási lehetőséget hoz nekik.

Szakértők rámutattak, hogy az idei 11. 11. vásárlási fesztivál a kínai belső kereslet élénkítésének motorja a járvány után. A Kínai Statisztikai Hivatal által közzétett legújabb statisztikai adatok szerint az első három negyedévben a kínai GDP 0,7%-kal növekedett az előző évhez képest. A harmadik negyedévben a társadalmi fogyasztási cikkek kereskedelmi forgalma első ízben nem csökkent.

A járványhelyzetben ez az eredmény nem jött könnyen. Elmondható, hogy idén a „03.08. nők vásárlási fesztiváljától” és a „06.08. vásárlási fesztiváltól” a mai „11. 11. vásárlási fesztiválig” a kínai e-kereskedelmi vállalkozók és fogyasztók személyesen vesznek részt a kínai gazdaság, különösen a digitális gazdaság helyreállításában és gyors fejlődésében.

Értesülések szerint idén több mint 2000 szektorláncon tevékenykedő 300 ezer külkereskedelmi üzem és 1,2 millió cég első ízben vesz részt a 11. 11. vásárlási fesztiválon.

Fontos megemlíteni, hogy a járvány további külföldi terjedése miatt a kínai 11. 11. vásárlási fesztivál a különböző nemzetközi márkák fontos ünnepe is lett. A Cardier, a Vacheron Constantin, a PIAGET és más világhírű szuper luxusmárkák idén először lesznek jelen a 11. 11. vásárlási fesztiválon.

Mike Pook, az új-zélandi The WareHouse vállalat vezérigazgatója azt mondta, a globális járvány jelenlegi terjedése ellenére a 11. 11. vásárlási fesztiválon keresztül továbbra is folytathatnak üzleti tevékenységeket a kínai partnerekkel.

„Idén több kihívással nézünk szembe. Mindenkinek alkalmazkodnia kell ehhez a helyzethez. Törekszünk arra, hogy új módszeren keresztül folytassuk a tevékenységünket. Az e-kereskedelemnek köszönhetően a globális vállalkozók mégis együttműködhetnek Kínával” - mondta Mike Pook.

Más hírek szerint idén a Tmall elindította a „Felhő alapú globális vásárlás” című eseményt. Eszerint a kínai fogyasztók a Tmall alá tartozó tengerentúli e-kereskedelmi platformokon válogathatnak kedvenc áruik közt. Vámmentes árucikkek, borok, luxuscikkek és élelmiszerek közt.

Körülbelül 84 ország 26000 márkája vesz részt az idei vásárlási fesztiválon, köztük 2600 márka első ízben most lép a kínai piacra. Hagyományos árucikkek mellett egyre több új árukategória a 11.11 vásárlási fesztivál platformján jut el a kínai vásárlókhoz. Ilyen termék például a kisállatoknak szánt külföldi termékek. Becslések szerint az elmúlt évben Kína legnagyobb e-kereskedelmi platformján, a Tmallon bemutatott külföldi márkák száma 130%-kal növekedett az előző évhez képest.

Ezzel kapcsolatban Liu Yiman, a Tmall e-kereskedelmi tevékenységeivel foglalkozó felelőse elmondta, hogy márciusban a Tmall létrehozta üzleti inkubációs központját, májusban bevezette a SMARTs inkubációs modellt. Ennek köszönhetően a 11.11 vásárlási fesztivál előtt 90 napról maximum 30 napra csökkent az az időszak, amikor egy új termék kereskedelmi forgalma a nulláról egymillió jüanra nő, tette hozzá Liu.