A CIIE-n részt vevő európai cégek fejlődése Kínára koncentrál

2020-11-09 16:49:12

A 3. Kínai Nemzetközi Importexpó (CIIE) november 4-én Sanghajban megkezdte munkáját. Mindkét előző kiállítás régi „barátai” és az új üzleti partnerek egyaránt nagy örömmel vártak a 3. CIIE-re, hiszen szeretnének a fontos nemzetközi kereskedelmi platformon keresztül részt venni a kínai piacon és közösen élvezni a globális üzleti lehetőségeket.

Az előző hároméves fejlődésnek köszönhetően a CIIE már több mint egyszerű kiállítás, globális vásárlási, befektetési, nyitási és együttműködési platformmá vált.

Csen Jingyue, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium Kínai–Európai Szövetségének helyettes vezetője

Csen Jingyue, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium Kínai–Európai Szövetségének helyettes vezetője

Ezzel kapcsolatban tudósítónk interjút készített Csen Jingyuevel, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium Kínai–Európai Szövetségének helyettes vezetőjével. Az interjúban Csen megjegyezte, hogy habár a 3. CIIE-t a koronavírus-járvány globális terjedése helyzetében rendezték, de a különböző külföldi vállalatok mégis pozitívan vettek részt az expón. A 3. CIIE összterülete 30 ezer négyzetméterrel nagyobb az előzőénél. A globális top500-as vállalatok aránya meghaladta a 70%-ot, tette hozzá Csen Jingyue.

A járvány hatása ellenére Kína nyitása továbbra is gyorsult. Idén Kína több tengeri és légi szállítási útvonalat működtetett, hogy hidakat létesítsen a kínai termékek külföldre történő jutásának és a tengerentúli termékek Kínába történő belépésének.

Frank Heinricht, a német SCHOTT CEO-ja azt mondta, hogy a vállalata nem akarta elveszteni a CIIE nyújtotta üzleti lehetőséget. Az előző két kiállításhoz képest idén a SCHOTT kiállítási területe 50%-kal bővült. „Az elmúlt két évben a CIIE platformja mély benyomást gyakorolt ránk. Nagyon köszönjük, hogy az illetékes kínai szervek pozitív intézkedéseinek köszönhetően idén is megkezdődött a CIIE. Jelenleg Kína a leggyorsabban növekvő piac számunkra. A jövőben még szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat Kínával” - mondta Frank Heinricht.

Kína a világon először fékezte meg hatékonyan a járványt és élénkítette a gazdaságnövekedést. Ennek köszönhetően több külföldi, különösen európai márka, beleértve több autómárkát, gazdasági nyereséget ért el a stabil kínai piacon.

Értesülések szerint a 3. CIIE-n több európai autógyár új termékeit mutatta be, például a német Volkswagen és a BMW, valamint más autóalkatrész-gyártók egyaránt bemutatták a világ legfejlettebb autós technológiáit.

Ezzel kapcsolatban Csen Jingyue elmondta, hogy Kína a világ fontos autógyártási bázisa. Habár a járvány hatására a globális autószektor súlyosan visszaesett, de a kínai autószektor a világon elsőként állította helyre a termelését. Emellett a stabil kínai autópiac is bizalmat hozott az európai autógyáraknak. Csen Jingyuét hallják.

„Az idei CIIE-n a világ hét legnagyobb autógyára is részt vesz. A termékeik közt főleg újenergiás járművek és kapcsolódó technológiák vannak. Emellett mind a személyautók, mind a MPV és a SUV egyaránt található volt a kiállításon. Azt még fontos megemlíteni, hogy idén a járművek pavilonjánál első ízben hozták létre az okos utazás zónát, amelyen önvezető technológiát, okos irányítási rendszert, okos ülőhelyeket és más új technológiákat mutattak be.”

Értesülések szerint a járművek pavilonjánál nemcsak a Volkswagen, a Toyota, a Honda, a Hyundai, a GM, a Ford, a BMW, a Jaguar, a Land Rover, a Volvo, a Tesla és más top500-as autógyár volt megtalálható, hanem több közepes és kis autógyár termékei is. Az előzetes statisztikai adatok szerint 16 ország és térség 58 autógyára osztozott a járművek pavilonjának 30 ezer négyzetméternyi területén.

Nemcsak az autószektor, hanem más szektorok is sokat nyertek az óriási kínai piacon. Az idei év első felében a járvány hatására a francia L’Oreal cég globális árusítása jelentősen csökkent. Ám a kínai szárazföldi piacon lebonyolított marketing eredménye kimagaslónak számított. Statisztikai adatok szerint az év első kilenc hónapjában a L’Oreal termékeinek kínai kereskedelmi forgalma 20,8%-kal növekedett az előző évhez képest. A kínai piacon elért jó eredménynek köszönhetően a L’Oreal globális tevékenysége a harmadik negyedévben megint növekedésnek indult. A 3. CIIE-n a L’Oreal alá tartozó öt márka mind jelen volt, ugyanakkor több új termékkel ismertette meg a cég a kínai fogyasztókat. Jean-PaulAgon, a L’Oreal CEO-ja így nyilatkozott:

„A CIIE normális rendezése azt a világos jelzést mutatja a világnak, hogy Kína már maga mögött hagyta a koronavírus-járványt. Kína nyitottsága és a kölcsönös előnyök elve fontos szerepet játszik a globális gazdaság helyreállításában.”

A Kínai Kereskedelmi Minisztérium által kiadott statisztikai adatok szerint január és szeptember között a külföldi befektetések 25,5%-kal nőttek, több világhírű cég, például a BMW és a Daimler AG is bővítette termelését Kínában. Becslések szerint a 3. CIIE idején több száz új európai termék és új technológia mutatkozott be Kínában. Ezzel kapcsolatban szakértők rámutattak, hogy ez bizonyos mértékben tükrözte a külföldi, különösen az európai márkák jövőbeni globális fejlődési stratégiáját.

A termékek árusításától, a kutatóintézetek létrehozásától a székhelyek Kínába történő költöztetéséig egyre több európai vállalat fejlesztési középpontja Kínába került. Sanghajt példaként véve, idén újabb 30 multinacionális cég székhelye költözött a városba. Emellett az év első három negyedévében Kínában összesen 718,81 milliárd jüan értékű külföldi tőkét használtak fel. Kína képessége a külföldi befektetések bevonzásában még tovább erősödött.

Csen Jingyue megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány nagy veszteségeket okozott a világgazdaságnak. Csak a kínai gazdaság lépett túl a járványon és mutatott erős rugalmasságot. Kína várhatóan az egyetlen fontos piac lett a világon, ahol idén növekedést lesz. Ebben a helyzetben az európai vállalatok azt is megértették, hogy a Kínában lebonyolított befektetések még stabilabbá válnak. A jövőben még több európai vállalat tekinti „menedéknek” Kínát, tette hozzá Csen Jingyue.

Csen Jingyue háromszor is részt vett a CIIE-n. Amikor arról kérdeztük, hogy az előző két kiállításhoz képest a 3. CIIE milyen új benyomást gyakorolt rá, akkor a helyettes vezető a következőket mondta.

„Úgy érzem, hogy az idei CIIE-n a termékek bemutatása mellett még több figyelmet szenteltek a technológiák bemutatásának és cseréjének. A CIIE már az eredeti áruvásárról a jelenlegi átfogó platformmá fejlődött, többpólusú együttműködéseken keresztül elősegítik a befektetéseket, ugyanakkor segítik a vállalatokat még jobb szolgáltatásokhoz jutásban.”

A koronavírus-járvány több bizonytalan tényezőt hozott a világnak. Ám az a tendencia, hogy a különböző országok kitartanak a nyitottság és együttműködés mellett, nem változott. Ahogy Xi Jinping kínai államfő a 3. CIIE megnyitóján mondott beszédében kifejtette, az új koronavírus-járvány növelte a világgazdaság instabilitását és bizonytalanságát. Valamennyi országnak együtt kell működnie a mindenki számára nyitott együttműködés, a közös felelősség és az együttműködésen alapuló irányítás közös nyitottságának előmozdításában.