Wuzheni Internet Világkonferencia: a kiberbiztonság növelésére, összehangoltabb és befogadóbb politikákra van szükség a globális információs infrastruktúra kiépítésében
A 2020. évi Internet Világkonferenciának az ősi Zhejiang (Csöcsiang) tartományi Wuzhen (Vucsen) város adott otthont november utolsó hetében. Amióta 2014-ben az első Internet Világkonferenciát ugyanitt sikeresen megrendezték, Wuzhen a kibertér fejlődési trendje megvitatásának állandó színterévé vált, egyben fórumot biztosít az informatikai innováció eredményeinek bemutatására, valamint a kibertérben folyó, illetve az azt érintő együttműködések megvitatására. Wuzhen jó példát mutat a kínai kisvárosok számára.
Amikor valaki Wuzhenben sétál, szinte bármikor és bárhol érezheti az internet lüktető dinamikáját. Wuzhenben a régmúltat idéző Xilan (Hszilan) utcán például bárki betérhet a hagyományos helyi ételeket kínáló kis éttermekbe, a bazársoron gyönyörködhet a hagyományos kék textíliákban, a kalikókban és megcsodálhatja a helyiek bambuszból készült kézműves termékeit. Mindeközben mindenütt ott láthatja az ingyenes Wi-Fi-re emlékeztető jelzést, a Kínában oly népszerű WeChat és Alipay online fizetési platformok logóit, valamint a QR-kódot, amelynek beolvasásával, rendelhet, fizethet a kedves vásárló. Miközben tehát a 60 ezres kisváros az Internet Világkonferencia állandó helyszínévé vált, az „internet génjei” utat találtak maguknak az ezredéves ősi településen. Wuzhen teljes területe mára 5G-hálózattal lefedett.
Idén az 1950-es években épült Wuzheni Néppark „5G+ intelligens interaktív parkká" alakult. Az 5G nagy sebességű hálózati környezetben a mesterséges intelligencia (AI) révén az arra járó használhatja az IoT érzékelő eszközöket, így például a „Wuzhen Baby” elnevezésű idegenvezető segíthet neki az útvonal megtervezésében, a virtuális (AR) állatkertben pedig állatokkal találkozhat, vagy akár gyönyörködhet az infravörös érzékelő szökőkútban is. Ezeken kívül napi 24 órás intelligens elsősegélynyújtó állomás működik a nagy látogatottságú, különösen népszerű parkban. Ez úgy néz ki, mint egy kis pavilon, és bár nem kapcsolódik emberi szolgáltatás hozzá, hordágyat, kerekes széket, orvosi jégcsomagokat, vérzéscsillapító kellékeket és egyéb elsősegély-felszereléseket tárolnak benne. A parkban testedzést végző idős emberek, vagy az adott esetben rászoruló turisták beolvashatják a kódot és ingyenesen hozzájuthatnak, ahhoz, amire éppen szükségük van. „Itt például azok, akik személyazonosító igazolvánnyal rendelkeznek és például sebtapaszt szeretnének, beolvassák a WeChat kódjukat, amivel egyidőben gyorsan és kényelmesen kapnak egy sebtapaszt, továbbá két jodoform-tampont. Kerekes székeket és hordágyakat bárki ingyen kölcsönözhet és szükség esetén közvetlenül használhatja az automata életmentő, vagyis AED defibrillátort.”

Az intelligens park oldalában, az út mellett egy másik szolgáltatás, az úgynevezett „Wuzhen házvezető” intelligens masina interaktív képernyője nyújt a helyi polgároknak és a turistáknak aktuális információkat.
„- Mennyibe kerül fél kiló marhahús? – szólt a kérdés. A gép pedig így válaszolt: - Megtaláltam a hús és a tojás árát, de emlékeztetni szeretném, hogy minél több gyümölcsöt és zöldséget kell fogyasztania.
- A gép olyan okos, hogy a nagy képernyőjén megjeleníti a sertés- és marhahús, a baromfi, a tojás, a zöldségek, a gyümölcsök, az olaj naprakész árát, de még a víz és az áram díjáról is tájékoztat. Fél kiló marhahús például 48 jüanba, vagyis körülbelül 2200 forintba kerül…”
Az újabb és újabb intelligens alkalmazásokra kifejlesztett projekteket átfogóan népszerűsítik Wuzhenben. Az „internet+intelligens turizmus” program részeként például a turisták örömmel fogadták az érintésmentes fizetés lehetőségét, vagy például az arcellenőrzéssel történő bejelentkezést a szállodákba. Az „internet+okos orvosi kezelés” olyan lehetőséget kínál, aminek során a „felhő” révén sokkal gyorsabbá és egyszerűbbé válik az egyes egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó feladatok lebonyolítása. A Wuzhen Online Kórház átlagos napi egészségügyi szolgáltatásainak száma meghaladja a 100 ezret.
Az Internet Világkonferencia kiterjedt tematikái között ott volt a már említett mesteréges intelligencia, vagyis az AI, az 5G technológia, a nyílt forráskódú chipek, továbbá a legmodernebb technológiai aktualitások, de olyan témakörök is, mint az ipari digitalizáció, az internet és a pénzügyi technológia, a kibertér adatkezelése, vagy éppen a kibertér nemzetközi szabályozása.
Az idei konferenciának a korábbi évekhez képest tapasztalt változásaira és változatlan elemeire Zhao Zeliang (Csao Cö-liang), a Nemzeti Internet Információs Iroda helyettes vezetője tért ki. Eszerint 3 új változást vezettek be: az előző 6 üléssel lebonyolított Internetes Világkonferencia nem a korábbi formában került megrendezésre, az internet fejlesztési fórumot az Internetes Világkonferencia szervezési bizottsága nevében tartották; a fórumon résztvevők létszámán is módosítottak. A Covid-19 járvány miatt a helyszínre meghívott vendégek számát, az alfórumok számát és a konferencia időtartamát is megváltoztatták, vagyis csökkentették a korábbi évekhez képest. A fórumok aktívabbak, pörgőbbek lettek. Különféle tevékenységeket „offline+online” formában bonyolítottak, miközben a központi helyszínt Wuzhenben rendezték be, azok a vendégek, akik nem tudtak eljönni, online kapcsolódhattak be a munkába.
Ugyanakkor idén is fenntartották az Internetes Világkonferencia immár kialakult stílusát és szellemét. Ezzel kapcsolatban Zhao Zeliang rámutatott: az idei fórum továbbra is magas színvonalú, globális, előremutató volt és stratégiai ötleteket is ismertetett. Egy plenáris fórumot és öt alfórumot tartottak. Megtartották a kibertér nemzetközi szabályozásával foglalkozó fórumot, az Övezet és Út nemzetközi internetes együttműködés fórumát, a mesterséges intelligenciának (AI) is szenteltek egy fórumot, továbbá az ipari internet innovációjával és aktuális kérdéseivel is foglalkozott egy.
Az évről évre tovább mélyülő témakörök tükrözik az internetes ágazat felelősségét és fontos küldetését a fejlődés különböző szakaszában. A legújabb internetes eredmények és a kapcsolódó csúcstechnológiák gyorsan a gazdaság és a társadalom fejlődésének új motorjaivá váltak és válnak.
Cheng Wei (Cseng Vej), a Didi Chuxing (Csuhszing) elnök-vezérigazgatója egyebek mellett kijelentette, hogy Kína digitális gazdasága virágzik, a hálózatbiztonsági képességei folyamatosan erősödnek, jelentős áttörést értek el az internet-iparban, amelyek együttesen hatékonyan elősegítik az ország hálózati kapacitásának építését és fokozzák az emberek boldogulásának lehetőségeit, boldogság- és biztonságérzetüket.

Az idei Internetes Világkonferencia során 130 ismert vállalat és intézmény, köztük a Huawei, az Alibaba, a Tencent, a China Electronics Technology, a China Mobile, az Epson és még sokan mások mutatták be a legújabb technológiai eredményeiket.
A „365 napos Internetes Világkonferencia” létrehozása érdekében Wuzhen ebben az évben megnyitotta az Internetes Technológiai Eredmények kiállító csarnokát, amely az 5G, az AI, az integrált áramkörök, a blokklánc és más új generációs információs technológiákat mutat be.
November közepén az Internetes Világkonferencia szervező bizottsága közzé tette a Kibertéri Sorsközösség kiépítésére vonatkozó úgynevezett „cselekvési kezdeményezést”, amelyben rámutatott: a nemzetközi közösségnek aktívabb, összehangoltabb és befogadóbb politikákat kell elfogadnia a globális információs infrastruktúra kiépítésének felgyorsítása, az összekapcsolódás elősegítése és a digitális gazdaság innovatív fejlődésének előmozdítása érdekében. A kezdeményezés külön is hangsúlyozta a járvány háttérben a kibertéri sorsközösség kiépítésének fontosságát és sürgősségét.
A kiberbiztonság az éves konferencia egyik állandó központi témaköre. Újra és újra feltűnnek a legaktuálisabb biztonsági koncepciók, az új módszerek, új technológiák és az új keretek, amik az új digitális környezetben, vállalkozásokban a digitális gazdaság folyamatos fejlődését biztosítják. A digitalizáció és az új infrastruktúra kiépítésének folyamatát tárgyalva általános egyetértés alakult ki a biztonságos infrastruktúra kiépítésével kapcsolatban.
Az idei fórumok lebonyolításának biztonsága érdekében teljes mértékben kihasználták Zhejiang tartomány járványmegelőzési és -ellenőrzési tapasztalatait, létrehoztak egy teljes lefedettségű megelőzési és ellenőrzési mechanizmust. Ezzel is tovább növelve az intelligens szolgáltatások szintjét.