Peking és Budapest főszereplésével online rendezték meg idén a márkás kínai termékek vásárát

2020-12-01 10:42:51

A China Brand Fair, amelynek hagyományosan Magyarország a házigazdája, az idén novemberében a vírushelyzetre való tekintettel először mutatkozott be és volt látogatható online módon. A márkás kínai termékeket bemutató és kínáló idei rendezvény Közép-Kelet-Európa legnagyobb kínai beszállítói kiállítása és vására volt.

Az érdeklődők ingyenesen léphettek be az online kiállítói felületre, ahol több mint 200, a Kínai Népköztársaság Kereskedelmi Minisztériuma (MOFCOM) által ellenőrzött és jóváhagyott kínai cég mutatta be legújabb termékeit, összesen 16 iparágból. A vásáron lehetőség volt a kiállítókkal online tárgyalni. A Pekinget és Budapestet összekötő esemény virtuális pavilonjai között több mint 500 szakmai érdeklődő, potenciális vásárló „fordult meg” Magyarországról, Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából és más térségbeli országból.

Az ötnapos kereskedelemösztönző rendezvény része az Övezet és Út kezdeményezés megvalósításának, célja a kínai és a közép- és kelet-európai országok közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködés elmélyítése, valamint a Magyarországon létrehozott Kína-Európa Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Övezet (CECZ) és ipari park szerepének további növelése, egy olyan együttműködési platform létrehozása, amely a kétoldalú kereskedelmet és a gazdasági fejlődést szolgálja, továbbá fokozza a márkás kínai termékek befolyását a közép- és kelet-európai országokban. Különböző cégeknek és intézményeknek több mint 100 képviselője vett részt az online megnyitó ünnepségen, és több mint háromezren kísérték figyelemmel az ott elhangzottakat az interneten.

2015 óta a márkás kínai termékek kiállítását ötször sikerült megrendezni a Kína-Európa Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Parkban, összesítve 25 ezer négyzetméteres kiállítási területen, több mint 20 ezer látogatóval. A rendezvény központja mindig Budapest, amely egyre nagyobb elismerést és figyelmet kap a közép- és kelet-európai üzleti közösség részéről. Az évek során fontos platformjává vált a Kína és Magyarország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének, valamint régió más országaival folytatott együttműködésnek. A 2020. évi virtuális kiállítás és vásár megnyitóján Wu Zhengping (Vu Cseng-ping), a kínai Kereskedelmi Minisztérium kereskedelemfejlesztési irodájának vezetője köszöntő beszédében elmondta, hogy idén a járvány káros hatásainak leküzdése érdekében, az érintett felek támogatásával, a Kereskedelmi Minisztérium kombinálva az online és offline lehetőségeket, innovatív módon tartja meg a kínai termékek vásárát. Bízom abban, hogy a vállalkozók mélyreható eszmecserét folytatnak, felfedezik az üzlet esélyeit, amelyeket kihasználva tovább bővülhet az együttműködés ebben a különleges időszakban.

Wu Zhengping azt is jelezte, hogy irodája elkötelezett amellett, hogy elősegítse a kétoldalú kereskedelem fejlődését Kína és Magyarország, valamint Kína és más közép- és kelet-európai országok között. Készek megerősíteni a kommunikációt a magyar üzleti élet képviselőivel, bővíteni a cserekapcsolatokat és az interakciókat a közép- és kelet-európai országok kereskedelmi promóciós ügynökségeivel. Arra törekszenek, hogy részt vállaljanak a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködés új fejezetének megírásához.

A megnyitón Varga Mihály, magyar miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter felvételről bejátszott beszédében jelezte, hogy az évek során a márkás kínai termékek kiállítása sikeresen elősegítette a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok kiépítését Kína, valamint Közép- és Kelet-Európa között. Kína Magyarország fontos stratégiai partnere és a legfontosabb kereskedelmi partnere Európán kívül. A tavalyi kétoldalú kereskedelmi forgalom megközelítette a 9 milliárd amerikai dollárt, a kínai befektetések értéke Magyarországon eléri az 5 milliárd amerikai dollárt; kínai vállalatok itt mintegy 15 ezer embernek adnak munkát.

Suo Peng (Szuo Peng), a kínai Kereskedelmi Minisztérium illetékese ugyancsak a megnyitón a következőkre hívta fel a figyelmet: mint ismeretes, az idei évtől a Covid-19 járvány sújtja a világot, a nemzetközi kereskedelem és a beruházások erőteljesen visszaestek, s mindezt a globális ipari lánc is megszenvedi. A közép- és kelet-európai országokban a közelmúltban kitört a járvány második hulláma és a gazdasági fellendülés ismét újabb kihívásokkal néz szembe. Ilyen nemzetközi körülmények között a kínai Kereskedelmi Minisztérium kereskedelem-fejlesztési irodája, továbbá egyes kínai tartományok és városok, Kína budapesti nagykövetsége, valamint a Kínai-európai Kereskedelmi és Logisztikai Park szorosan együttműködik a magyar partnerekkel a járvány hatásainak leküzdésében. Internetes platformot épít és új üzleti lehetőségeket biztosít a kínai és kelet-közép-európai vállalatok számára. Ennek nagy jelentősége van a kínai-európai ipari lánc, az ellátási lánc és a logisztikai lánc stabilizálása szempontjából, valamint a 17+1 gazdasági és kereskedelmi együttműködés előmozdítása szempontjából.

A szóban forgó kiállítás és vásár olyan immár jól ismert kínai márkájú termékek bemutatására összpontosított, mint például autó- és motorkerékpár-kiegészítők, mechanikai berendezések, konyhai eszközök, építőanyagok, háztartási termékek, világítástechnikai termékek, sportfitnesz-felszerelések, lakástextiliák és egyéb könnyűipari termékek. Az online kiállítás során az érdeklődők végignézhették a márkák élő promócióját, ipari fórumokon vehettek részt, bekapcsolódhattak a tartományi és önkormányzati promóciós találkozókba, vállalatközi párbeszédet, tárgyalásokat folytathattak. Minden üzleti találkozót és tárgyalást online tartottak.

Palkovics László, magyar innovációs és technológiai miniszter a fórum megnyitóján emlékeztetett rá, hogy Kína az egyetlen olyan nemzetgazdaság, amely 2020-ban pozitív növekedést ér el, s ez lehetőséget jelent más, kisebb gazdaságoknak is. A közép- és kelet-európai országok elkötelezettek az Övezet és Út közös építése mellett és készek abban nagyobb szerepet vállalni. A hatékonyabb végrehajtás minden bizonnyal több előnyt fog jelenteni a kelet-közép-európai országok számára.

Az utóbbi években a kínai-magyar kétoldalú együttműködés területén számos eredmény született; Magyarország Kína legnagyobb befektetési célpontja és fontos kereskedelmi partnere a kelet-közép-európai térségben. Az általános trendektől eltérően a járvány ellenére a Kína és Magyarország közötti kétoldalú kereskedelem volumene nőtt, 2020 júliusa óta a három egymást követő hónapban több mint 10%-kal bővült. A Lenovo, a Shanghai Energy New Materials Technology Co., Ltd. és több más kínai vállalkozás döntött a Magyarországon történő befektetés mellett. A Huawei bejelentette egy új K+F központ létrehozását Magyarországon. A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését célzó beruházás kivitelezésében újabb és újabb előrelépések történtek. Mindezek együtt teljes mértékben a kínai-magyar gazdasági és kereskedelmi együttműködés rugalmasságának és vitalitásának kifejeződései.

Magyarország a Kína és Európa között húzódó szárazföldi és tengeri útvonal, valamint a Kínát Európával összekötő vasutak fontos állomásaként megkülönböztetett szerepet játszik a Kína és Európa közötti ipari és logisztikai lánc kialakításában és működtetésében.

Kína egy új típusú, “kettős keringéssel” jellemezhető gazdaságfejlesztési stratégia kialakítására törekszik, amelyben a “hazai keringés” a meghatározó, a “nemzetközi keringés” pedig kiegészíti azt. Az új fejlődési stratégia célja, hogy erősítse Kína piaci potenciálját a külföld felé nyitás fenntartásával, a nemzetközi együttműködés elmélyítésével. Ez nagyobb lehetőséget jelent Kína és a közép- és kelet-európai vállalatoknak, köztük a magyar vállalkozások számára is, több közös fejlesztési projekt végrehajtását teszi lehetővé. Egyúttal – általánosságban – szélesebb teret fog biztosítani a kölcsönös előnyökre alapuló együttműködéshez, a kereskedelem, a beruházások, az infrastruktúra, a digitális gazdaság, a zöld gazdaság, a mesterséges intelligencia területén és másutt.