Az almatermesztés története a kínai Yan'anban

2020-12-02 16:07:55

A 2,25 millió lakosú Yan'an város a kínai forradalom szent földje. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága, Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság alapítója 13 évig éltek és harcoltak itt, vezették a japán agresszió elleni háborút és a hazai felszabadító háborút. Ezenkívül Yan'ant az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete a világ legjobb almatermesztési területének tartja. A jó almát jó áron kell értékesíteni. Az elmúlt években azonban a hiányos ipari lánc és a máshonnan származó gyümölcskereskedők alacsony áron történő vásárlása miatt a yan'ani gyümölcstermesztők többször is olyan kínos helyzetbe kerültek, hogy sokat termesztenek, keveset szednek le, sőt veszteségük is volt természeti katasztrófák miatt. 2017 óta Yan'an város kormányzata elindította az almatermesztés teljes iparának létrehozásáról szóló reformot. Mára változott-e a helyi gyümölcstermesztők sorsa?

Zhao Shiqiang 50 éves gyümölcstermesztő éppen most került ki a szegénységből, különleges módon adja el az almáit. Együttműködik a helyi idegenforgalmi társaságokkal, hogy turistákat hívjon meg a gyümölcskertjébe, és ingyen fogyasszanak almát. Egy év alatt ezzel a módszerrel Zhao Shiqiang több ezer turista Wechat-címét szerezte meg. Utána a WeChaten keresztüli közvetlen értékesíti az almáit. Ebben az üzleti módban nincs közvetítő, ezért Zhao Shiqiang 5 tonna almát 70–80 ezer jüanért adott el, kétszer annyiért, mintha gyümölcskereskedőknek, vagyis közvetítőknek adta volna el.

„Ha a turisták nem kóstolják meg, nem tudják, hogy ez finom, ezért nem veszik meg. Az alma megérett, a turisták ehetik, ami szép. Könnyen rabjai lesznek az almáknak. Ha függővé válnak, hazamennek, a WeChaten vásárolnak tőlem. Legnagyobb vásárlóm egy év alatt több mint 20 nagy doboz almát vett. Becslésem szerint több ezer turista lett ismerősöm a WeChaten”- mondta Zhao Shiqiang.

Sokan úgy vélik, hogy a yan'ani alma „függőséget” okozhat, ha Yan'an kormányzata az almaipari láncról szóló reformot már végrehajtotta. Yan'an a világ legjobb almatermesztő területe, amelyet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete is elismert. Itt elegendő a napsütés, erős az ultraibolya-sugárzás, nagy a hőmérséklet-különbség a nappal és az éjszaka között, alacsony a páratartalom, kevés a fabetegség és a rovarkártevő, színesek a gyümölcsök, magas a cukortartalma, erős az illata, jó a minősége, valamint tárolása és szállítása egyszerű. Az 1990-es években a hazai almából hiány volt, és az alma árképzése a gyümölcstermesztők kezében volt. A gyümölcsgazdák többet kerestek, mint a városi lakosok. A magas nyereség azonban az ország több területén is az almatermesztés gyors fejlesztését indította el. Hamarosan túlkínálat lett. Az alma ára tovább csökkent, az árképzés a közvetítő kereskedőkhöz került. Akkoriban az almákat csak barlangokban és vermekben és csak egy hónapig lehetett tárolni, emiatt a kereskedők tovább nyomhatták le az árakat.

A helyzetnek megváltoztatása érdekében 2017-ben Yan'an kormányzata reformot indított az almaipari lánc átalakítására. Fontosnak tartják nemcsak a termesztést, hanem a feldolgozást, a tárolást, a szállítást és az értékesítést is, és visszaszerezték az alma árképzését. Ennek a reformnak az első lépése a nagy kapacitású hűtőraktár megépítése volt, így a gyümölcstermelők értékesítési idejét egyről hat hónapra, vagy akár egy évnél hosszabbra is meghosszabbíthatják.

Az almatermesztő Zhang Bizhen ebben az évben a 100 tonna alma tárolására alkalmas hűtőraktárnak köszönhetően nem sietett az almaeladással. Ha a jövő év elejére eső tavaszünnep ideje alatt eladják a maradék almát, akkor becslések szerint még 70 ezer jüannal többet fog keresni, és a hűtőraktár költségei egy év alatt megtérülhetnek. A hűtőraktár 140 ezer jüanba került, amelynek felét a kormányzati támogatásból fizetik. A Yan'anban található nagy és kis hűtőraktáraknak több mint 1,4 millió tonna a tárolókapacitása, a város almáinak 40%-a tárolható hűtőraktárakban. Az idei járvány idején a közlekedés stagnált és az almák eladhatatlanok voltak. Az összes helyi almát hűtőraktárakba tették. A piac újraindulása után az almák ára félkilónként 1 jüannal emelkedett. Miután az almák elhagyták a raktárakat, a termesztők és a feldolgozó vállalatok több mint 1 milliárd jüannal növelték bevételeiket.

A hűtőraktárak építésének köszönhetően a meggazdagodott gyümölcstermelők szennyezéstől mentes juhtrágyát használnak. Yang Heiniu is az ilyen gazdák egyike.

„Az elmúlt két évben juhtrágyát alkalmaztam. Szerves trágya. Az ezzel termesztett alma fényes, édes és nehéz, és minden almának súlya 1-2 dekával nehezebb. A múltban műtrágyák alkalmazásával a talaj nagyon kemény lett. Most a talaj már nem ilyen, a színe fekete, fűgyökér található a talajban, és a földben giliszták vannak. Idén keres legjobban a családom. Ha minden év az idei évhez hasonló lesz, akkor a becslések szerint a járásunkban nem lesz szegény ember. Azt gondolom, hogy amíg az alma minősége és íze jó, nem félek a pénzhiánytól.”

A rossz minőségű almát nehéz eladni, mert a helyi almafeldolgozó cégek automatizált almaválogató gépeket használnak. Ez egy másik fontos intézkedés a yan'ani almaipar reformjában. Ilyen gépek segítségével egy doboz ugyanolyan színű, azonos méretű és ugyanolyan édességű almát lehet összeválogatni. Ez lehetetlen a korábbi kézi válogatás esetén. Amikor az alma a szupermarketekben értékesítésre kerül, a rossz minőségűek miatt a szupermarketek általában csak a mennyiség 85%-áért fizetnek, de az almaválogató géppel választott almákért, mivel azonos minőségűek, gyakran 95%-ért fizetnek, így az almafeldolgozó cégek jövedelme 10%-kal nőtt. Az e-kereskedelmi tranzakciókban, ha az alma különböző méretű, édességű és színű, akkor könnyen visszaküldik az árut, korábban ez 30%-os arány volt. Az almaválogató gépek használatának köszönhetően ez 10% alá csökkent.

A gyümölcsválogató gépekkel a kereskedők csúcskategóriássá tették a yan'ani almát. A yan'ani gyümölcskereskedőknek nemcsak 132 exkluzív üzlete és 52 nagykereskedése van a hazai első és második szintű városokban, hanem 20 külföldi országban is eladják a csúcskategóriás yan'ani almákat. Például az Egyesült Államokban fél kiló csúcskategóriás yan'ani alma eladható 12,99 dollárért.

A reformok révén a yan'ani alma megvalósította a márkaépítést. Az almák teljes ipari láncának létrejöttével elmúltak azok a napok, amikor a máshonnan származó gyümölcskereskedők önkényesen lenyomják az árát, emellett a gyümölcsgazdálkodók számára folyamatosan jelennek meg jövedelemnövekedést hozó új üzleti modellek.