A kínai futball jövője a kínai iskolákban rejlik
December 9-e a labdarúgás világnapja. Ebből az alkalomból áttekintjük a világfutball és a kínai futball fejlődésének történetét, valamint megismerjük a mai iskolai labdarúgás fejlődését Kínában.
1863. december 26-án a britek létrehozták a világ első labdarúgó-szövetségét - az Angol Labdarúgó-szövetséget - a londoni Queen Streeten. Az ülésen nemcsak bejelentették az Angol Labdarúgó-szövetség hivatalos létrehozását, hanem megfogalmazták és elfogadták Nagy-Britannia első labdarúgó szabályait is, amely egyben a világ első labdarúgó szabályrendszere is. Az ülésen 13 szabályt fogalmaztak meg és fogadtak el, aminek nagy része máig megmaradt. Az Angol Labdarúgó-szövetség létrehozása azt jelenti, hogy új korszakba lépett a futball fejlődése. Ezért az emberek 1863. december 26-át, az Angol Labdarúgó-szövetség megalakulásának napját a modern futball születésnapjának tekintik. 1978-ban az ENSZ december 9-ét jelölte meg a labdarúgás világnapjaként annak az örömnek az emlékére, amelyet ez a sport az emberek számára hoz.
Kínában a futball több mint 2300 éves múltra tekint vissza, ősi sport. A futballt az ókori Kínában cuju (CuGyü) néven nevezték. A cuju társadalmi és kulturális háttérrel rendelkezik. Sok történelmi könyvben írtak a cujuról, és számos kulturális emlék is bizonyíthatja a cuju létét. Később a cuju színvonala és népszerűsége a virágzó Tang- és a Song-dinasztiában elérte a csúcsot, a Yuan-, Ming- és Qing-dinasztiák idején fokozatosan hanyatlott. 2006. május 20-án az Államtanács jóváhagyását követően a cuju elsők között került fel Kína nem anyagi kulturális örökségeinek listájára.
A FIFA legfrisebb világranglistáján a kínai férfi fociválogatott jelenleg Ázsiában a kilencedik, a világon pedig a 75. helyet foglalja el. Hol van a kínai futball jövője? Az iskolai foci lehet a megoldás, amit az emberek keresnek.
Jelenleg a Kínai Oktatási Minisztérium együttműködik a Kínai Labdarúgó-szövetséggel az iskolai futballisták hierarchiájának kialakításában. Az első szintű sportoló címét elnyerő középiskolás diákok sok támogatást kaphatnak, amikor részt vesznek az egyetemek felvételi vizsgáján. Kínában sok egyetemen külön felvételi kvóta van az első szintű és a magas szintű sportolók számára, a felvételi vizsgakövetelményeik alacsonyabbak, mint a más diákoké. Ez nagyban mozgósította a középiskolások, sőt az általános iskolások lelkesedését a focizás iránt. Nemcsak az egyetemi felvételi vizsgán, hanem a középiskolások felvételi vizsgáján is, a magas szintű focisták ehhez hasonló támogatást élvezhetnek.
Az iskolai labdarúgás szintén platformot alakított ki arra, hogy a profi fociklubok, a nemzeti válogatott, sőt a külföldi klubok ezen a platformon keresztül választhassanak ki tehetséges focistákat. Egyes iskolai futballcsapatok megkezdték az együttműködést a profi klubokkal, hogy több cserét folytassanak a csapatok között.
A pekingi Jingshan School Yuanyang Branch egy ilyen reprezentatív iskola, amely nagy erővel fejleszti az iskolai labdarúgást. Az iskola futballtanfolyamokat nyitott a 3., 5. és 7. osztályban, 4 különböző korosztályú futballcsapatot hozott létre, amelyek hetente négyszer edzenek. A fociedzés körülbelül 1000 diákot érint az iskolában. Minden ősszel az iskola osztályok közötti labdarúgó-bajnokságot szervez, hogy minél több diák vegyen részt és érezhesse a foci örömét.
Lu Yi, a Jingshan School Yuanyang Branch futballtanára elmondta:

„A futballtanfolyamok nyitásának, a focicsapat létrehozásának és fociliga szervezésének köszönhetően a diákok lelkesedése egyre növekszik, és nagyon szeretik a futballt. A gyerekek élvezik azt a boldogságot, amelyet a futball hozott számukra. A futball fontosnak tartja a szabályokat, a diákok a szabályoknak megfelelően tanulják és gyakorolják a futballt. Ez abban is segíti a diákokat, hogy nemcsak a fociban, hanem az életükben, tanulásukban és a társadalomban is betartsák a szabályokat. A futball az első számú sportág és a sport szellemét legjobban tükröző sport. Most a gyerekeket nagyon jól gondozzák a családokban, ezért számukra nagyon szükséges olyan sportszerűség, amely értelmében képesek tanulni a kudarcokból és képesek versenyezni az első helyért, nem félnek a vereségtől, de el sem fogadják azt!”
Lu Yi futballtanár elmondása szerint a Jingshan School Yuanyang Branch futballcsapata az utóbbi években gyakran vett részt város vagy kerületi szintű focimeccseken, és kiváló eredményeket értek el.
A 10 éves Wang Zunzhi a Jingshan School Yuanyang Branch negyedik osztályában tanul, a futballcsapat tagja.

„Nagyon szeretem a futballt. A futball boldoggá tesz és futballon keresztül sok jó barátot ismerhetek meg. Most minden héten részt veszek a futballedzéseken. Iskola után és hétvégén is szoktam focizni a gyerekekkel a lakóközösségben. Szeretek játszani a barátaimmal. A szüleim is támogatnak a fociban. Ha lehetőségem van rá, szeretnék részt venni a pekingi iskolai labdarúgó-ligában, így több olyan barátot ismerhetnék meg, akik szeretik a futballt. Jöjjön mindenki focizni."
Az elmúlt négy-öt évben több mint 40 ezer iskolai futballtanár részesült országos szintű képzésben. Eddig több mint nyolcezer iskolai futballtanár szerzett D-szintű edzői bizonyítványt. Az elmúlt öt évben közel 400 ezer iskolai futballtanár vett részt különféle képzéseken. Az iskolai labdarúgásért felelős szerv 1500 futballtanárt küldött Nagy-Britanniába és Franciaországba három hónapos tanulásra és képzésre. Közülük több mint 800-an megszerezték a Brit Labdarúgó-szövetség D és C szintű edzői bizonyítványait.
A focipályák építését tekintve az iskolai labdarúgással foglalkozó országos munkacsoport adatai szerint 2018 szeptemberéig az országszerte lévő összes iskolában több mint 120 ezer kisebb-nagyobb futballpálya van, minden iskola átlagosan 0,5 focipályával rendelkezik. A Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság, a Kínai Oktatási Minisztérium és az Állami Sportügyi Hivatal által közösen kidolgozott terv alapján 60 ezer futballpályát kell építeni, felújítani és bővíteni 2020-ig, ebből 40 ezer az iskolákban van.
Lu Yi tanár nagyon optimista az iskolai labdarúgás fejlődésével kapcsolatban, ugyanakkor határozottan úgy véli, hogy az iskolai futball a kínai futball kiútja.
„Az iskolai futball kifejezés csak az elmúlt években jelent meg. A Kínai Labdarúgó-szövetség által az elmúlt években támogatott kulcsfontosságú projektként az iskolai futball a kínai futballfejlesztési terv fontos részévé vált. Kínában sok diák van. A 2016-os adatokat példaként véve, Kínában az általános iskoláktól az egyetemekig az összes diák száma megközelítette a 200 milliót. Elméletileg megvalósítható, hogy egy ilyen hatalmas népesség körében népszerűsítik a futballt. Más szavakkal, az iskolai futball fejlesztése a leghatékonyabb módja a kínai futball fejlődésének. A kínai futball reménye a kínai iskolákban van, és a kínai futball jövője az ifjúsági futballoktatásból jön!”