Kína a zöld energiát népszerűsíti az Övezet és Út programban résztvevő országokban
Decemberben adott otthont a kínai főváros a 2. Övezet és Út Energiaügyi Partnerségi Fórumnak, amelynek fő témája az volt, hogy a zöld energiával kapcsolatos beruházások miként segítik elő a gazdaság inkluzív fellendülését. Napirenden volt az energiagazdálkodás járvány utáni tervezett globális átalakítása és az úgynevezett zöld fejlődés, amely elősegítheti a fenntartható fejlődés folyamatának fenntartását. A Kínai Nemzeti Energiahivatal illetékese a fórumon kijelentette, Kína arra készül, hogy saját gazdaságának előnyeit kiaknázva segítse a tiszta energiaipar fejlődését az Övezet és Út országaiban, egyúttal előmozdítsa a zöld fellendülés távlati céljainak megvalósítását.
Az energiaipar területén megvalósuló együttműködés az Övezet és Út program közös kiépítésének fontos része. A nemzetközi energetikai együttműködés fontos platformjaként elismert fórumon több mint 30 ország energiaügyi hatóságainak, energiaipari társaságainak, pénzügyi intézményeinek, továbbá nemzetközi szervezeteknek közel 300 képviselője vett részt online és offline módon. Lin Shanqing (Lin San-csing), a Kínai Nemzeti Energiahivatal vezetőhelyettese jelezte, hogy Kína a tiszta energia fejlesztését az energiagazdálkodás hatékonyabbá tételében fontos mozgatórugónak tekinti, és erőteljesen támogatja a szélenergia- és a fotovoltaikus energiatermelő ipar beruházásainak bővítését.
Világszerte eddig számos ország és szervezet készített terveket és indított kezdeményezéseket a zöld fellendülés elősegítése céljából. Széles nemzetközi konszenzus alakult ki arról, hogy a zöld energia fejlesztése jótékony hatással van a gazdaság fellendülésére. Az utóbbi években Kína pragmatikus együttműködést alakított ki az Övezet és Út progamhoz csatlakozott országokkal, és számos zöld, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és fenntartható tiszta energia projektet kivitelezett az érintett országok gazdaságának fejlesztése és az ott élő emberek megélhetésének javítása érdekében. Kínának a megújuló energia elterjedését célzó projektekbe történő beruházásának értéke ezekben az országokban évente összességében meghaladja a 2 milliárd amerikai dollárt és emelkedő tendenciát mutat.

John Aquilina, Málta pekingi nagykövete a fórumon leszögezte, hogy a Málta és Kína közötti együttműködés a kölcsönös előnyök szem előtt tartásával zajlik és egyértelműen hatékony a tiszta energia bővítése területén. „Megállapodást kötöttünk a Shanghai Electric Power céggel, amely Máltán 320 millió eurót fektetett be az energiatermelés és áramhálózat fejlesztése területén. Jelenleg tiszta földgázt használunk, amely hatékonyabb és alacsony a széndioxid kibocsátása. Az erőművünk nagyon hatékonyan működik és tiszta áramot biztosít a máltaiaknak. Ugyanakkor a megtermelt, illetve felhasznált energia ára sokkal alacsonyabb, mint korábban volt.”
Lin Shanqing, a Kínai Nemzeti Energiahivatal vezető-helyettese kijelentette, hogy az Övezet és Út országai gazdagok megújuló erőforrásokban, de az átmenet, az átállás tekintetében még kihívásokkal néznek szembe. Kína saját tapasztalatait, technikai és anyagi előnyeit kihasználva kész segíteni a tiszta energiaipar fejlesztését ezekben az országokban. „Kína a technikai, technológiai támogatás, kapacitásépítés, tanácsadási szolgáltatások és még sok egyéb révén elősegíti a tiszta energiaipar fejlődését az Övezet és Út országaiban. Miközben az érintett országok az egymással való együttműködés révén kielégítik a szükségleteiket, elősegítjük számos olyan hasznos projekt létrehozását, amely gazdasági előnyökkel jár és egyben segíti az országokat abban, hogy mielőbb megszabaduljanak a járvány negatív hatásaitól.”
A közel 300 résztvevő mélyreható vitát folytatott ezekről a témákról, s egyetértettek abban, hogy közösen kezelik a Covid-19 járványnak a nemzetközi energetikai együttműködésre gyakorolt hatását. A zöld energiával összefüggő beruházások és a kapcsolódó együttműködés elősegíti a gazdasági fellendülést, és megfelel a befogadó fejlődés irányának.
Statisztikai adatok azt mutatják, hogy 2020 szeptember végéig, Kínában a tiszta energiatermelés teljes beépített kapacitása elérte a 861 millió kilowattot, ami a teljes energiatermelési kapacitás 41,7%-át teszi ki. Közülük a vízenergia 365 millió kilowatt, a szélenergia 223 millió kilowatt, a fotovoltaikus energia 223 millió kilowatt, az atomenergia 49,89 millió kilowatt, és a bio-energia pedig 26,16 millió kilowatt. Az üzemben lévő szénerőművek szennyezőanyag-kibocsátási mutatói világszínvonalon vannak. Kína építette ki a világ legnagyobb tiszta energiarendszerét.
Egy hasonló témában szintén a közemúltban Pekingben tartott konferencián Vladimir Norov, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) főtitkára leszögezte: Kína fontos szerepet játszik az energiatermelés és -felhasználás globális struktúrájának átalakításában. „Kína a SESZ egyik alapítójaként fontos konstruktív és kreatív szerepet játszik az energiabiztonság megteremtésében, az energiaforradalom megvalósításában, a zöld és többcsatornás energiaellátási rendszer létrehozásában, valamint a fenntartható és egészséges alternatív energia fejlesztésében. Kína a nemzetközi közösség felelős tagja, globális befolyással és tekintéllyel rendelkezik, valamint vezető szerepet játszik az alternatív energia és a megújuló energia fejlesztésében. A Kína által kezdeményezett globális energetikai hálózat kiépítésével kapcsolatos kezdeményezés pozitívan hat a nemzetközi energiaügy jövőjének perspektívájára.”

Az elmúlt években Kína határozottan tartja magát a magas szinvonalú fejlesztés koncepciójához; az Övezet és Út kiépítésében elősegíti az energetika területén is az együttműködést, egyben ragaszkodik a zöld fejlődési úthoz, és hozzájárul a tiszta energia globális elterjesztéséhez.
2018-ban a kínai-brit zöld pénzügyi munkacsoport harmadik ülésén a Kínai Pénzügyi Társaság illetékes szakmai bizottsága és London város „zöld pénzügyi kezdeményezése” közösen kiadta az Övezet és Út zöld befektetési elveit. 2019 áprilisában pedig 27 nagy nemzetközi pénzügyi intézmény vett részt az Övezet és Út Zöld Befektetési Elvek aláírási ünnepségén. Köztük volt például a Kínai Mezőgazdasági Bank, a Kínai Mezőgazdasági Fejlesztési Bank, az Al Hilal Bank, az Astana Nemzetközi Tőzsde, amelyek valamennyien részt vesznek az Övezet és Út beruházásaiban. Ezzel az Övezet és Út zöld befektetései új szakaszba léptek.
Annak érdekében, hogy az Övezet és Út programban érintett országok bemutassák a zöld fejlődés előmozdítása érdekében tett hasznos próbálkozásaikat, 2019-ben az Övezet és Út Zöld Nemzetközi Fejlesztési Szövetség és az Ázsiai Boao Fórum közösen kiadta esettanulmányokat tartalmazó jelentését. A jelentés 13 zöld fejlesztési kezdeményezést választott ki, amelyek 10 országot érintettek és 6 szempontból vizsgálták meg azokat. Ezek között volt a környezetszennyezés ellenőrzése, az ökoszisztéma-gazdálkodás és -védelem, a zöld energia, a zöld termelés, a zöld élet és a zöld finanszírozás.
2020 szeptemberében az Övezet és Út Nemzetközi Zöld Fejlesztési Szövetség online ülésén elhangzott, hogy a nemzetközi közösség nagy figyelmet szentel az Övezet és Út szerepének a globális zöld fellendülésében. A szövetség jelentést adott ki, amely értékelte az Övezet és Út országainak zöld fejlődése terén elért eddigi eredményeket, sorra vette a kihívásokat, összefoglalta a globális zöld fejlődési trendet, az Övezet és Út kezdeményezés zöld fejlesztési elképzeléseit, továbbá politikai javaslatokat tett a jövőbeni zöld célok elérése érdekében.