Hamarosan elérhető az akár fagypont alatt is használható fertőtlenítő
November végén hat új koronavírusos esetet találtak Sanghaj Pudong kerületében. Sun Xiaodong, a sanghaji járványügyi és betegségmegelőzési központ vezető-helyettese szerint a november 20-a és 23-a között diagnosztizált hat fertőzött közül négyen a repülőtér logisztikai vállalatainál dolgoznak, míg ketten pedig a feleségeik közül valók. A járványügyi vizsgálatok szerint ketten a repülőgépek kabinjaiban, a levegőből vagy a tengerentúli teherszállítók személyzetétől kaphatták el a fertőzést, a többiek pedig szoros kapcsolatban álltak egymással.

Később a sanghaji önkormányzat megerősítette a kikötők, a repülőterek valamint a hűtőlánchoz kapcsolódó logisztikai szolgáltatások ellenőrzését a koronavírus elleni küzdelem érdekében. A járvány megelőzésére és megfékezésére kiadott dokumentumok mellett a város közlekedési szakbizottsága is kiadott egy iránymutatást a személyzet és az áruk által a sanghaji kikötőben okozott fertőzések megelőzésére – mondta Liu Bin, a bizottság vezető-helyettese egy sajtótájékoztatón.
Liu szerint a kikötőkben dolgozóknak speciális irányelveket kell követniük a járvány elleni védekezés érdekében. Ennek értelmében a kikötői dolgozókat rendszeresen tesztelni kell, a termináloknál pedig külsős szakértőknek kell elvégezniük a fertőtlenítést. A hűtőlánchoz kapcsolódó logisztikai szolgáltatások ellenőrzése is javult, ami a városnak összesen közel 2200 vállalatára vonatkozik.
Június óta Pekingben, Tiencsinben, valamint Liaoning-, Shandong- és Zhejiang illetve további több mint 10 tartományban fordultak elő olyan COVID-os esetek, amelyek a hűtőláncokkal hozhatók összefüggésbe. Múlt héten Zhang Liubo, a Kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ fertőtlenítés-tudományi vezető szakértője arról beszélt A China Media Group esti műsorában, hogyan lehet garantálni a logisztikai területen dolgozók, valamint az importált hűtött áruk biztonságát és hogyan lehet megakadályozni az importált vírusok terjedését.
Példaként említette a novemberi qingdao-i esetet, amely szintén hűtött élelmiszer szállításával hozható összefüggésbe és valószínűleg a fertőtlenítési folyamat során kaphatta el a vírust. Kiemelte, hogy a fertőtlenítéssel foglalkozóknak különös védelmet kell kapniuk, mert a hűtött áruk környezetében a koronavírus három hétig vagy akár még hosszabb ideig képes túlélni, tehát a hűtőlánc magas kockázatú munkakörnyezetet jelent.
Zhang emlékeztetett, hogy a hűtőláncban dolgozók valamint a fertőtlenítéssel foglalkozók csak speciális képzés után végezhetik el a feladataikat. Különösen figyelniük kell az alapos kézmosásra és a személyes higiéniára miután a hűtőláncban szállított tárgyakkal érintkeztek, időben kell fertőtleníteniük. A szakember sürgősségi vakcinát, csoportos étkezést és szállást javasolt a hűtőláncú környezetben dolgozók számára, továbbá az egészségi állapot időben való ellenőrzését.

„Az alacsony hőmérsékleten történő fertőtlenítés az év új problémája. Korábban ezt a fertőtlenítést normál hőmérsékleten végezték. Az alacsony hőmérséklet azonban nyilvánvalóan befolyásolja a fertőtlenítés hatékonyságát. Egyes gyakran használt fertőtlenítőszerek és fertőtlenítési módszerek hatékonytalanná válnak. Éppen ezért sürgősen szükségünk van egy alacsony hőmérsékleten is hatékony fertőtlenítőszerre. Ez egy új probléma, amellyel még nem foglalkoztunk korábban, nehéz kérdésről van szó. A fertőtlenítés elvégzése is sokkal nehezebb az alacsony hőmérséklet esetén” – mondta Zhang Liubo.
Szakértők szerint ugyanis az alacsony hőmérsékleten jelentősen csökken a fertőtlenítőszer hatékonysága, fagyasztás esetén pedig teljesen haszontalanná válik. Ezért van szükség olyan fertőtlenítőszerekre, amelyek alacsony hőmérsékleten is hatékonyan elpusztítják a vírusokat.
A kínai járványügyi hatóság már júniusban elindította a vizsgálatokat az új típusú fertőtlenítőszer kifejlesztéséért, amikor az egyik pekingi piacon importált tenger gyümölcsein észleltek koronavírus fertőzést. Zhang Liubo szerint az öt hónapos kutatás és fejlesztés után, amint megjelenik a fertőtlenítőszer, a hűtőlánc által továbbított koronavírus többé nem lesz probléma.
„Van egy teljes intézkedéscsomagunk a hűtőláncos élelmiszer kezeléséhez. A fertőtlenítés szempontjából két választásunk van. Az első az, hogy a fertőtlenítést akkor végezzük, amikor a hűtőláncon keresztül szállított élelmiszereket felengedik. A másik azokra a termékekre vonatkozik, amelyeken muszáj alacsony hőmérsékleten végezni a fertőtlenítést. Ha COVID-pozitívnak mutatkoznak, akkor égetés vagy hulladéklerakás módján kezelik azokat. De amivel most szembenézünk az, hogy fertőtleníteni kell minden hűtőláncon keresztül importált élelmiszernek a felületét, ami hatalmas munkaterhelést jelent, és sürgős szükségünk van az új technológiák támogatására” – mondta Zhang.

Zhang szerint a két féle fertőtlenítőszer közül az egyik -18 Celsius-fokon, a másik akár már -40 fokon képes megölni a vírust. A két fertőtlenítőszer jelenleg a tesztelés utolsó szakaszában van, és hamarosan, valószínűleg december végén elérhetők lesznek, és megkezdhetik a fertőtlenítőszerek széles körű használatát. Következő lépésben a járványügyi hatóság díjmentesen közzéteszi a fertőtlenítőszer receptjét és alkalmazási módját.
„Egyrészt a fertőtlenítés úgy történik, hogy a szert a fagyasztott élelmiszer csomagolására permetezzük, nem magára az élelmiszerre, vagyis a fertőtlenítőszer nem érintkezik közvetlenül az élelmiszerekkel. Másrészt az általunk használt fertőtlenítőszernek biztonsági értékelésen kell átmennie, amely tanúsítja, hogy biztonságos az élelmiszer-csomagoláson történő permetezés. Ezért ez a biztonság szempontjából megnyugtató” – tájékoztatott Zhang.

Kína jelentősen növelte erőfeszítéseit az importált élelmiszerekkel behozott fertőzések terén. A Közlekedési Minisztérium november közepén egy iránymutatást adott ki a járvány terjedésének megakadályozására a közúti és vízi úton keresztül importált hűtőláncú élelmiszerekről.
Közben a járvány elleni küzdelem jegyében az Államtanács is bevezette az importált hűtött élelmiszerek zártláncú, nyomonkövethető kezelési tervét. Az importált hűtőláncú élelmiszerekkel végzett ellenőrzések szerint, egymillió mintából 48-at találtak fertőzöttnek, amelyeknek főleg a csomagolásán észlelték a vírust.
A CDC szerint koronavírus fertőzést mutattak ki egy importált fagyasztott tőkehal külső csomagolásán a kelet-kínai Qingdaoban, ahol októberben két új eset fordult elő a hűtőláncban dolgozók között. Ez az első alkalom a világon, amikor élő koronavírust találtak a hűtött élelmiszerek külső csomagolásán, ami ijesztő lehet a fertőzés új lehetséges forrásait tekintve.
A közelmúltbeli sanghaji fertőzés kezelésére az egészségügyi hatóságok a megerősített esetekhez kapcsolódó élelmiszerek, tárgyak és környezetek mintavizsgálatára összpontosítottak, több mint 130 ezer hűtőláncú élelmiszermintát gyűjtöttek és teszteltek.