Külföldi politikusok sorra oltatják be magukat a kínai koronavírus vakcinával, amelyet Kína globális köztermékként kezel

2021-01-20 16:54:15

Január 13-án délelőbb Joko Widodo indonéz elnököt a Jakartában fekvő elnöki rezidenciájában beoltották a kínai Kexing vállalat által kifejlesztett koronavírus-vakcinával. Joko elsőként kapta meg az oltást Indonéziában, az eseményt a televízió élő műsorban közvetítette. Bejelentették, hogy az elnök 14 nap múlva megkapja második oltását.

Ugyanezen a napon az indonéz kormány több minisztere, a hadsereg parancsnoka és az állami rendőrség vezetője is megkapta az oltást.

Joko elsőként kapta meg az oltást Indonéziában

Joko elsőként kapta meg az oltást Indonéziában

Joko korábban a maga kommunikációs platformján úgy nyilatkozott, azért adatja be elsőként magának az oltást, mert arról szeretné meggyőzni honfitársait, hogy a kínai Kexing vállalat koronavírus vakcinája igazán biztonságos.

Kína a koronavírus-járvány kitörése óta törekedett a vakcina kutatására és a kapcsolódó nemzetközi együttműködésekre. Kína határozottan betartja ígéretét, amely szerint globális közterméknek tekinti a vakcinát.

Az előzetes statisztikai adatok szerint eddig Kínában több mint 10 millióan kapták meg az oltást. Az eddig rendelkezésre álló klinikai adatok szerint a kínai gyártmányú koronavírus vakcinák rendkívül biztonságosak és hatékonyak. Ennek köszönhetően jelenleg a latin-amerikai, az afrikai, a közel-keleti és a délkelet-ázsiai országokban politikusok és a lakosság egyaránt nagy figyelmet fordítanak rájuk.

Francisco Sagasti perui elnök a minap a helyi EL COMERCIO cimű lapnak adott interjújában kifejtette, hogy kész örömmel beadatni a kínai gyártmányú vakcinát.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint vállalja-e a kínai vakcinával történő oltást a következő héten, a következőt válaszolta: „Igen, szükség esetén kész vagyok beadatni az oltást. Véleményem szerint a vakcina megbízhaztó. Gyermekkorom óta sokszor kaptam oltást, már megszoktam. A kínai vakcinákat érett technológiát felhasználva fejlesztették ki, a biztonságát el kell ismerni.”

Az elnök beszélt arról is, hogy a jövőben a perui kormány tájékoztatást ad a polgárok számára a vakcinák biztonságáról és szükségességéről. Mint fogalmazott: az oltás nemcsak az egyéni járványmegelőzést szolgáló aktus, hanem egyben társadalmi felelőség is.

Francisco Sagasti január 6-án országos televíziós beszédében bejelentette, hogy Peru szerződést megkötött a Kínai Biológiai Technológiai Vállalattal (CNBG), az általa kifejlesztett kétfajta vakcina megvásárlásáról. Az első egymillió darab vakcina már január végén megérkezik Peruba.

A Seychelle-szigetek, az indiai óceánban fekvő afrikai szigetország, a járványmegelőzés idején többször is kapott kínai segélyeket. Az utóbbi napokban Wavel Ramkalawan államelnök Wang Yivel (Vang Ji), a látogatásban ott tartozkodó kínai államtanácsossal, külügyminiszterrel találkozva kifejtette, hogy ő maga is kész beadatni a kínai vakcinát. Ezt követően január 10-én Wavel Ramkalawan meg is kapta az oltást a CNBG kínai vállalat alá tartozó kutatóintézet által kifejlesztett vakcinából. Ezzel kifejezte a kínai vakcinák iránti bizalmát.

Más jelentések szerint eddig összesen öt fajta kínai koronavírus-vakcina lépett a III. klinikai vizsgálat szakaszába. Közülük a CNBG és a kínai Kexing vállalat által kutatott három vakcina a legnépszerűbb. Az érintett három vakcina 2020. december 30-án hivatalosan is megkapta a piaci forgalmazásra vonatkozó engedélyt.

A seychelle-szigeteki elnök mellett már Bisher Al-Khasawneh jordán kormányfő és több jordán miniszter is megkapta a CNBG oltását. Emellett 2020. szeptemberben Salman bahreini herceg ugyancsak beadatta a CNBG oltását, amely akkor még a klinikai vizsgálat III. szakaszában volt.

A kínai vakcinák egyik nagy vasárlójaként Törökország 2020. december végén a kínai Kexing vállalatból 3 millió darab vakcinát vásárolt. Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a minap ugyancsak beadatta a Kexing vállalat által kifejlesztett vakcinát. Ezzel egyidejűleg a török koronavírus-járvány elleni tudományos bizottság tagjai hasonlóan jártak el.

Koca az ezt követően tartott sajtóértekezleten kijelentette, hogy a kínai vakcinák biztonságosak. Január közepétől kezdve a török orvosok és ápolónők ugyancsak a kínai vakcinákkal lesznek beoltva. Koca hozzátette, hogy a török politikusoknak jó példát kell mutatniuk a lakosság számára, ugyanakkor arra is fel kell szólítaniuk az embereket, hogy mielőbb kérjék az oltást és igyekezzenek helyreállítani az élet normális menetét.

A Kexing vakcinák

A Kexing vakcinák

Törökország részt vett a Kexing vakcinák III. klinikai vizsgálatában. Az eddig oltást kapott önkéntesek körében összegyűjtött adatokból az derült ki, hogy a Kexing vakcinák hatékonysága elérte a 91,25%-ot.

Az előzetes statisztikai adatok szerint eddig 16 ország adta le körülbelül 500 millió darabot érintő rendelését a kínai vakcinákra. Brazília például 60 millió darabot, Chile ugyancsak 60 millió darabot vásárolt. Emellett Mexikó, a Fülöp-Szigetek, Peru, Törökország is nagyszámú vakcinát szerzett be Kínából. Ezzel párhuzamosan jelenleg még több ország tárgyalást folytat Kínával a vakcinák vásárlásával kapcsolatban. Közülük többel már megszületett az egyezség; mások részt vesznek a kínai vakcinák III. klinikai vizsgálatában. Egyiptom pedig olyan szerződést írt alá Kínával, miszerint az országban állítják elő a kínai vakcinákat.

Ezzel kapcsolatban Kína kifejezésre juttatta, mindig arra törekedett, hogy biztosítsák a különböző országok számára az egyenlő lehetőséget a biztonságos és hathatós vakcinákhoz való hozzájutásra. A kínai kormány azt ígérte, hogy miután a kínai fél befejezte a vakcinák kutatását, a különböző fejlődő országok körében a helyiek fizetőképességének megfelelően népszerűsíti, illetve terjeszti őket, hiszen azokat globális közterméknek tartja.

Jelenleg Kína pozitívan részt vesz a koronavírus-vakcinák népszerűsítéséről szóló Egészségügyi Világszervezet (WHO) által indított programban, hogy elősegísék a vakcinák további globális népszerűsítését.