Az érintett emberi jogi szakértők téves állításokat tettek Kínával kapcsolatban

2021-04-06 14:27:32

Pár nappal ezelőtt Liu Yuyin (Liu Jü Jin), Kína genfi delegációjának szóvivője kijelentette, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa emberi jogokkal és a multinacionális vállalatokkal foglalkozó munkacsoportjának szakértői téves állításokat tettek Kínával kapcsolatban, Kínával szembeni előítélet miatt és politikai célokból rosszindulatúan elferdítették a tényeket és terjesztették az úgynevezett „kényszermunka” kijelentéseket, Kína határozottan ellenzi és teljesen elutasítja ezt.

Memet Imin Abbas, a Hszincsiang Csintien Farm alkalmazottja megerősítette a szóvivő nyilatkozatát.

„Az életszínvonalunk emelése érdekében önkéntesen jövünk ide dolgozni, és senki sem kényszerít minket arra, hogy idejöjjünk. A családom tudja, hogy azért jövök ide dolgozni, mert a jövedelem stabil és jó. 3500–4000 jüant kaphatok havonta. Bármit megvehetek, ami hiányzik a családomnak. Az otthoni életszínvonalunk is jól javult.”

A szóvivő elmondta, hogy Kína szocialista ország, és 56 nemzetiség szorosan össze van ölelkezve, mint a gránátalma magjai, és mindannyian egyenlő tagjai a nagy családnak. A kínai kormány ragaszkodik az emberközpontú kormányzáshoz, és 2020-ban sikerült felszámolni az abszolút szegénységet. A kormány sok erőfeszítést szentelt a nemzeti kisebbségi területek fejlesztésének. 2012 és 2018 között a központi pénzügyi keretből 1,16 billió jüan támogatást nyújtottak Hszincsiangnak, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület helyi költségvetési kiadásainak több mint 70%-át az emberek életszínvonalának javítására fordították. A foglalkoztatásra, oktatásra, egészségügyi ellátásra és lakásokra vonatkozó programok zökkenőmentesen haladnak. A hszincsiangi lakosok egy főre jutó, rendelkezésre álló jövedelme százszorosára nőtt a reform és nyitás politika 1978-as bevezetése óta. Az ottani nemzetiségieknek, beleértve az ujgurokat is, joga és szabadsága van a saját munkahely megválasztására és az egyenlő foglalkoztatás megszerzésére, ők saját kezükkel szép és boldog életet teremtenek. Amikor az etnikai kisebbségek jogainak, valamint az emberek munkához és foglalkoztatáshoz való jogának védelméről van szó, Kína abszolút az egyik legjobb a világon. Az emberi jogokkal és a multinacionális vállalatokkal foglalkozó munkacsoport megpróbálta lebecsülni Kínát, de rossz célpontot talált.

A szóvivő elmondta, hogy a kínai gyártóipar a közepes- és a csúcskategória felé halad. A munkacsoport által említett mezőgazdasági, textil-, ruházati, autóipari és egyéb iparágak egyre automatizáltabbá váltak. Például 2020-ban Hszincsiangban a gépi gyapotszedés aránya elérte a 70%-ot, az érintett Changji Yida (CsanCsiJiDa) Textile Co., Ltd. automatizálási aránya meghaladja a 90%-ot. Kínában számos iparág a digitalizálás és az intelligens megoldások felé fejlődik, és elsőként lép be az „Internet+” korszakba a világon. Kínában minden falu rendelkezik 4G-s hálózattal, és az 5G-s hálózatok is gyorsan fejlődnek. A mezőgazdasági termelők mindenütt, beleértve Hszincsiangot is, internet segítségével értékesítik az agrártermékeket, ez a mód már régóta népszerűvé vált. Hogyan létezhetne „kényszermunka” a digitális gazdaság és az intelligens ipar korszakában? A munkacsoport tagjai „szakértőknek” nevezik magukat, de semmit sem tudnak Kína tudományos és technológiai fejlődéséről és a kapcsolódó iparágak fejlődéséről, logikailag elfogadhatatlan és nevetséges hazugságokat terjesztettek.

Xu Jianying (Hszü Csien Jin), a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Kínai Határkutató Intézetének kutatója a China Media Groupnak adott interjújában feltárta a hazugság célját.

„Az Egyesült Államok és egyes nyugatiak az emberi jogok ürügyén kitalálták az úgynevezett kényszermunkát Hszincsiangban, figyelmen kívül hagyták a tényeket, mindenféle hazugságot terjesztettek és rosszindulatú hype-olást keltettek. Az alapvető céljuk a hszincsiangi gyapotipar, a kínai gyapotipari lánc, a hszincsiangi foglalkoztatás, a társadalmi stabilitás, a nemzetiségi kapcsolatok megsértése. Az Egyesült Államok által hangoztatott emberi jogok védelme teljesen ostobaság. Az alapvető cél valójában a hszincsiangi etnikai csoportok létjogosultságának és fejlődési jogainak aláásása. Ez a legnagyobb sértést jelent a különböző hszincsiangi nemzetiségek emberi jogai számára.”

Liu Yuyin (Liu Jü Jin), Kína genfi delegációjának szóvivője elmondta, hogy Kína üdvözöli a tisztességes és objektív barátokat különböző országokból, hogy látogassanak el Kínába és Hszincsiangba, és nem fogadja az előítéletekkel rendelkező embereket, hogy Kínába jöjjenek a bűnösség prekoncepciójával vizsgálatra. Kína reméli, hogy a munkacsoport komolyan átgondolja hibáit, kijavítja a Kínával szembeni előítéleteit, jól végez vizsgálatot és kutatást a feladatok ellátása során, javítja a szakmaiságot, felhagy az olyan lépésekkel, mint hogy például politikai célból figyelmen kívül hagyja az alapvető tényeket és az ENSZ tagországának tekintélyes információit, hamis állításokat tesz nyilvánosan stb.

Az erős nyugati közvélemény-offenzíva alatt azonban a Nike, a CK, a Tommy Hilfiger és a Gap márkák felhagytak a hszincsiangi pamut használatával. A legfrissebb hírek szerint a hszincsiangi gyapotot bojkottáló H&M legfrissebb nyilatkozatában az áll, „Kína nagyon fontos piac számunkra, és reméljük, hogy továbbra is együttműködünk kínai partnerekkel és érintett felekkel az ágazat fejlődésének előmozdítása érdekében. Jelenleg előre tekintő stratégiákat dolgozunk ki és aktívan hajtjuk végre a jövőbeni anyagbeszerzést. Globális vállalatként betartjuk minden olyan piac helyi törvényeit és szabályait, ahol tevékenységünk van. Arra törekszünk, hogy visszaszerezzük a kínai fogyasztóknak, kínai kollégáknak és üzleti partnerek bizalmát. Bízunk abban, hogy az érintett felekkel és partnerekkel való közös erőfeszítéseknek köszönhetően további haladást érünk el a divatipar fejlesztésében, az ügyfelek kiszolgálásában és tiszteletben tartásában.”