A kínai gyakorlat az emberi jogok védelmében

2021-07-19 11:10:27

Az emberi társadalom nagy álma, hogy mindenki teljes mértékben élvezhesse az emberi jogokat. A közelmúltban a kínai Államtanács fehér könyvet tett közzé a Kínai Kommunista Párt (KKP) által az emberi jogok tiszteletben tartása és védelme kapcsán folytatott gyakorlatról. A dokumentum több aspektusból összegzi és tekinti át az emberi jogok fejlődésének eredményeit Kínában. A fehér könyv rámutat arra, hogy a KKP megalakulása óta eltelt száz évben csodával határos sikereket értek el az emberi jogok tiszteletben tartásában és védelmében.

Július elejéig több mint 1,37 milliárd adag koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában. A beoltás nemcsak egyszerű és kényelmes, hanem ingyenes is, a vonatkozó költségeket az egészségbiztosítási alap állja. Az egészséges élethez való jog alapvető emberi jog. 2020 elején, a járvány kitörésének kezdetén, Kína azonmód hozzákezdett a Kínai Népköztársaság megalakulása óta szervezett legnagyobb szabású orvosi támogatáshoz és segítségnyújtáshoz, országszerte mozgósította az orvosi erőforrásokat, és teljes körű orvosi támogatást biztosított Hupej tartománynak és a járvány epicentrumát jelentő városnak, Vuhánnak. Az egészségügyben dolgozók minden erővel a betegek életének megmentésére törekedtek a mindössze 30 órája született csecsemőktől a 100 éves korhoz közeli idősekig. A betegek ingyenes egészségügyi ellátásban részesültek. Ennek költsége egyes kritikus állapotban lévő betegek esetében elérhette a több százezer vagy akár az egymillió jüant. Ezeket a kiadásokat az állam állta. He Zhipeng (Hö Csi-pen), a Jilini (Gyi-lin) Egyetem Emberjogi Kutatóközpontjának ügyvezető igazgatója erről a következőket mondta.

„Kína emberjogi filozófiájának központi eleme az emberközpontúság és a prioritás. Az emberek jogait ténylegesen is garantálni kell szilárd rendszerek és anyagi garanciák révén. 2020-ban azt láttuk, hogy számos országban az élethez és az egészséghez való jog hierarchikus. Kínában arra törekszünk, hogy mindenkit megillessenek ezek a jogok, és senkit se fosszanak meg ezektől.”

A szegénység jelenti a legnagyobb akadályt az emberi jogok realizálásában. Az abszolút szegénység teljes felszámolása mindig is hatalmas kihívást jelentett, és a múlt példája azt mutatja, hogy ennek leküzdése igen nehéz feladat. A kínai nemzet évezredek óta küzd a szegénység ellen, de különféle tényezők miatt a kínaiak sohasem tudtak elszakadni a szegénységtől. Az 1840-es ópiumháború miatt Kína sokat szenvedett, félgyarmati és félfeudális társadalommá vált. A Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulása előtt a világ országai közül Kínában éltek a legtöbben szegénységben. „Kína népessége nagy, gazdaságának alapja gyenge, és nem volt elengedő étel és ruházat. Ez komoly problémát jelentett. Nincs értelme emberi jogokról beszélni, ha ezeket a gondokat nem sikerül orvosolni. Akkoriban, száz évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy Kína a fejlődés mely útját választja majd vagy azt, hogy miként lehet megvédeni a az emberi jogokat, kitől tanulhatnánk” -- fogalmazott He Zhipeng (Hö Csi-pen), a Jilini (Gyi-lin) Egyetem Emberjogi Kutatóközpontjának ügyvezető igazgatója. A tényekből kiindulva és az emberközpontúság koncepciójára építve a Kínai Kommunista Párt irányelvet dolgozott ki, amely szerint a nép túléléshez és fejlődéshez való joga elsődleges alapvető emberi jog.

2020 végére Kína a jelenlegi normának megfelelően 98,99 millió vidéki szegényt, 832 szegény járást, 128 ezer szegény falut emelt ki a szegénységből. A szegénység visszaszorításában elért óriási eredmények történelmi jelentőségűek az emberi jogok kínai fejlődésében. Világviszonylatban mindez csodával határos tett az emberi jogok védelmében. Kína a tervezetnél tíz évvel korábban valósította meg az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjében előírt szegénységcsökkentő célokat, és jelentősen csökkentette a világ szegénységben élő népességét, több mint 70%-os hozzájárulást téve a szegénység globális mérsékléséhez.

Kínában a problémák megoldásának kulcsa a fejlődésben rejlik, és ez az, ami tovább lendíti az emberi jogok ügyének elmozdítását. A fehér könyv adatai szerint 1956-ban a lakosok egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelme 98 jüan, egy főre eső fogyasztási kiadása pedig 88 jüan volt. 2020-ban ez a két szám 32 189 és 21 210 jüan volt. Fejlesztéssel kell előmozdítani az emberi jogokat, ragaszkodni kell ahhoz, hogy a legnagyobb emberi jog a boldog élethez való jog legyen, folyamatosan fokozni kell az emberek gyarapodás-, boldogság- és biztonságérzetét. Kína kiépítette a világ legnagyobb társadalombiztosítási rendszerét, ami magában foglalja az idősgondozást, az egészségügyi ellátást és a szociális segélyeket. 2020-ig az alapvető egészségügyi biztosítás 1,36 milliárd embert fedett le. A kilencéves kötelező oktatásban részt vevő diákok 95,2%-a sikeresen befejezte tanulmányait, a kötelező oktatás népszerűsítése elérte a világ magas jövedelmű országainak átlagos szintjét. Megvalósult az etnikai kisebbségek, a nők, a gyermekek, az idősek és a fogyatékkal élők törvényes jogainak és érdekeinek hatékony védelme.

Az emberközpontúság irányelve és az emberi jogok fejlesztéssel történő előmozdítása mellett a Kínai Kommunista Párt mindig is nagy hangsúlyt fektetett az emberi jogok jogállamisággal történő védelmére. Az alkotmány az ország alaptörvénye és az állampolgárok jogainak garanciája. Kína jogi rendszert fogalmazott meg, amelyet tovább fejlesztett az emberi jogok védelme érdekében. Li Xiao (Li Hsziao), a Legfelsőbb Népi Bíróság legfőbb bírója erről a következőkről mondta.

„Munkánk célja az, hogy az emberek minden bírósági ügy kapcsán érezhessék az igazságosságot és a méltányosságot. Igazságossággal az emberekért, ez munkánk irányelve. Folyamatosan erősítjük az emberek gyarapodás-, boldogság- és biztonságérzetét. A bírói nyitottság intenzitása növekszik. Például négy olyan online platformot hoztunk létre, amelyek lehetővé teszik a folyamattal kapcsolatos információk megosztását, a bírósági tárgyalások élő közvetítését, az ítélettel kapcsolatos dokumentumok és a végrehajtásra vonatkozó információk közzétételét. A peres ügyek a beterjesztéstől a bírósági tárgyaláson és az ítélethozatalon át egészen a végrehajtásig nyomon követhetők az online platformon keresztül.”

A fehér könyv rámutat arra is, hogy a Kínai Kommunista Párt ragaszkodik az emberi jogok egyetemes elvének és az ország adottságainak összehangolásához, és sikerült megtalálni az emberi jogok fejlődésének azon útját, amely igazodik a nemzeti adottságokhoz. Mindez csodával határos eredmény az emberi jogok kínai történetében, és nagyban hozzájárult a világ emberjogi fejlődéséhez.