„A kínai nemzeti zászló mentett meg egy rablástól a tengerentúlon!”
„Ne felejtsd fel, hogy mögötted áll egy erős anyaország!”A Wolf Warrior című film végén a kínai útlevélben található üzenet megmozgatott számtalan kínait, beleértve Yu Yangot is (Jü Jang). De akkor Yu Yang egyáltalán nem gondolt arra, hogy több év múlva a tengerentúlon ő is az anyaország védelmezésének köszönhetően menekül meg egy rablásból.

A 1990 után született Yu Yang a Shandong (Santung) tartományi Qingdao (Csingtao) városból származik. 18 éves korától Yu szolgált a hadseregben. A hadseregtől történő eltávozása után fitneszedzőként kezdett dolgozni.
„Amikor katona voltam, akkor vágytam arra, hogy békefenntartó legyek, hogy külföldre utazzak, hogy a világ békéjét védelmezzem”- mondta Yu Yang. Habár nem lett békefenntartó, de a világjáró fiú gyakran hátizsákkal utazott külföldre.
2019 végén Yu Yang gyalogtúrán vett részt Ázsiában és Észak-Afrikában: Nepálban tapasztalta a közlekedési lámpák nélküli útrendet, Indiában megnézte az indiai-pakisztáni határterületen lebonyolító zászlófelvonási ünnepséget, Egyiptomban a különböző országok turistáival közösen táncolt… A gyalogtúrája igazán gyönyörű volt, ám Nyugat-Ázsiában Yu Yangot kirabolták.
Egy napon Yu Yang taxival elindult a következő célállomására. Leszállás után még 12 kilométer volt a szállodától. Yu átszállt egy másik taxiba. Útközben a sofőr Yu ellenkezésének ellenére a felvett egy másik férfi utast. Miután több mint öt kilométert megtettek, a taxi egyre messzebbre került a térképen lévő célállomástól. Ekkor a sofőr megmutatta a taxi-mérőórát Yu-nak, ezek szerint a taxiköltség körülbelül 5000 jüan volt. Yu Yang megértette, hogy ez rablás! Akkor nála csupán 4000 jüan készpénz volt. Nem tudta, hogy mi lesz a rablók következő lépése: vagy erőszakos támadás, vagy egy elviszik egy másik területre? Kétségbeesett pillanatában Yu Yang-nak eszébe jutott a Wolf Warrior című film jelenete, amikor a főszereplő a kínai nemzeti zászlóval sikerült átmenni a fegyveres konfliktussal sújtott területen. Szerencsére a táskában mindig található volt egy nemzeti zászló, Yu Yang kihúzta a zászlót, és elmondta a rablóknak, hogy ő Kínából származik.

„Kínai vagyok. Kínából származom. Amikor kihúztam a nemzeti zászlót, a két embernek egyszerre esett le az álla. Aztán a később csatlakozott férfi valamit beszélt a sofőrrel, ez után ők egy idegen nyelven szóltak nekem gesztikulálva, hogy kiszállhatok!”
„Ne felejtsd fel, hogy mögötted áll egy erős anyaország!” Abban a pillanatban ez a mondat megint Yu Yang eszébe jutott.
Yu Yang története gyorsan terjedt az interneten, az erre vonatkozó internetes keresés száma csupán a Sina.com honlapon meghaladta a 380 milliót. Több vezető kínai média, például a Xinhua hírügynökség és a Renmin Hírlap is egymás után interjút készített vele.
Az interjúkban Yu Yang mindig azt mondta, „nem magam miatt lettem ismert, hanem az erős anyaország miatt.”

Yu beszélt arról is, hogy gyermekkorában a nagypapával együtt élt, a nagypapa mindig szólt neki, hogy szeretnie kell az anyaországot. Ennek köszönhetően Yu Yang családjánál mind a tavaszünnep, mind a hagyományos fesztiválok alkalmából mindig kiteszik a nemzeti zászlót és a lámpákat. A családi hagyomány hatására Yu Yang számára a nemzeti zászlónak különleges jelentősége van. Külföldi túrák idején is szokott magával vinni egy nemzeti zászlót a táskájában. A külföldi országoknál a férfi mindig előveszi a zászlót, hogy a helyiekkel együtt a zászlóval készítsen fényképet. „Azért készítek a zászlóval fényképeket, mert szeretném megmutatni másoknak, hogy kínai vagyok. Meg akarom mutatni a kínai fiatalok arcát a külföldieknek.”
A 2019-es körútjával kapcsolatban Yu Yang eredetileg a tíz országot érintő túrát tervezett, de a rablás után Yu nem folytatta az utazást, hanem közvetlenül hazatért. Elmondása szerint egyrészt a biztonság szempontok miatt fejezte be az utazást, de másrészt azért is, mert az anyaország mentette meg őt, ő is szeretne valamit visszaadni az országnak. „Őszintén megköszönöm a kínai származásomat. Soha életemben ilyen mélyrehatóan nem tapasztaltam a nemzeti zászló erejét”- mondta Yu Yang.

Miután visszatért Qingdaoba, akkor éppen a járvány legsúlyosabb időszaka volt. Yu Yang habozás nélkül önkéntesként részesült a helyi lakóparkok járványmegelőzésében. A következő több mint 40 napon keresztül Yu Yang járványmegelőzési anyagokat és háztartási cikkeket szállított a lakosoknak, segítette őket a tesztelésében, és vigyázott a gyermek nélküli idősekre.
Járvány után Yu Yang szeretne egy új állást keresni. Eredetileg pályázott az AIR CHINA légi rendőr posztjára. Ennek ellenére, hogy már sikerült átmenni az írásbeli és szóbeli vizsgán, valamint az egészségügyi vizsgán, Yu Yang azt hallotta, hogy a települése, a Qingdao városi Licangqu kerület egyik lakónegyedi irodája alkalmazna egy munkást. Amint meghallotta a hírt Yu Yang rögtön feladta a légi rendőr karrierjét, hogy részesüljön a lakónegyed irányítási munkájában.
„Mindig akarok valamit tenni az országunknak, szerintem a lakónegyednél még több kapcsolatba kerülök a lakossággal, és többet tudom segíteni őket.”

Jelenleg Yu Yang a Cangkou lakónegyed irányítási irodájának helyettes vezetője lett. Minden reggel nyolc órától este tízig dolgozik a lakónegyedben, hogy segítse a lakosokat a családi nehézségek megoldásában, fenntartsa a lakónegyed rendjét, és vigyázzon az egyedül élő öregekre.
A lakónegyedben lebonyolított munkatapasztalaton keresztül Yu Yang mélyrehatóan ismerkedett a kormány és az ország által a néptömegnek tett tényleges munkákkal. „Miután hazamentem, gyakran visszatekintettem a külföldi túrát. Most azt éreztem, hogy erős Kína és erős nemzeti zászló mögött áll az erős KKP”- mondta Yu Yang.
„Valójában mostanáig sem tudtam, hogy mit mondott az a két férfi a taxiban. Csak megértettem, hogy erős anyaország megijesztette a rablókat, a kínai származás menekített meg engem. Erős anyaországnak, és az erős KKP vezetésének is volt köszönhető. Mint a KKP egyik tagja és a lakónegyed általános dolgozója, jövőre még jobban fogom szeretni a munkámat és többet teszek a kínai népért.”