Nyáron népszerűbbé vált a „lusták gazdasága” Kínában
Nyáron a magas hőmérséklet miatt egyre többen szeretnének otthon maradni, az emberek nem szívesen hagyják el az otthonukat. Ebben a helyzetben a gyors házhozszállítás, a készételek küldése, valamint a háztartási elektromos gépek vásárlása jelentősen emelkedett Kínában. A kínai internetezők egy érdekes nevet adtak az érintett jelenségnek: „a lusták gazdasága”.
Július első két hetében Peking átlagos hőmérséklete mindig 32-35℃ között mozgott. Ennek hatására az ételszállítás rendkívül érdekelte a fogyasztókat.

„Júliusban mindig is magas volt a hőmérséklet. A platformunkon összegyűjtött adatok szerint a csomagolt élelmiszerek rendelése igazán magas volt. Emellett a délutáni tea idején a gyümölcsök és az italok rendelése is emelkedett, este azonban a különböző utcai harapnivalók válnak legnépszerűbbé, például a szójaszósszal főtt északkelet-kínai tészta, a kézzel nyújtott szecsuani tészta, valamint a shaanxi szendvics (Senhszi szendvics), kínaiul a rou jia mo”- mondta Li Shaowei (Li Sao-vej), a Meituan platform pekingi regionális igazgatója.
A csomagolt ételek rendelésének a növekedésével együtt a gyors ételszállítással foglalkozók munkabére is növekedett. Xiao He (Hsziao Ho) ételkiszállítással foglalkozik a Meituan platformon. Ő azt mondta, hogy régen naponta átlagosan 40 rendelést kezelt, ám most naponta körülbelül 60 darabot teljesített. „Reggel hét órától este hét óráig majdnem semmit nem tudok pihenni”- mondta Xiao He (Hsziao Ho).
Xiao He (Hsziao Ho) beszélt arról is, hogy a csomagolt ételek fogyasztói többnyire a fiatalok, hiszen nehéz a munka és a tanulás, emiatt nincs elég idejük főzésre.

Ezzel kapcsolatban szakértők rámutattak, hogy az úgynevezett „lusta” kifejezés ebben az esetben nem a hagyományosan lusta emberről szól, hanem arról, hogy az élet- és munkaütem egyre gyorsabbá történő változása miatt a társadalmi munkamegosztás finomabbá válik, az emberek szeretnének fizetni a szolgáltatásokért és a termékekért.
Az utóbbi napokban a kínai szurkolók is nagy izgalommal kísértek figyelemmel az labdarúgó Európa-bajnokságot. Egyre többen maradtak otthon és élvezték a focimérkőzéseket. Szépen fogytak a válogatott mezek, a sör és a televíziókészülékek is. A kínai üzletemberek azon voltak, hogy kihasználják az alkalmat, és minél nagyobb nyereségre tegyenek szert a „lusták gazdaságából”.
Cao Csengzhi, a „Gome.com.cn” e-kereskedelmi platform helyettes vezérigazgatója azt mondta, hogy az labdarúgó-Európa-bajnokság idején több fiatal maradt otthon, a fogyasztásuk általában az online platformokon zajlott. A „Gome.com.cn” platformon lebonyolított italok és rágcsálnivalók kiskereskedelmi forgalma 150%-val növekedett az előző évhez képest.

Az labdarúgó-Európa-bajnokság élénkítette a kínai elektromos berendezések árusítását is. Az idei nyáron Wang úr (Vang), egy pekingi focirajongó 42 colos tévét vásárolt, hogy még nagyobb élményt nyújtsanak a meccsek. Elmondása szerint, ha már a járvány hatására nem lehet ott a helyszínen, akkor szeretné otthon a lehető legkellemesebb körülmények között figyelemmel kísérni az Európa-bajnokság meccseit.
Szakértők rámutattak, hogy tavaly a járványhelyzetben a kínaiak sokáig otthon maradtak, az emberek életszokásává vált. Eredetileg nem akartak hosszú ideig maradni otthon, de később ehhez hozzászoktak. Az érintett életmód egyik hatásaként eddig egyre többen, különösen a fiatalok szeretnének lakásban maradni, hiszen több szolgáltatás élvezhető az online platformokon is.
Még a labdarúgó-Európa-bajnokság példáját véve, a keresletélénkítő hatása nem csupán az eladott színes televíziók számából látható, a sörfogyasztás is jelentősen nőtt. Chen Bo (Csen Po), egy pekingi sörkiskereskedés munkatársa azt mondta, hogy az Európa-bajnokság miatt jelentős forgalomnövekedésről tudott beszámolni; naponta 200 százalékkal több sört adott el, mint korábban. De más volt a fogyasztási mód is, nem a boltokban, hanem a lakásba történő gyors kiszállítás is növekedett.
Wang Qiang (Vang Csiang), a Kínai Népi Egyetem Kereskedelmi Akadémia professzora azt is kifejtette, hogy a digitális megoldások népszerűsítésének köszönhetően a termékek és a szolgáltatások ára sokat csökkent. Ez a „lusták gazdasága” divatba történő lépésének kulcsfontosságú oka.
Wang Qiang megjegyezte, hogy a fogyasztási tendencia szempontjából a 25-40 éves kínaiak jó jövedelemmel rendelkeznek, és jobban vágynak a magas színvonalú életmódra, mint a korábbi generációk. Ők még több munkát szeretnének adni a takarítónőnek, vagy az elektromos berendezéseknek.

A padlótisztító robotok
Az utóbbi években a padlótisztító robotok, a zöldségfőző robotok, a zöldségmosó gépek, és más „fekete technológiát” felhasználó gépek fokozatosan a fiatalok kedvence lettek. Az e-kereskedelmi platformok által összegyűjtött adatok szerint jelenleg Kínában a különböző házimunkával foglalkozó robotok fajtája meghaladta a harmincezret. Június óta a padlótisztító robotok és az ultrahangos mosógépek napi kereskedelmi forgalma 40 ezer volt, a 1990 után született fiatal fogyasztók aránya az összegének felét tette ki.
Li Zijian (Li Ce-csien), az egyik online életszolgáltatási platform felelőse úgy nyilatkozott,
„A különböző házimunkáról szóló rendelések száma jelentősen emelkedett. Ez főleg a fiatal fogyasztóknak volt köszönhető. Ők még jobban hajlandóak pénzt költeni azért, hogy több szabadidejük maradjon. Az online platformunkon a fogyasztók fele hetente egyszer vagy kétszer rendel házimunkát ”
Annak érdekében, hogy még kényelmesebb életmódot népszerűsítsék a közönség körében, egyben „lustábbá” tegyék az embereket, a különböző vállalkozók a logisztikai szállítás és a gyors küldés területén emelték a szolgáltatási minőséget. Például a kis háztartási elektromos gépeket a fizetés után 30 percen belül szállítják a fogyasztók kezébe, nagyok azonban egyszerre végzik szállítását és felszerelését. Ez sokkal emelte a közönség életminőséget és boldogságát.
Valójában az úgynevezett „lusták gazdasága” a digitális gazdaság fejlődésének egyik elkerülhetetlen eredménye. Több mint 20 évvel ezelőtt Bill Gates előre jelezte: „jövőben az okos berendezések nélküli lakás nem lesz népszerű, úgy, mint ma az internet nélküli lakások.” Mára az életünk tele van az okos háztartási berendezésekkel. Az okos kamerák, okos toalettek, okos függöny, okos elektromos gépek… Elmondható, hogy az okos berendezések felszabadítják az embereket a házimunkától, amelyek egyre „lustábbá” teszik az életünket.