28,7 százalékkal nőtt éves bázison a külföldi működőtőke tényleges felhasználása az év első felében Kínában

2021-07-27 10:25:42

A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2021 első felében Kínában a külföldi működőtőke tényleges felhasználása elérte a 607,84 milliárd jüant, ami 28,7%-kal volt több az előző év azonos időszakához képest, és 27,1%-kal növekedett 2019 első feléhez viszonyítva. Ezen belül a csúcstechnológiai ipar mintegy 40%-os növekedést ért el.

Májusban 30 multinacionális vállalat választotta regionális központjának Shanghait (Sanghaj) és 10 K+F központ telepedett le ugyanitt. E vállalatok közül 5 tartozik a Fortune Global 500 vállalatai közé. Az amerikai PEPSI Foods is Shanghaiban hozta létre regionális központját. Erről Xie Chang’an (Hszie Csang-an), a PEPSI (China) vállalat vezérigazgató-helyettese elmondta: nagyon örüli annak, hogy Sanghaj jó üzleti környezetet biztosít a számukra. 2018-tól kezdve folyamatosan bővítettük a gyárukat és az ellátási láncunkat Kínában. A járvány kitörése óta sem állítottuk le a fejlesztésekkel. Tavaly 705 millió amerikai dollárért megvettük a nagy kínai snack-márkát, a Baicaowei-t. Ez is bizonyítja elszántságukat a piaci térhódítás elmélyítése iránt.

A külföldi vállalatok között 4 orvosbiológiai vállalat, 7 intelligens gyártó cég és 4 csúcskategóriás szolgáltatóipari vállalat. Mindegyik Shanghai kulcsfontosságú fejlesztési területeit reprezentálja.

Az idei évben a külföldi tőke érdeklődése és jelenléte stabil és jónak mondható, a külföldi befektetők bizalma erősödik. A kínai Kereskedelmi Minisztérium által napokban kiadott adatok szerint ez év első felében Kínában a külföldi tőke tényleges felhasználása 607,84 milliárd jüan volt, 28,7%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest és 27,1%-kal több a 2019 első feléhez összehasonlítva. Bai Ming (Paj Ming), a Kereskedelmi Minisztérium nemzetközi piackutató intézetének vezető-helyettese elemzésében rámutatott: Kína jelentős eredményeket ért el a Covid-19 járvány elleni küzdelemben, a kínai gazdaság újraindult, Kína vonzereje a nemzetközi tőke számára is sok országgal összehasonlítva vonzóbb. Ezen kívül a tőkebefektetések növekedése annak is köszönhető, hogy egyes külföldi beruházási projektek a múlt évben nem haladtak a terveknek megfelelően. A tendencia összességében azt tükrözi, hogy Kína nyitása egyre szélesebb, a külföldi befektetések engedélyeztetése egyre gördülékenyebb, a másik oldalon pedig azt is kifejezi, hogy az üzleti környezet egyre jobb az országban.

A számok az ipari ágazatok szempontjából azt mutatják, hogy a külföldi tőke tényleges felhasználása a szolgáltatóiparban 482,77 milliárd jüan volt, ami 33,4%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A külföldi tőke tényleges felhasználása a csúcstechnológiai iparban 39,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, közöttük a csúcstechnikai szolgáltató iparban 42,7%-os volt a növekedést, a csúcstechnikai gyártó iparban pedig 29,2%-os. A külföldi tőke származási helye szempontjából az „Övezet és út” nemzetközi együttműködésben résztvevő országok működőtőke befeketetése 49,6%-kal bővült, míg az ASEAN tagországainak és az EU tagországainak tényleges befektetése külön-külön 5,07%-kal, illetve 10,3%-kal nőtt. A regionális megoszlás szempontjából a külföldi tőke tényleges felhasználása Kína keleti, középső és nyugati régióiban 29,7%-kal, 33,6%-kal, illetve 6,1%-kal nőtt.

Január és május között 2674 újonnan alapított külföldi befektetésű vállalkozás kezdte meg működését Shanghaiban, ami 39,1%-kos növekedést jelent; a külföldi működő tőkebefektetések értéke 10270 millió amerikai dollár volt, ami 21,5%-os bővülésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. Májusban volt a csúcs, 2,5 milliárd dollár, ami 2015 óta a legmagasabb szint. Ez év január és május között 32 újonnan alapított külföldi tőkéjű vállalkozás indult a pekingi Yizhuang (Jicsuang) Gazdasági Fejlesztési Zónában, 88%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A külföldi tőke tényleges felhasználása 440 millió amerikai dollár volt, vagyis a 2,2-szeresére nőtt. Ez év első öt hónapjában Hainanban (Hajnan) a külföldi tőke tényleges felhasználása körülbelül a négyszeresére bővült, a külkereskedelmi forgalom pedig 38,5%-kal nőtt.

Az idén több nemzetközi rendezvényt is tartottak. Például multinacionális cégek vezetőivel fórumot, a minisztériumok vezetői találkozón vettek részt a multinacionális vállalatok képviselőivel, de a külföldi tőkét célzó befektetési vásárra is sor került, valamint a helyi kormányzatok is aktívabbak voltak a korábbiaknál.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által a napokban kiadott jelentés a globális gazdaságról előrejelzi, hogy Kína gazdasága fenn fogja tartani a fellendülést, 2021-ben és 2022-ben a növekedés üteme várhatóan eléri a 8,5%-ot, illetve az 5,8%-ot. Mindkettő magasabb, mint a korábbi előrejelzések, és magasabb a globális növekedés várható szintjénél is. Ezt megelőzően a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentésében Kína 2021. évi gazdasági növekedésének előrejelzett mértékét 0,3 százalékponttal, 8,4%-ra emelték.

Az OECD szakértője kijelentette, hogy a Covid-19 járvány hatékony kezelésének és sok ipari ágazat gyors újraindulásának köszönhetően a kínai gazdaság rövid idő alatt helyreállt, Kína ezért a globális közvetlen külföldi tőkebefektetések stabil célpontjává vált. Kína a nyitás további intézkedéseivel növelni fogja vonzerejét a külföldi befektetések számára.

Bai Ming a Kereskedelmi Minisztérium nemzetközi piackutató intézetének vezető-helyettese elmondta, a külföldi befektetések szerkezete egyre optimálisabb Kínában, a vonzás iránya összhangban van a kínai ipari fejlődésének irányával. „Nemcsak a külföldi tőke vonzására összpontosítunk, hanem a külföldi tőke szerkezetének optimalizálását is fontosnak tartjuk. Például a szolgáltatóipar fejlesztését elősegítő csúcstechnológiai szolgáltató iparnak hatalmas növekedési lehetőségét látjuk, és ez összhangban van a kínai ipar fejlődési irányával. Amennyiben az ilyen külföldi tőkéjű projektek megszaporodnak Kínában, a fejlődési kilátások még jobbak lesznek.”

Bai Ming utalt rá, hogy az év második felében Kína kilátásai továbbra is jók maradnak a külföldi befektetések vonzása tekintetében, ugyanakkor – fogalmazott – nem szabad „pihenni”. A nemzetközi ipari ellátási lánc helyreállítását követően ugyanis a külföldi tőke áramlása diverzifikáltabb lesz.