Kína a szocialista modernizáció úttörő területévé építi Pudong kerületet

2021-08-27 16:41:37

A Huangpu-folyó két fő részre osztja Kína Sanghaj városát: Pudong (Kelet-Pu) és Puxi (Nyugat-Pu) városrészekre. Az 1210 négyzetkilométeres, 5,6 millió lakosú Pudong kerület Sanghaj gazdasági központja, hatalmas felhőkarcolóiban Kína és a világ legnagyobb cégeinek székhelyei vannak. Magyarország sanghaji konzulátusa szintén Pudongban található. Pudong kerület a város legszegényebb negyede volt. A kínai kormány 1990-ben döntött Pudong fejlesztéséről és nyitásáról, azóta gazdasági és technológiai fejlesztési övezetekre és speciális gazdasági övezetekre vonatkozó kedvező politikákat hajtottak végre a kerületben. Nemrégiben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és az Államtanács olyan irányelvet tett közzé, amelynek értelmében Pudong kerületet a szocialista modernizáció úttörő területévé építik és támogatják Pudongot, hogy a legnehezebb terheket viselve a legkeményebb feladatokat oldja meg.

Zhou Hanmin (Csou Hán-min), a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület Sanghaj Városi Bizottságának alelnöke elmondta,

„1990-ben a Pudong teljes termelési értéke 6 milliárd jüan volt, 2020-ban pedig 1,3 billió jüan. Pudong 30 éves reformjában és nyitásában a lényeges intézkedés az, hogy nagyobb nyitás mélyebb reformra kényszerít. Tavaly november 12-én Hszi Csin-ping kínai államelnök részt vett Pudong fejlesztésének és megnyitásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, és megemlítette, hogy Pudongnak a kínai szocialista modernizáció építésének úttörő területének kell lennie, nemcsak a nyitottság, de a gazdasági szint tekintetében is úttörő terület szerepét kell játszania.”

Pudong úttörő területnek öt stratégiai pozícionálása van, úttörő a magasabb szintű reformok és nyitás terén, az innovációs fejlesztés szintjele, a globális erőforrások elosztásának vidéke, a belföldi kereslet bővítésének modellmutatója és a modern városi kormányzás példája terén. Az öt stratégiai pozícionálás között kétségtelenül az innováció a legnehezebb. „Még mindig vannak olyan területek, ahol bőven van hova fejlődni, ahol úgymond a nyakunkat szorítják. Ilyen például a mesterséges intelligencia, a biomedicina és a chipgyártás” - mondta Zhou Hanmin. A „nyakszorítás” a kínai nyelvben olyan kulcsfontosságú technológiákat vagy berendezéseket is jelent, amelyeket Kína nem sajátított még el és nagyon függ a fejlett országoktól.

A Pudongban fekvő Zhangjiang (Csán Csien) high-tech park a kínai Gyógyszer-völgy (Medicine Valley) építését javasolta, a helyi Tudományos és Technológiai Bizottság és a kapcsolódó vállalatok közösen hozták létre a Zhang Jiang Gyógyszer-völgy Közszolgáltatási Platformot. 2000 körül sok külföldön diákoskodó kínai visszatért Kínába, saját vállalkozást indított, és nagy volt a kereslet a kísérleti berendezésekre és helyszínekre. A szolgáltatási platform laboratóriumokat, nagyméretű műszereket és berendezéseket, finanszírozási, befektetési és hitelszolgáltatásokat biztosít kis és mikroinnovatív vállalkozások számára a pénzhiány megoldása érdekében.

Zheng Baofu (Dzsen Bao-fu) szerves kémiai doktori fokozatot szerzett 2006-ban a Hongkongi Egyetemen (HKU), majd visszatért a szárazföldi Kínába és start-up céget alapított. Több tartomány és város megtekintése után a Zhangjiang parkot választotta cége központjának. Zheng Baofu a piaci árnál jóval olcsóbban bérelhet kísérleti helyeket, kísérleti berendezéseket és munkahelyet, amelyeket a Zhangjiang Gyógyszer-völgy Közszolgáltatási Platform biztosít.

Zheng Baofu, a Shanghai Haoyuan (Hao Jüan) Chemexpress Co., Ltd alapítója és elnöke elmondta,

„Miért választottuk a pudongi Zhangjiangot? Mivel azt tapasztaltuk, hogy Zhangjiangban van a legalkalmasabb környezet az orvosbiológiai és -technológiai innovációhoz. Mint start-up cég, a kezdő tőkénk mindössze 1,5 millió jüan volt. Zhangjiang sok biomedicinával foglalkozó kiemelkedő tehetséget gyűjtött össze a világ minden tájáról. Felvehetjük őket a vállalat jobb fejlődésének elősegítésére. Ez az első tényező. A második tényező az, hogy amikor ezek a tehetségek itt összegyűlnek, az ötletek ütköznek egymással, ilyen légkörben tovább tanulhatunk és fejlődhetünk.”

Ilyen körülmények közt Zheng Baofu vállalata folyamatosan nő, az önállóan fejlesztett több mint 10 ezer fajta tudományos kutatási reagensét több mint 3000 gyógyszeripari vállalat és tudományos kutatóintézet használja világszerte az új gyógyszerek kutatásában és fejlesztésében, valamint az alapkutatásban. Egyes termékei a kínai hazai technológiai hiányt is pótolják.

1990-től napjainkig 31 év fejlesztés és nyitás után Pudong termőföldből új és modern, 5,68 millió lakosú kerületté vált. A város élhetővé és biztonságosabbá tétele mindig is Pudong építésének célja volt. 2017-től kezdve Pudong megkezdte egy városüzemeltetési menedzsment központ építését. Ezt az intelligens menedzsment platformot ötletesen „városi agynak” hívják. A tudományos tervezés a „városi agy” nagyon fontos funkciója. 2017-ben Pudong elindította a „15 perces életkör” építését, amely értelmében 15 percen belül a lakosok megoldhatják az olyan mindennapi élettel kapcsolatos problémáikat, mint az iskolába járás, az orvosi ellátás, az idősek gondozása, a testmozgás, a szórakoztatás, a vásárlás stb.

A „városi agy” új perspektívát nyújt a közszolgáltatási létesítmények konfigurációjához, a térbeli egyenes vonalú távolságon alapuló hagyományos gondolattól eltérően az embereket teszik a központba, és meghatározzák a 15 perc alatt elérhető távolságát. Például egy olyan területen, ahol sűrűn lakott a lakónegyed és sok az idős, ott szükség van egy idősgondozó intézményre, de hogy hol épüljön, arról a különböző szervek véleménye eltérő. A „városi agy” big data, mesterséges intelligencia és egyéb technológiák segítségével mérlegelte a meglévő közszolgáltatási létesítmények földrajzi megoszlását, ezt követően tett javaslatokat a helyszín kiválasztására. Az illetékes tervezési osztályok és a szakértők átfogó kutatás és ítélet után végül a „városi agy” által biztosított megoldást választották. A digitális technológia gyors fejlődése és alkalmazása javította Pudong kormányzásának hatékonyságát és színvonalát.