A kínai diákokon kisebb a teher az új tanévtől

2021-09-18 15:21:20

Kínában csakúgy, mint másutt: szeptember 1-jén ismét megszólaltak a csengők az iskolákban. Az őszi félév országszerte szigorú járványellenes intézkedések közepette vette kezdetét. Az idei tanév azonban várhatóan némileg könnyebb lesz, mint bármelyik eddigi volt a kilencéves kötelező oktatásban részesülő diákok számára. Nemzeti kampány indult ugyanis a túlzott házi feladatok és az iskolán kívüli foglalkozások csökkentése érdekében. A „kettős csökkentés” elnevezés, amellyel a program elterjedt, hetek óta népszerű címke a közösségi médiában.

Kínában hosszú évek óta a házi feladatok jelentette hatalmas teher és a „vadul” növekvő, iskolán kívüli foglalkozások a diákokat eltúlzott és néha tisztességtelen versenybe kényszerítette. A helyzet jelentősen megnövelte a szülők pénzügyi terheit, és szorongást idézett elő azok körében, akik azt szeretnék, hogy a gyermekük a lehető legjobb oktatásban részesüljön.

Az emberek egyre növekvő aggodalmaira válaszként a kínai hatóságok júliusban kiadtak egy irányadó dokumentumot, amely meghatározta azokat a követelményeket és mutatókat, amelyek célja, hogy a magas színvonalú alapoktatás mellett biztosított legyen a diákok egészséges szellemi és fizikai fejlődése.

Az iránymutatásban felszólították az iskolákat, hogy módosítsák a házi feladatok mennyiségét és változtassanak az tantermi oktatáson, így növelve annak hatékonyságát az iskolában. Ugyanakkor megszigorították a tantárgyi korrepetálási szolgáltatásokat nyújtó, iskolán kívüli intézményekre vonatkozó előírásokat. A diákok tanulási igényeinek kielégítését szolgáló órák utáni szolgáltatásokat is az iskolák keretei között kell megszervezni. Mindez lehetővé teszi a diákok számára, hogy az iskolában befejezzék házi feladataikat, így marad idejük részt venni szabadtéri foglalkozásokon, vagy iskolai kötelezettségeik után hobbijuknak élhetnek.

Két héttel az új szemeszter kezdete után az „érdeklődés-orientált oktatási intézményekben” néhány tanár és egyes szülők már megtapasztalták a különbséget. Zhen Kaixin-t (Csen Kaj-hszin), egy sanghaji görkorcsolya és taekwondo iskola illetékese erről így beszélt:

„A +kettős csökkentés+ politika bevezetése óta a szülők többsége nagyobb figyelmet fordít a testedzés fontosságára. A szemeszter kezdete után 20%-os növekedést láttunk az órafoglalásokban.”

Egy sanghaji szülő a következőképpen foglalta össze eddigi tapasztalatait: „Az új helyzet megkönnyebbülést hozott a számunkra. Mert amikor a gyerekek különórákra járnak, a szülőknek is velük kell menniük. Most már ez nem kérdés, mert az iskolában elvégzik a házi feladatot, nekünk, a szülőknek inkább csak arra kell ügyelnünk, hogy mindemellett a fizikai leterheltségük is elegendő legyen”.

A kampány fő „csatatereként” az általános és középiskolák tehát megkezdték a helyi hatóságok által megfogalmazott kapcsolódó politikák végrehajtását. A pekingi önkormányzati oktatási hatóságok azt közölték, hogy a fővárosban minden érintett intézmény hétfőtől péntekig 2 órás tanítás utáni szolgáltatást kínál, de meghosszabbítja ezt az időtartamot azoknak, akik igénylik. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy mintegy 1,4 millió diák az iskolában befejezze a házi feladatait, illetve megtalálja a maga érdeklődési körének megfelelő szabadidős elfoglaltságot.

Sok város konkrét intézkedéseket is hozott az „oktatási egyenlőség” javítása érdekében. Peking elősegíti az igazgatók és tanárok rotációját az iskolák között. Nanjingban (Nanking), a kelet-kínai Jiangsu (Csiangszu) tartomány székhelyén az iskolák pedig megpróbálják egy osztályban tartani a hasonló képességű diákokat.

A diákok és a szülők tele vannak várakozásokkal az új - „kettős csökkentés” – induló korszakában.

„Ma itt játszom, mozogok egy kicsit és pihenek. Régebben kevesebbet sportoltam, a szabadidőmben szoktam megírtni a házi feladatomat vagy online órán vettem részt” – mondta egy sanghaji általános iskolás fiú.

„Már korábban vettem egy sziklamászó felszerelést, de nem volt időm edzeni. Az új helyzetnek köszönhetően most már tudok ezzel is foglalkozni” – mondta egy középiskolás.

„A gyerekem szereti a szabadtéri tevékenységeket és szerintem a sziklamászás jó sport. A szünetben történeteket mesélünk, vagy számtant tanítunk neki. Az a lényeg, hogy minél több ismeretre tegyen szert” – fogalmazott egy apa.

Egy középiskolába járó másik diák édesapja azt mondta, örül, hogy a kevesebb házi feladatnak köszönhetően nem kell tovább aggódnia gyerekének a látása miatt. Ugyanakkor vegyes érzelmekkel figyeli a változás hatásait. Nem tudja, vajon a gyermekének eredménye megfelelő lesz-e az iskolán kívüli korrepetálás nélkül. „Az mondtam neki, hogy koncentráljon jobban a tanulásra, mert most leginkább önmagára kell támaszkodnia” – tette hozzá.

Yang Zhenfeng (Jang Csen-feng), a Sanghaji Önkormányzati Oktatási Bizottság tisztviselője minderről így vélekedett:

„Ahogy ezzel kapcsolatban fogalmazni szoktak: ha egyes diákok elmennek korrepetálásokra, javulhatnak a pontszámaik, de ha az összes diák megteszi ezt, akkor emelkedni fognak a felvételi pontszámok... Vagyis mi úgy véljük, hogy a túlzott mértékú különórák vállalásával a diákok időt veszítenek, hiszen csak újra és újra azokat ismételgetik, amiket az iskolában tanulnak. Ez nemcsak károsítja a gyerekek fejlődését és a fizikai és mentális egészségét, hanem fölösleges anyagi terhet is jelent a családjuk számára.”

Zhang Zhiyong (Csang Csi-jung), a Pekingi Tanárképző Egyetem professzora úgy véli, hosszú távon, az iskolák tanórán kívüli szolgáltatásainak folyamatos fejlesztésével több diák fogja választani az iskola nyújtotta lehetőségeket a drága magánórák helyett. Szakértők felhívták a figyelmet a tanárok motivációjának fokozására is a hosszabb iskolai igénybevétel miatt. Az Oktatási Minisztérium szerint az oktatók rugalmas időbeosztásban dolgozhatnak és pénzügyi támogatást kaphatnak a külön szolgáltatásokért.

A kezdeményezés hívei erőfeszítéseket sürgetnek a jobb oktatási környezet kialakítása érdekében, hogy hatékonyan kezeljék a szülők saggodalmait és elősegítsék a diákok komplex, egészséges fejlődését. „A +kettős csökkentés+ nem az oktatás minőségének csökkentése, hanem a hatékonyság javítása” – hangoztatta Miao Dejun (Miao Te-csün), a Jiangsu tartományi Rugao (Zsukao) Gimnázium igazgatóhelyettese.