Meghatározni az ökológiai védelem vörös vonalát, ezzel szigorú védelmet biztosítani Kínában

2021-10-14 15:56:38

A kínai Államtanács sajtóirodája a napokban fehér könyvet tett közzé a biológiai sokféleség védelméről az országban, amely 10 szempontból mutatja be Kína biológiai sokféleség-védelmének hatékonyságát. Kína mindig nagy figyelmet fordított a biológiai sokféleség védelmére; az egyik intézkedés szerint meg kell határozni az ökológiai védelem vörös vonalát, és ezen belül szigorú védelmet kell biztosítani. Az Óriáspanda Nemzeti Park Sichuan (Szecsuan), Shaanxi (Saanhszi) és Gansu (Kanszu) tartományokat öleli fel, a területe több mint 27 000 négyzetkilométer. A pandákon kívül több mint 8000-féle vadállat él itt, igen gazdag biodiverzitású területen. A Sichuan tartományi Yingjing (Jingcsing) megye Fazhan (Facsan) faluja az Óriáspanda Nemzeti Park déli bejáratánál fekszik.

Kilenc évvel ezelőtt nyitotta meg családi vendégházát Guo Hongmei (Kuo Hungmej), Fazhan falu egyik lakosa, és az üzlet virágzik. Korábban favágással, bambuszrügyek vágásával és bányászattal foglalkoztak a falusiak. 2012-ben a helyi kormányzat irányításával Guo családi fogadót nyitott, de az első néhány évben, amíg a nemzeti parkot még nem alakították ki és a megfelelő támogató létesítmények sem épültek fel, a családi vendégház működtetése nagyon nehézkes volt.

Guo Hongmei aggódott is emiatt, és választania kellett: tovább működteti a családi fogadót vagy visszatér a korábbi életéhez. Miközben Yingjing kormányzata óriási kihívással nézett szembe. Ugyanis Yingjing megye súlyos gazdasági erőt képviselt Sichuan tartományban a kis vízerőművek, a bányászat és a faipar miatt. Az ökológiai védelem vörös vonalának meghatározása nagy hatást gyakorolt erre a gazdasági mintára.

Az ökológiai védelem vörös vonala fontos intézményi innováció Kína földterület-tervezésében, valamint az ökológiai környezet rendszerének és mechanizmusának reformjában. A biológiai sokféleség fenntartását biztosító fontos területeket és az ökológiailag érzékeny területeket is be kell vonni az ökológiai védelem vörös vonalába a szigorú védelem érdekében. A Kína által meghatározott ökológiai védelem vörös vonala lefedi a különböző természetvédelmi területeket, amelyek a szárazföld területének körülbelül 18%-át teszik ki, lefedi az ország biológiai sokféleségének legfontosabb területeit, és védi a legtöbb ritka és veszélyeztetett fajt és élőhelyüket. Sichuan az egyik első tartomány, amelyet az ökológiai védelem vörös vonalaként jelöltek ki.

Most alakul a nemzeti ökológiai védelem vörös vonalát ellenőrző platform, amelynek fő feladata, hogy műholdak, drónok és egyéb eszközök segítségével kísérje figyelemmel az ökológiai vészhelyzeteket, valamint a törvények és rendeletek megsértését.

Számos kis vízerőmű működik Yingjing megyében, amelyek eddig hozzájárultak a megye adójának több mint egyhatodához. Mostantól 12 kis vízerőmű, 103 szén- és gránitbánya, valamint 32 kis faipari gyár az ökológiai védelem vörös vonalába tartozik. Olyan kis vízerőmű működtetését is meg kell szüntetni, amelynek vízbefolyója a vörös vonalon belül van. Li Rong, Yingjing megye párttitkára mutatta be a helyzetet az újságíróknak: A folyó túlsó partja nincs az ökológiai vörös vonalon belül, a délnyugati partja viszont az ökológiai védelem vörös vonala. Ez a vízerőmű a vörös vonal szélén áll, de a vízbefolyó a védelmi területen belül van, ezért nem működhet tovább.

A megyei kormányzat tárgyalt a felső vezetési osztállyal a vízerőmű megmaradásáról, ám a tárgyalás sikertelen volt. Az ökológiai védelem vörös vonala mindig betartja az ökológiai prioritás koncepciót, nem tesz engedményeket a gazdasági fejlődés miatt. Az ökológiai vörös vonalon kívül más, szigorúbb ökológiai védelmi intézkedés is érinti Yingjing megyét.

A most közzétett fehér könyvben ilyen adatok találhatók: 2015-ben Kína 10 nemzeti park kísérleti projektjét indította el: a tudományos és észszerű természetvédelmi terület létrehozása révén a szárazföldi ökoszisztéma 90%-a és a nemzeti, különösen védett, vadonélő állat- és növényfajok 71%-a hatékony védelmet élvez. Az Óriáspanda Nemzeti Park az egyik kísérleti projekt, amely lefedi Sichuan, Shaanxi és Gansu tartományokat, valamint több mint 80 védett területet, mely a vadon élő pandákhoz kapcsolódik.

Yingjing megyében mindig volt nyoma a vadon élő pandák jelenlétének, ezért területének 47%-át a nemzeti parkhoz csatolták. A megye szinte minden vízerőművét, bányáját és faipari gyárát néhány éven belül fokozatosan be kell zárni.

Az ipar kivonulásának köszönhetően fokozatosan javult az ökológiai környezet a megyében, a jó minőségű levegővel telített napok aránya öt év alatt 87,4%-ról 98,1%-ra emelkedett. Az Óriáspanda Nemzeti Park létrehozása átalakulási lehetőséget biztosít Yingjing megye számára. A megye elkezdte fejleszteni a zöld ökológiai turizmust. A nemzeti park déli bejárata az építkezés kulcsfontosságú részévé vált, és Fazhan falu fejlődési problémáit is zökkenőmentesen oldják meg. Manapság a Guo Hongmei által működtetett családi vendégház tele van vendéggel az ünnepek közeledtével, és a szezonon kívül is vannak visszatérő látogatók.

A helyiek egyre szívesebben védik a zöld hegyeket és a kék vizet. Az ökológiai turizmus és az ökológiai mezőgazdaság fejlesztése révén nagy változások történtek a Yingjing megyei gazdaság szerkezetében, az ipartól a szolgáltatásokig. „Ma már a gazdaságunk több mint 50%-át szolgáltatásaink teszik ki; 2016-ban, 2017-ben és 2018-ben szenvedtünk, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben vidámak vagyunk. Látjuk a védelem eredményeit, és megnyugodtunk.”

Akár az ökológiai védelem vörös vonalának meghatározásáról, akár a természetes védett területrendszer létrehozásáról beszélünk, mindenképp szélesebb élőhelyet biztosítunk az állatok és növények számára. Számos tudományos kutató hosszú évek óta keményen dolgozik a biológiai sokféleség védelmében.

Az elmúlt 40 évben Kínában tovább bővült a vadon élő állatok élőhelyének területe, és a populációk száma tovább nőtt. A pandák száma 1114-ről 1864-re, a tarajos íbiszé 7-ről több mint 5000-re, az ázsiai elefántok száma pedig 180-ról 300-ra nőtt.

Az utóbbi években az ökológiai prioritás koncepciója következtében a vadon élő pandák élőhelye egyre jobb minőségű Yingjing megyében. Miközben a megye gazdasága sikeresen átalakult, és talált egy megfelelő, zöld fejlődési utat.