Összefogás Lhasa épített örökségének védelmében

Xia Yujun (Hszia Jü-csün), a kelet-kínai Suzhouból (Szucsou) származik és 2016 óta él a Tibeti Autonóm Terület székhelyén, Lhasában (Lhászában). Az Egyesült Királyság birminghami Művészeti és Tervezési Főiskoláján végzett, és nagy lelkesedéssel tanulmányozza az ősi tibeti építészetet, miközben a védelmüket szorgalmazza.

Vajon miért lett vonzó a város a számára?

Amikor arról kérdeztük, hogy miért él már hosszú ideje Lhasában, Xia Yujun azt válaszolta, hogy „Lhasában élni és elmerülni a tibeti kultúrában az egyik legjobb módja annak, hogy megértsük az itteni kultúrát, s ennek része az ősi épületek tanulmányozása is.”

„A tibeti nyelv szókincse rendkívül gazdag. A szavaknak megvan a maga leírása és a sajátos meghatározása. De úgy döntöttem, hogy a pontosabb megértéshez jobb, hogyha hosszabb ideig itt maradok. Eleinte olyan kérdések foglalkoztattak, hogy például miért olyan erős a kontraszt Lhasában a fekete-fehér épületek között, vagy hogy a színes faragott gerendák és festmények miért az árnyékos oldalon vannak? Itt élve ezt hamar megfejti az ember: azért, mert hosszan tart a napsütés.

Van egy könyv, ami fontos és irányadó a számomra, ez „Lhasa történelmi városatlasza”. Ebben számos leírás olvasható a gazdag városképről. Az elvont elméletek és történelmi magyarázatok helyett a könyv szemléltetve vezet be a város múltjából a jelenbe. Jól érzékelteti a fény és a sötétség közötti kapcsolat megjelenítését az egyes építészeti terek részleteiben, ami egyúttal tükrözi a népi vallási rituálékban bekövetkezett változásokat is. Norvég és tibeti építészeti szakértők hét éven át végzett kutatási eredményeit foglalták össze ebben a könyvben” — állapította meg Xia Yujun.

A könyv megszületésének hátteréről érdekes tudni, hogy egyik szerzője Knud Larsen, Norvégiában dolgozó és élő dán építész, aki már 1987-ben – Kanwai Krishna festőművésszel való találkozása után – elkezdett a tibeti hagyományos építészet iránt érdeklődni. Kanwai Krishna egy tibeti tanulmányútja során döntött úgy, hogy Lhasában marad. Larsen tehát mélyebben elkezdett foglalkozni a hagyományos tibeti építészettel, majd egy tibeti művészeti, fotó és kerámiaszobor kiállítás alkalmával egy szakmai vitafórumon is részt vett Lhasában. Később létrehozott egy tibeti-norvég egyetemi együttműködési hálózatot, és 1994-ben meg is kezdődött a közös munka a norvég szakértőkkel. Tibetben dolgozó kollégáival indította el a „Lhasa történelmi városatlasz” kutatási projektjét.

1995 és 2001 között norvég szakértők évente legalább egyszer, de inkább két alkalommal ellátogattak Lhasába, hogy tibeti szakértőkkel közösen folytassák helyszíni feltáró- és kutatómunkájukat. Digitális térképeket alkottak a történelmi városrészekről és az elemzés szakmai szabályainak megfelelően dolgozták fel az adatokat. Elfogadták az úgynevezett „sürgősségi régészetben” alkalmazott módszereket, az információk megállapításához pedig minden történelmi épületről és városrészről rögztették az alaprajztól kezdve a megjelenést, és az egyes épületek vizuális, képi nyilvántartásba vételét is elvégezték. Minden épületet ellenőriztek és leírtak egy szabványosított információs formátumban, amit kifejezetten erre alakítottak ki. Ikonok és szövegek segítségével ábrázolták, leírták és elemezték az egyes városi tájkomponenseket, majd összegyűjtötték őket egy adatbázisban. Ezzel egyidejűleg olyan fejlett adatbázis-szoftvert hoztak létre, amely lehetővé teszi az összes információ keresését az épületekről, építészeti elemekről, így a város különböző építészeti elemeinek leírása tetszés szerint hozzáférhető. A fő cél az 1950 előtt épült és 1995-ig fennmaradt történelmi épületek adatainak rögzítése és megőrzése volt, bemutatva a legfontosabb Lhasában meglévő történelmi építményeket, valamint a kapcsolódó építészeti jellemzőket, a régi város építőművészetét, városképét. A helyszíni kutatások 1995-ben kezdődtek és végül összesen 330 ősi világi és vallási épületet vettek nyilvántartásba. A felmérés 1999-ben ért véget.

2021 július végén hivatalosan is megnyílt Tibet első kulturális és művészeti tere, a „Jibengang Művészeti Központ”, amelynek egy régi épület ad otthont. Jibengang Lakang, ahol a projekt található, valaha Lhasa ősi városának egyik nevezetessége volt, és ez az egyetlen létező ősi épület Lhasa-ban, amely teljes egészében a mandala szerkezetének megfelelően épült. Xia Yujun is részt vett a projekt kialakításában.

„A Jibengang Művészeti Központ felépítése során figyelemmel voltunk az összes részletre. A biztonság fenntartsa mellett részletesen ki kellett dolgoznunk, hogy hogyan biztosítsuk az összes tervrajz megvalósítását, az átépítést, benne még a fapadló kezelését is. Mennyire lesz mindez összhangban a környezettel...? Lhasa történelmi városatlasza szerint a tényleges műemlékvédelmi munka során optimálisan kell ötvözni az újat és a régit; tiszteletben kell tartani a különböző korok értékeit.”

Jibengang Lakangot korábban magtárként használták, néhány lépésre tőle egy élénk nagykereskedelmi piac található. Egy magtárból művészeti központot „varázsolni”, alkotni, nem egyszerű vállalkozás. Különösen, ha a csendesnek, békésnek tervezett helytől csak néhány lépésre rendszeresen nyűzsgő embertömeg fordul meg. Xia Yujun az „adottságot” kihasználva arra gondolt, hogy az egykori magtár volt dolgozói mellett a közeli piac látogatóit, kereskedőit is be lehetne csábítani a művészti központba. A környező lakosokkal együtt, végül ők alkották a „Jibengang közösséget”. Xia Yujun pedig újabb ötletekkel állt elő.

Tavaly október óta a közösségi platformokon elkezdett olyan tartalmakat megosztani, amelyek a tibeti építészettel és Lhasa történelmével voltak összefüggésben. Azt remélte, hogy posztjai révén mind több érdeklődő turista és fiatal tudhat meg többet Lhasa történelméről, Tibet kulturális örökségéről, hagyományairól a természeti csodákon, a hegyeken, a folyókon és a tavakon túl.

„A régi épület átalakítása során több problémával találkoztam. Például, hogy hogyan lehet a régi épületet és a jelenlegi építészeti technológiát, illetve megoldásokat tökéletesen kombinálni. A régi város fokozatosan marginalizálódik, és Lhasa új lakó- és adminisztratív épületei fokozatosan elnyelték és újraosztották a régi város életének és vitalitásának legfontosabb funkcióit. A modern Lhasa építészeti megjelenése már-már veszélyezteti a hagyományos városképet. Bár sok minden elpusztult, úgy tűnik, hogy a hagyományos városkép számos jellemzője érintetlen maradt: az utcák, utak és sávok, amelyek keresztezik a köz- és magánszféra összetett egységét. A lenyűgöző ősrégi városhálózati rendszert még mindig szeretik az emberek. Miután a hagyományos város eredeti funkciója megszűnt, a hangsúly a hagyományos városkép védelmére és fenntartására terelődött a múlt és jelen értékeinek tiszteletben tartásával” — hangsúlyozta Xia Yujun.

„Reméljük, hogy sikerül Lhasa történetét elvinnünk a kortárs fiataloknak és minden ideutazó vendégnek, hogy megértsék Lhasa ősi város lényegét. Lhasa számos történelmi esemény színhelye, páratlan művészeti és kulturális értékek gyűjtőhelye. Reméljük, hogy mindenki, aki szeretne, közelebb kerülhet Lhasa városhoz, hagyományos építészeti és művészeti kultúrájához, s nemcsak az utazás élményéért utazik ide. Bízom benne, hogy kortársaink figyelmét sikerül felkelteni Lhasa ősi épületeinek helyreállítása iránt és a régi épületek védelmével azok újrafelhasználása is folytatódni fog. "