A tengerentúli kiállítók a CIIE szuper vonzerejével találkozhattak

2021-11-11 10:37:39

November 5. és 10. között tartották meg a 4. Kínai Nemzetközi Importexpo (CIIE) Sanghajban. Idén körülbelül 3000 vállalkozás vett részt a CIIE-n, a cégek a világ 127 országából érkeztek. A 4. CIIE-n megjelenő, a Fortune 500 tagjait és iparági vezető cégeket jelentő kiállítók aránya meghaladta az előző évit, valamint több mint 80 százalékuk ismét jelen volt az eseményen. A teljes kiállítási terület is tovább bővült. Mi a CIIE vonzereje a külföldi kiállítók szemében? „Nem nagyon szeretek sétálni, de a CIIE idején, naponta több mint 20 000 lépést sétáltam. A CIIE egy szélesebb platformot biztosít számomra, nemcsak fejlett termékeinket és technológiáinkat mutatjuk be, miközben nagyon jól tudok kommunikálni számos közvetlen és potenciális ügyféllel az iparágon belül és kívül” – mondta Chen Wei (Csen Vej), a német SCHOTT Group (China) vezérigazgatója.

A SCHOTT Group a világ egyik legnagyobb speciális üveg beszállítója, Chen Wei a vállalat kínai régiójának vezérigazgatója, aki idén negyedik alkalommal képviselte a céget a kiállításon. Elmondta, hogy amikor részt vett az első CIIE-n, a vállalat még csak kísérletező stádiumban tartott, és a kiállítási területe csak 36 négyzetméter volt, nem hozott fejlett termékeket és technológiákat, csak egy átfogó bemutatást tett a cégről. De az első CIIE után a cége azonnal érezte, hogy ez egy nagyon jó lehetőség, gyorsan lefoglalt a második CIIE kiállítási helyét, és a területe mintegy négyszeresére nőtt, közel 200 négyzetméterre bővült.

Négy egymást követő évben a SCHOTT Group kiállítási területe folyamatosan bővült, mert a cég egyre többet nyert. Például: a CIIE-n kiállításként bemutatott flexibilis üveg mára árucikké vált, a kínai márkájú mobiltelefonok összecsukható képernyőjén jelenik meg.

A német KARCHER Group is megtapasztalta a „CIIE sebességét”. Tang Xiaodong (Tang Hsziaotung) a cég kínai régiójának vezérigazgatója tudósítónknak elmondta, hogy a tavalyi CIIE-n a cég először mutatott be egy okos takarítórobotot a világnak, és a terméket csupán két hónap elteltével értékesíteni kezdték a kínai piacon. A CIIE-n való részvétel néhány éve alatt KARCHER üzlete Kínában éves szinten 30%-os növekedést ért el. A cég megérezte a CIIE vonzerejét és az óriási kínai piacot. „Szerintem az elmúlt 30 évben nagyon gyorsan fejlődött a kínai piac a reform és nyitás politikának köszönhetően. A jövőbeli 30 évben a kínai piac olyan piac, amelyet egyetlen vállalat sem hagyhat figyelmen kívül. Ha vezető pozíciót tudunk elfoglalni a kínai piacon, akkor könnyebb kerülünk be más országok piacára.”

Egyre több külföldi vállalat a CIIE révén bővíti az üzletét a kínai piacon, és növeli a befektetéseket Kínában. Az amerikai C.H.Robinson logisztikai vállalat ezen a CIIE-n két új befektetési tervet jelentett be: egy 25 000 négyzetméteres intelligens raktár építését fogja elkezdeni a sanghaji kísérleti szabadkereskedelmi övezet új területén, és egy kereskedelmi céget hoz létre a sanghaji Waigao-híd (Vajkao) szabadkereskedelmi övezetben, amely kereskedelmi hidat nyújt tengerentúli áruimport számára. Erről Chen Yuanhan (Csen Jüanhan), a cég kínai régiójának alelnöke elmondta: „Gyümölcsöző eredményeket értünk el a harmadik CIIE részvétele óta. Ezek az eredmények alapján Kínába hozunk néhány befektetési döntést. A C.H.Robinson átfogó beruházást tesz Kínában, ez az egyik legfontosabb piacunk. Reméljük, hogy együtt fejlődünk a CIIE-vel.”

Ezen az évben a francia L'Oréal csoport kínai központja Sanghajt észak-ázsiai központjává emelte, és azt várja, hogy Sanghajt és Kínát központként használja a kínai, japán és dél-koreai piacok aktivizálására és az egész világ kozmetikai piacának ösztönzésére. A 4. CIIE-n L'Oréal először mutatott be néhány csúcstechnológiai kozmetikai terméket a világnak, és reméli, hogy az Importexpo elősegítse a cég innovációs fejlődését Kínában. Ezzel kapcsolatban Nicolas Hieronimusn kijelentette: „A L'Oréal több mint 20 éve van Kínában, Kína egyre fontosabb a L'Oréal csoport számára, és Kína a L'Oréal fejlődésének fontos motorjává vált. A kínai fogyasztók kozmetikai termékek iránti kereslete folyamatosan változik, ezért folytatnunk kell az innovációt és a fejlesztést, hogy megfeleljenek a kínai fogyasztók növekvő igényeinek. Néhány K+F központot hozunk létre Kínában, és több új márkájú termékeinket hozunk Kínába.”

Egy robot, amely segíthet az ízületi műtéteknél, egy autó tetősátor, amely könnyen elérheti a kempingezést…… számos terméket és technológiát először mutatott be a világ, Ázsia és Kína felé ezen a CIIE-n. A közönség nemcsak gyönyörködhetett ezekben az eszközökben, hanem több lehetőséget is teremtett kiállítóknak.

Az innováció a gazdasági fejlődés első hajtóereje és a minden CIIE legnagyobb fénypontja. Ezen a CIIE-n 62 kiállító cég több mint 100 új terméket, fejlett technológiát és innovatív szolgáltatásokat jelentetett meg, a termékek több mint fele világpremier, és számos új termék a kínai piacra szabott.

Miért gyűjtettek össze a világpremierek Kínában? A válasz világos. Ez tükrözi Kína gazdaságának vitalitását, a kiállító cégek bizalmát és vágyát a kínai piac iránt.

Kína hatalmas piac, amelyet egyetlen multinacionális vállalat sem hagyhat figyelmen kívül. A kínaiak fogyasztásának emelkedésével és a kereslet növekedésével a kínai piac jó tesztelési helyet biztosít a globális új technológiák és termékek számára. Másrészt a kínai üzleti környezet folyamatosan javult, különösen a szellemi tulajdon védelmének folyamatos erősödésnek köszönhetően a globális vállalatok nagyobb bizalommal vezessenek be új technológiákat, új termékeket a kínai piacra. Fontosabb, hogy Kína továbbra is bővíti a nyitást, hogy a külföldi vállalatok bízzanak a befektetésben.

A 4. CIIE során a Kína és a kelet-közép-európai országok közötti együttműködés előmozdítása, a kelet-közép-európai termékek importjának bővítése érdekében november 6-án a ningbói kormányzat a Kína-KKE Gazdasági és Kereskedelmi Vásárt rendezett Sanghajban. Magyarországról, Csehországból, Szerbiából, Lengyelországból, Észak-Macedóniából, Montenegróból, Romániából és más országokból összesen 17 kiállítót hívtak meg a részvételre.