Egy amerikai, aki megszállottja a kínai írásjegyeknek
A 71 éves Richard Sears az északnyugat-amerikai Oregon államban született. Az Uncle Hanzi-ként, vagyis a kínai karakterek bátyaként is ismert férfi élete nagy részét, mintegy ötven évet szentelt a kínai írásjegyek tanulmányozásának
Kína bázisállomások létrehozásával javítja a szegény hegyvidéki területek lakóinak életét
Az információs társadalom korát éljük. Napjainkra jelentős tömegek számára vált elérhetővé az internet- és a telefonkapcsolat, de az elszegényedett kínai falvakban más a helyzet. Ezeken a településeken jellemzően nem több mint egy tucatnyi család él
A 2008. évi pusztító erejű szecsuani földrengés túlélő gyerekei ma
„- Ne felejtsd el a kólámat, bácsi!”„- A kólát igen, igen, azonnal hozom!”„- Hideget kérek.”Az imént hallott szavak a 18 éves Xue Xiao (Hszüe Hsziao) első mondatai voltak, miután kimentették a romok alól a 2008. május 12-i Sichuan (Szecsuan) tartományt ért 8,0-as erősségű földrengés után
Ígéretes jövő előtt a kínai szolgáltatás-orientált fogyasztói piac
„Kína a világ legnagyobb szolgáltatás-orientált fogyasztói piaca lesz” – állapította meg Chi Fulin (Csi Fu-lin), a hainani Fejlesztési és Reform Intézet elnöke az első Kínai Fogyasztási Cikkek Nemzetközi Expója keretében megrendezett fórumon
Xinjiang: kényszermunka vagy esély a jobb életre? A helyváltoztatás szabadsága, vagy röghöz kötés?
A „kényszermunka” egy olyan kártya, amit a Nyugat előszeretettel alkalmaz Kína és – ezúttal – az északnyugat-kínai Xinjiang (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) kormányzata ellen
A wuhani lány, aki Tokióba segítette a kínai női futballválogatottat
Wang Shuang (Vang Suang) sokat gyakorolt a focilabdájával egy a wuhani (Vuhan) épület tetőteraszán, lépcsőjén és folyosólyán mielőtt a pályán – csapattársaival együtt - fontos lehetőséghez jutott
A WHO által engedélyezett Sinopharm-vakcina növeli a bizalmat a járvány elleni globális küzdelemben
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május 7-én kihirdette, hogy jóváhagyta a Sinopharm új koronavírus elleni vakcináját sürgősségi felhasználásra
Siker a Fogyasztási Cikkek Első Nemzetközi Expója Dél-Kínában
Nyolcvanezer négyzetméteres kiállítási területtel nyílt meg a Fogyasztási Cikkek Első Nemzetközi Expója a Hainan (Hajnan) tartományi Haikou városban. A nemzetközi kiállítási terület 60 ezer négyzetméter
Ugrókötelezés révén lefogyott, majd második lett az ugrókötelezés világkupán
Négy évvel ezelőtt az északkelet-kínai Liaoning (Liao-nin) tartományból származó Lv Jenfei közel 100 kg volt. Túlsúlya miatt rossz fizikai és mentális állapotban volt. Az ugrókötelezéstől fél év alatt 25 kilót fogyott és magabiztos lett
Hopej tartomány átalakulása – a gazdasági fejlődésből környezetbarátság
Az Észak-Kínában található Hopej tartomány 75 millió lakosú, vasércben és szénkészletekben gazdag. A vas- és acélipar itt alapvető iparágak, ezért egykor súlyosan légszennyezett tartomány volt. A 2013-as statisztikák szerint Hopej nyersacéltermelése a világénak 11,6%-át tette ki
HomePrev...28293031323334...NextEndTotal 74 pages