A kínai légi közlekedés 2020-ban 420 millió utast szállított, az ország légi piaca gyorsan magához tért
2020-ban a különböző kínai légitársaságok összesen 420 millió utast szállítottak, ezzel Kína egymást követő 15 évben a világ második helyén foglal helyet – közölte Feng Zhenglin (Feng Cseng-lin)
2020-ban 2,5%-val növekedett a kínai infláció
A Kínai Statisztikai Hivatal által a minap közzétett adatok szerint 2020-ban a kínai lakossági fogyasztói árindex (CPI) 2,5%-kal növekedett az előző évhez képest, ezzel megvalósult az a kitűzött cél, amely szerint 3,5% alatt tartják az infláció növekedését
Milyen a kínaiak testmagassága, fizikai és mentális egészsége?
Van egy metafora az egészséggel kapcsolatba: Ha 1-es számnak tekintjük az egészséget, akkor a munka, a család, a gazdagság, az érzelmek az 1 utáni 0 számok. 1-es szám nélkül a sok 0 értelmetlenné válik. Az egészség a boldog élet első lépése
Az Oxfordi Egyetemen végzett brit professzor évtizedek óta Kínában népszerűsíti a tudományt
A múlt év második felében Xi Jinping (Hszi Csin-ping) kínai államelnök szimpóziumot rendezett Pekingben a tudósok számára. A Pekingi Vegyipari Technológiai Egyetem professzorát, David G. Evanst is meghívták az eseményre. Ő volt az egyetlen külföldi a hét felszólaló tudós között
Hogyan lehet stabilizálni a külkereskedelmet? A világ legnagyobb kisáru-kereskedelmi városának van rá megoldása
A koronavírus-járvány továbbra is világszerte terjed, a világgazdaság súlyos recesszióban van, és a globális kereskedelem erőteljesen visszaesett. A nehéz helyzet és nyomás ellenére azonban Kína külkereskedelmi behozatala és exportja negyedévről negyedévre stabilizálódott
Nagy szabású oltás Kínában, Pekingben két napon belül 70 ezer vakcinát használtak fel
Január 4-én volt a 2021-es év első munkanapja Kínában. Aznap reggel Wang Ge és a kollégái elmentek a pekingi Chaoyang kerületi koronavírus-vakcina oltó pontjára beoltatni magukat.„A cégünk hidegláncú importélelmiszerek szállításával foglalkozik
2021-ben Kína átfogóan megtiltja a szilárd hulladék importját külföldről
A Kínai Környezetvédelmi Minisztérium, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság, valamint a Kínai Vámhivatal a minap közösen dokumentumot adott ki a szilárdhulladék-import megtiltásáról. E szerint 2021
Kína létrehozta a világ első műhold-föld kvantumkommunikációs hálózatát
A Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem a minap közölte, hogy a kínai tudósoknak sikerült megvalósítani a 4600 kilométernyi távolságon belüli műhold-föld kvantum kulcselosztást (QKD). Ez azt jelenti, hogy országunk előzetesen létrehozta a világ első műhold-föld kvantumkommunikációs hálózatát
Kína bízik a gazdasági fellendülésben 2021-ben
Rendkívül felélénkült a fogyasztás Kína több területén is a háromnapos újévi szünet idején. A Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint január elseje és harmadika között a kiskereskedelmi vállalkozások értékesítése több mint 6 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest
A testnevelő tanárom egy feltaláló
„Már kiskorom óta az volt az álmom, hogy világbajnok legyek - még a nevemben is benne van: Shoujin (jelentése: az első aranyérem). Amikor harmadik osztályos voltam, gyorsabban futottam a hatodikosoknál, sok jó eredményem volt, azonban az egyik edzésen elszakadt az achilles-ínam
HomePrev...45464748495051...NextEndTotal 74 pages